Ilyen menő egy szolnoki rockbanda dobosának élete!

Tehetséges, kitartó zenészek pedig csak jó zenét játszhatnak. Így van ez a Harrisons elnevezésű budapesti zenekarral is, amelynek napról napra több rajongója van, de a magyar metál zene világában már most is nagyon ismertek.

A banda szolnoki dobosával, a huszonnégy éves Balogh Andrással beszélgettünk a zenéről, a dobolásról, a jövőbeni terveikről.

– Miért pont a dobolás?

– A Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolába jártam. Akkoriban egy hangszerbemutató koncert után minden első osztályos tanuló maga választhatta ki a számára legjobban tetsző, legérdekesebb hangszert, amelynek technikáját a szolnoki Bartók Béla Zeneiskolában sajátíthatta el.

– Itt még csak hat éves voltam, de a bemutató koncert után én egyből a dobokat környékeztem meg.

– A választott hangszert ott az összes elsős kipróbálhatta.

„Számomra akkora élmény volt a dobbal való első találkozásom, ami még most, 18 év után is minden alkalommal előtör belőlem, ha a hangszer mögé ülhetek.”

– kezdi lelkesen Balogh András zenei pályafutásának első pillanatait.

– Ezek szerint még általános iskolás korodban döntötted el, hogy a dobolással foglalkozol majd?

– Igen. Az általános iskolás éveim alatt számos hangversenyt, tanszaki koncertet és dobos versenyt teljesítettem nagy sikerrel, ezért kezdett egyértelművé válni, hogy felnőtt koromra mindenképpen szeretnék hivatásszerűen foglalkozni a dobolással.

– Meddig tartott megtanulnod úgy játszani, hogy már zenekarban dobolhass?

– Ahogyan az összes létező hangszernél, a dobnál is az alapokkal kellett indítanunk. Például hogy hogyan üljek helyesen a hangszer mögött, hogyan tartsam jól kézben a dobverőt úgy, hogy az közben meghosszabbítva kövesse a kezem mozdulatait.

– Négy évre volt szükségem az alapok elsajátításához és a magabiztos kottaolvasáshoz.

– Ennyi idő után ülhettem csak a mindenki által ismert teljes dobfelszerelés mögé, ahol aztán elkezdődhetett a jobb és bal kéz függetlenítése.

– Az első időszakban Ugró Béla tanár úrtól tanultam, illetve Szűcs Tamáshoz jártam külön órákra, aki már akkor is játszott a katonai és a szimfonikus zenekarban egyaránt. Ezekre az órákra a mai napig nagyon szívesen gondolok vissza, hiszen nélkülük talán most nem ott tartanék, ahol – mosolyodik el a nosztalgikus képektől a fiatal zenész.

– Az általános iskolában elért sikereimen felbuzdulva az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolába mentem tovább tanulni, ahova nem volt egyszerű bekerülni, mert rengeteg vizsgán és meghallgatáson kellett helyt állnom, de sikerült!

– Itt volt szerencsém Pusztai Csaba tanár úrnál fejlődni, akire mindig is példaképként tekintettem. Mellette még négy éven át tanultam nagyon hasznos dolgokat.

– A középiskolás éveim alatt már aktívan zenéltem több különböző stílusú zenekarban is, például jazz, funky, klasszikus, rock és metál bandákkal.

– Jelenleg a budapesti Harrisons zenekarban dobolok, amivel országszerte turnézunk. A zenekar stílusát tekintve talán a modern metálhoz, metalcore-hoz áll a legközelebb, de természetesen minden dalunkat a sajátos, egyedi elemeinkkel bővítjük.

– Emellett pedig alkalmanként más zenekarokban is dobolok, mint például a szolnoki Redrum Sindicate.

– Hogyan és hol zajlott a legjobb koncertetek a bandával?

– Minden koncertünk különleges valami miatt, így egyet kiemelni nagyon nehéz lenne.

– Például emlékezetes lehet egy fellépés azért is, mert a zenekar nagyon jól teljesít együtt a színpadon, de az euforikus érzést a közönség is kiválthatja bennünk, amikor ordít róluk, mennyire élvezik a produkciónkat.

– Ahogy turnézunk az ország különböző pontjain, sokszor már maga a helyszín miatt is kiemelkedő lehet egy-egy koncert.

– Szakmai szemmel viszont, a legjobb élményemet talán a budapesti Barba Negrában szereztem, ahol kifejezetten profi zenei és hangosítási feltételek álltak a rendelkezésünkre, de ezen kívül számtalan számomra kedves vidéki klub is van, amiket kiemelhetnék.

– Mesélj a legjobb koncert utáni bulitokról!

– Természetesen a koncert utáni bulik kivétel nélkül nagyon jól szoktak sikerülni, ahol hihetetlenül király érzés a hallgatóság gratulációit fogadni, vagy éppen kritikáit elfogadni. Na, meg persze a koncert után megérdemelt italokat! – bazsalyog András, hiszen egyértelmű, hogy ha akarják, ha nem, az ingyen piát sosem „ússzák meg”.

– Minden fellépés után maradunk még az adott helyszínen ismerkedni az emberekkel és a környezettel, akkor is, ha másnap már indulunk is tovább játszani.

– Mennyi időd jut a magánéletedre a zenekar és a mindennapos teendőid mellett?

– A zenélés és a koncertek mellett jelenleg kereskedelmi főiskolára járok és még dolgozom is. Tehát teljes mértékben összehozható a koncertezés a mindennapi dolgokkal és a magánélettel is.

„Persze, sokszor lemondásokkal jár, de ha ezt egy olyan dologért teszi az ember, amit szeret, akkor nem fáj annyira.”

– vélekedik András, aki azt mondja, a sikerhez vezető út bizony néha számára is rögös volt, de amikor elérte a célját, elfelejtett minden korábbi akadályt.

– Mik a tervek a zenekar jövőjét illetően?

– A Harrisonsal rengeteg tervünk van a jövőt tekintve. Ha befejeztük az idei turnét, szeretnénk felvenni és kiadni az első nagylemezünket.

– Gőzerővel dolgozunk az új számokon, de erről még egyelőre nem mondhatok többet. Még több koncertet tervezünk a jövőben, de ami a legfontosabb, hogy nagyon szeretnénk megmutatni magunkat külföldön is – zárja le a beszélgetést titokzatosan Balogh András, a Harrisons dobosa, mintha máris adódott volna erre lehetősége a zenekarnak, de többet tényleg nem árul el.

A Harrisons bandája természetesen megtalálható a közösségi és a videómegosztó portálokon is.

És ha már videómegosztó, íme, a Harrisons zenekar egyik leghíresebb száma, amit nem mellesleg a Szolnok-Szandai Repülőtéren vettek fel. Szerintünk nagyon menő!

Borda Zsanett

Borítókép: Beküldött fotó