Mindenki ismeri a nevét, de vajon hős volt, vagy áruló?

– Görgei Artúr nevétől elválaszthatatlan kérdés, hős volt-e vagy áruló? Úgy tudom, ennek megítélése folyamatosan változott az elmúlt másfél évszázad során.

– Az árulási vád már a szabadságharc időszakában megfogalmazódott vele szemben, először 1849 januárjában, a téli hadjárat időszakában, majd júliusban, amikor Kossuth tévesen úgy vélte, hogy Görgei megtagadta a Szegedre történő levonulást.

– A közvéleményben a fegyverletétel, illetve az októberi kivégzések után terjedt el, elég, ha Vörösmarty, Bajza, Sárosi Gyula, Vajda János vagy Tóth Kálmán költeményeire gondolunk. Ez aztán 1850-től vált általános meggyőződéssé, amikor Kossuth vidini levele magyarul is megjelent.

– 1867 után a tábornok védői is színre léptek (pld. Gyulai Pál, a neves kritikus), s a tudományos közvéleményben már a dualizmus időszakában is ritkaságszámba mentek azok, akik a tábornok árulását tényként kezelték.

– 1920 után megnyíltak a bécsi levéltárak, s a magyar és osztrák levéltári anyag alapján világossá vált, hogy Görgei ugyan követett el katonai hibákat a szabadságharc alatt, de az ügy tudatos kártevőjének nem tekinthető.

– Sőt, a hadtörténeti szakirodalom kimondottan elismerően nyilatkozott a  teljesítményéről, Kosáry Domokos pedig a Görgei-kérdés történetéről szóló monográfiájában tisztázta az árulási vád elterjedésének történetét és a vád manipulatív mivoltát.

– 1948-at követően újabb váltás következett: a kiépülő rákosista önkényuralomnak szüksége volt „belső árulókra”, s szüksége volt az ellenük történő fellépés történeti megalapozására.

– Ezért az új, sztálinista-marxista történetírás képviselői ismét lelkesen hirdették Görgei árulásának mítoszát, tényleges bizonyítás nélkül.

–A szakmai normalizálódás az 1970-es évektől következett be, Urbán Aladár, Katona Tamás, Bona Gábor munkáinak, illetve 1990-től az ideológiai kötöttségek megszűnésének és egy új történész nemzedék színrelépésének köszönhetően.

– A címkézésben közrejátszott-e, hogy kivégzett beosztottjaival ellentétben pont ő, a fővezér kapott kegyelmet?

– Kétségkívül igen. A cár egyébként azért követelte ki számára a kegyelmet, mert abban reménykedett, hogy így a parancsait teljesítő beosztottjai is enyhébb elbánásban részesülnek.

– Az osztrákok azonban úgy vélték, ha már Görgeivel és Kossuthtal nem tudnak végezni, azokon állnak bosszút, akik a kezükre kerültek.

– Sokan már a kortársak közül is Kossuth önmentegetésének tartották az általa a tábornokra ragasztott bélyeget…

– Kossuth 1849 szeptemberében abban reménykedett, hogy a török területre menekült magyar és lengyel emigránsok kiadatása kapcsán háború tör ki az Osztrák Császárság, Oroszország, illetve az Oszmán Birodalom között, s ebbe Nagy-Britannia és a Francia Köztársaság is beszáll, a törökök oldalán.

– Ez felértékelte volna a magyar emigrációt, s lehetővé tette volna a szabadságharc újraindítását. Ahhoz, hogy ezt ő vezethesse, be kellett bizonyítania, hogy 1849. augusztus 11-i lemondása érvénytelen, mert Görgei nem arra használta a teljhatalmat, amire kapta – így tehát Kossuth továbbra is államfő, kormányzóelnök.

Görgei árulásának meghirdetése ezt a célt szolgálta. Sajnos, mire az erről szóló vidini levél eljutott nyugatra, s ott a különböző világnyelveken megjelent, a válság elmúlt, s maradt a „körítés”, az árulási mítosz.

Más kérdés, hogy erre az emigráció vezetéséért folytatott harcban Kossuthnak a későbbiekben is szüksége volt, s így haláláig fenntartotta azt.

– Tiszafüreden ma is őrzik annak emlékét, hogy az ott tartott haditanács idején Görgei a Lipcsey-kúriában nem aludt Kossuthtal egy fedél alatt. A tornácon, a szabad ég alatt töltötte az éjszakát. Ez már ellentétük jeleként is értelmezhető?

– Az eset tényleg megtörtént 1849 tavaszán, de ez az értelmezés szerintem nem felel meg az igazságnak. A források szerint Görgei azért aludt Kossuth küszöbe előtt, hogy őrizze az elnök álmát.

– Az irántunk elfogulatlanabbnak tekinthető ellenfél, az oroszok parancsnokai állítólag őt tartották egyedül valamirevaló magyar hadvezérnek.

