Egy jászsági tanító naplója – Kiss Ágoston leírása a régi városról

Szathmáry István

Kiss Ágoston egykori jászladányi tanító kéziratos naplóját 2012-ben ajándékozta a jászberényi Jász Múzeumnak az unokája, Szőke Katalin, s ebben érdekes leírást találhatunk Szolnok 1840-es képéről. A világot járt, sokáig Itáliában is katonáskodó Kiss Ágoston írásában elég bő teret szentel városunknak. Az ő szemével nézve az akkori Szolnok inkább a dicső múlt szerény emléke, mint megtekintésre érdemes nevezetesség, de ennek megvolt az érthető oka. A város már túl volt katonai jelentősége adta fénykorán, de még nem érte el a megyeszékhely voltával járó feltámadás. Vára Kiss Ágoston leírása szerint akkor még meglévő kapuján keresztül fahíddal csatlakozik a városhoz, és egy templom, paplak, néhány apró ház, katonai szénaraktár és néhány leomlott fal minden látványossága.

A várost akkor a Tisza és a Zagyva mellett nagy süppedékes lapály kerítette, nevezetes épületként a barátok temploma, a főháza (városháza), továbbá a négyosztályos Ferences gimnázium, és alsó iskola, illetve egy kávéház szerepel a leírásban. Szól még az utazóknak különösen fontos két városi vendégfogadóról, a Fehér Lóról és a Zöldfáról, de túlzott dicséretre velük kapcsolatban sem ragadtatja magát. Más régi nevezetességet a visszaemlékezés nem említ a városban. Lakosairól annyit tart fontosnak, hogy az akkor tízezer lelket számoló város lakói általában magyarok, földművesek, „nejeik pedig kihíresedett kofák”. Hogy ezzel a magállapítással kereskedelmi tehetségükre, vagy kiváló és eredeti fordulatokban gazdag szókincsükre célzott-e Kiss Ágoston, az nem derül ki a szövegből.

Velük szemben „az úriabb rend és a kamarai tisztség el németesedett a mester emberek ezeknek majmolói”. No, ezzel nem mondott újat a derék jász tanerő. A külső formák majmolása ma sem idegen tőlünk, legfeljebb abban látszik az idők változása, hogy jelenleg nem német, hanem angol formára próbáljuk igazítani magunkat, ha nagyon műveltnek szeretnénk látszani. A látnivalók közül különösen a város rakpartja keltette fel figyelmét, amiben nincs semmi meglepő, hiszen szerény épületei ellenére Szolnok ebben az időben is a Tisza fontos átrakodó állomásának számított. „Jeles, s roppant nagyságú három sóraktárai a Tisza parton só tisztséggel, nagy kiterjedésű Tisza fenyő rakparttal, mely nyugatról egy mérföldet eladó fával borít el, hol az egy emeletes szál ház. Jeles Tisza hídja s halászattal vám házzal, irgalmatlan sáros utczáival, mely ősi és téli időkben járhatatlanná válik.” Ez a sár úgy tűnik olyan nevezetessége volt a régi Szolnoknak, hogy említése nélkül valamire való útleírás azokban az időkben elképzelhetetlen lett volna.