Még a turisták is keresik a népi iparművész Eszti nénit, hogy avassa be őket a csipkeverés rejtelmeibe

Sokan ismerik, rendszeres bemutatói évek óta látogatottak. A turisták szándékosan keresik és kérik Esztike nénit, hogy mutassa meg, miről szól a csipkeverés.

Országos hírű az abádszalóki csipke, és bár nem annyian, mint régen, azért még akadnak művelői.

Nem egyszerű, hiszen kevés hozzá egy tű és néhány cérna. Elengedhetetlen kellék a csipkeverő párna, a horgolótű és egy orsó, de ez mind mit sem ér szaktudás és türelem nélkül.

– A vert csipke készítése egy speciális tevékenység a kézimunkák között. Csak akkor sikerül vele eredményt elérni, ha az megbabonázza a készítőjét – fektette le rögtön az alapokat Esztike néni.

Mivel hagyományőrző és hagyománytisztelő, ezért újratervezve ugyan, de alapjaiban a régi remekműveket másolja. Újragondolja, és ismét elkészíti azokat.

– Az elődeim hagyatékából élek. Kreatívak voltak az abádszalóki csipkeverő asszonyok. Vallom, hogy a hagyományokat nem szabad megváltoztatni, hanem művelni és megőrizni kell azokat. De természetesen rendkívül fontos azok továbbadása is – jegyezte meg.

Ő maga is szívesen tanít, örül, ha valakinek átadhatja tudását. Már ötödikes korában, tizenegy évesen megismerkedett a kézműves szakma fortélyaival.

– Itt, Abádszalókon tanultam én is a csipkeverést. Kellett a pénz, a család pedig kereseti lehetőséget látott benne. 1946 november-decemberében kezdtem elsajátítani az alapokat – idézte az 1935-ös születésű népi iparművész.

Gyorsan megtanulta az alaplépéseket, pár hónap múlva már magabiztosan ment a gömböc, a pikó, a szövés és a rece. Tanítói között szívesen emlékszik vissza Kovács Pálné Vas Rozi nénire, aki a csipkeverés kiemelkedő alakja volt Abádszalókon.

A munka és család mellett nem volt egyszerű összeegyeztetni, mégis folyamatos tevékenységet biztosított számára. Télen csipkeveréssel, nyáron mezőgazdasági munkával foglalkozott.

– A négy elemi után már dolgoztam, az egyik barátnőm unszolására később fejeztem be az általános iskolát. Ekkor lendületet kaptam, a 60-as évek elején először könyvelő képesítést szereztem, majd statisztikus lettem – idézte fel.

Három gyermekük, két fia és egy lánya született, akik négy unokával és három dédunokával ajándékozták meg. Simonné Esztike néni egy helyen dolgozta le élete jelentős részét, 1964-től a helyi termelőszövetkezet alkalmazottja volt 1990-es nyugdíjazásáig.

Sokrétű irodai munkát végzett, csipkeveréssel családanyaként is inkább a téli hónapokban foglalkozott.

– Akkoriban a karcagi háziipari szövetkezet gyűjtötte be a környéken az elkészült csipkéket, így állt pénz a házhoz. Mindig a szívem csücske volt a csipkeverés, és még kerestem is vele – mesélte.

Köthető a településhez

Az ezredforduló után induló hazai pályázatokon nyert forrást egy csipkeverő-bemutatóhely létrehozására, régi vágya teljesült, amikor 2004-ben megtartotta első bemutatóját.

A mesterség és a folyamatos munka nélkül nem bírja elképzelni az életét, nap mint nap kora hajnalban kel és munkához lát.

– Ez a művesség ma már visszaszorult a hobbiszintre. Az a gond, hogy nincs piaca a modern világban – fejtette ki.

– S hogy mitől abádszalóki? Attól, hogy nem csinálják máshol. A minta köthető a településhez, annyira jellegzetes, hogy könnyen felismerhető – szólt az egyértelmű válasz a beszélgetés végén.

Ujvári László