– Valóban, s mind Paszkevics tábornagy, a fővezér, mind I. Miklós cár megdöbbent azon, hogy 1849 július-augusztusában a többszörös orosz túlerőn keresztül sikerült eljutnia Aradig. Az orosz emlékírók és hadtörténészek is igen nagy tisztelettel nyilatkoztak róla.

– Katonaként nagyon szigorú emberként tartja számon az emlékezet. Bár nem követelt többet senkitől, mint önmagától, de feljegyeztek róla mai szemmel nem túl szívderítő dolgokat is. Állítólag újra be akarta vezetni az osztrák ármádiában létező, de nálunk eltörölt botbüntetést, vagy egy támadás előtt szó nélkül levágta a Dom Miguel ezred neki ellentmondó tisztjét…

– A honvédseregben – mint minden frissen szervezett hadseregben – rengeteg volt a fegyelmi probléma. Az enyhébb vétkek, pld. az őrhely elhagyásának megbüntetésére alkalmazott fogdabüntetés nem volt visszatartó erejű, hiszen a fogdában még mindig melegebb volt, mint az őrhelyen.

– Ezért 1848 őszén nemcsak Görgei, hanem Perczel Mór és Vetter Antal tábornok is kezdeményezte a botbüntetés újbóli alkalmazását Kossuthnál, s az elnök ezt meg is adta, szigorúan hadtestparancsnoki jogkörként.

– A másik eset a július 2-i komáromi csata során történt, amikor Görgeinek mindenáron vissza kellett foglalnia a monostori sáncokat, ha nem akarta kockáztatni a Duna jobb partján lévő erőit.

– Ilyen helyzetekben minden bizonytalankodás a támadás sikerét kockáztathatja. Egyébként Bem ilyen vagy kisebb vétkekért a helyszínen főbe lövette volna az

illetőt.

– Az ember pályafutását részben személyisége is meghatározza. Magánemberként ki volt Görgei tábornok?

– Fiatalkoráról és 1849 utáni időszakáról rengeteg magánlevele ismert. Az ifjúkori levelekből egy érzelemgazdag, de érzelmeit leplező, a romantika által megérintett, helyét kereső személyiség képe bontakozik ki.

– 1849 után 1867-ig megpróbált jó férj és jó apa lenni. 1867 után azonban valami megbomlott benne.

– Úgy tudom, személyisége hozzátartozói életére is nagyon rányomta bélyegét, és nem mindig a legjobb eredménnyel.

– Kornél fiát még az 1860-as években itthoni iskolába adta, s a fiú ki volt téve társai gúnyolódásainak és fizikai bántalmazásának. Valószínűleg ez lehetett az oka a fiú későbbi ideggyengeségének (egy ideig elmegyógyintézetben is ápolták), s bohém, felelőtlen természetének.

– Berta lányának belépője jobban sikerült: 1867-ben feleségül ment Bohus Jánoshoz, azonban a házassága tönkrement, s apjával is megromlott a viszonya.

– Feleségével, a francia Adéle Aubouin-nel egymás biztos támaszai voltak 1867-ig, de a kiegyezést követő hazatérés után az ő kapcsolatuk is megromlott, olyannyira, hogy az 1870-es évektől külön éltek.

– Az 1880-as évektől a tábornoknak állítólag viszonya volt a sógornőjével, Görgey István feleségével, azonban az ezzel kapcsolatos adatok elég bizonytalanok. Kétségtelen tény, hogy nem volt mintaférj és nem volt mintaapa.

– A kor hadvezéreivel összehasonlítva, életműve mennyire állja ki a próbát? Városi legenda csupán, hogy a manőverei tananyagként szerepelnek napjaink külföldi katonai akadémiáin is?

– Én magam is többször hallottam, hogy a német, a francia, az angol, az orosz, az amerikai stb. katonai akadémiákon tanítják a hadműveleteit (ugyanúgy, mint a pozsonyi csatát). Ilyen tankönyvet én nem láttam.

– Annyi bizonyos, hogy a 19. század második feléig a német nyelvű hadtörténeti kézikönyvekben valóban szerepeltek a hadműveletei. Ugyanakkor a katonai teljesítménye valóban kiemelkedő.

– Egy rögtönzött hadsereggel 1849 tavaszán „pontozásos győzelmet” aratott Európa egyik legrégibb hivatásos hadseregén, majd pedig átmanőverezte magát az orosz túlerőn. Tegyük hozzá, soha nem szenvedett olyan katasztrofális vereséget, mint Perczel, Dembinski vagy Bem.

– Zárásként: mennyire lehetünk ma büszkék Görgei Artúrra?

– Szerintem a 19. század legnagyobb, s az egész magyar hadtörténelem egyik legnagyobb hadvezére. Sőt, ha a rendelkezésére álló eszközöket és hadseregének „életkorát” nézzük, a szakmai teljesítményét a legnagyobbnak mondanám.