Jászkunság

2018.01.23. 17:22

Februárig pályázhatnak a zártkerti fejlesztésre a megyében

Földutak karbantartására, kútfúrásra, áram bevezetésére, vadkerítésre vagy növénytelepítésre is nyerhetnek pénzt január 2-tól az önkormányzatok. A zártkertes területek fejlesztését célzó­ pályázat január 2-án nyílt meg, hazai forrásból összesen kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre.

Munkatársainktól

A jászberényi Neszűrben szükség lenne a földutak folyamatos karbantartására az itt élők szerint, erre is pályázhat az önkormányzat

Fotó: Banka Csaba

– Ahol meg tud állni a víz, ott a járművek fel is szabdalják az utat – mutat egy keréknyommal kitaposott sáros gödröt Nagy Katalin­, a Jászberény külterületének számító Neszűrben.

– Alapjában véve azért most járhatóak itt az utak – kapcsolódik be a beszélgetésbe a szintén itt élő Mézes Ferenc – ha pedig rendszeresen végiggyalulják a felületüket, akkor ez így is maradhat– teszi hozzá.

– Pozitív dolognak tartom, hogy rendszeresen foglalkoznak a földutak rendben tartásával. Az utóbbi időben többször egyengették munkagéppel a dűlőutakat. Szerintem ahhoz, hogy folyamatosan járhatóak legyenek, a kulcsot épp a karbantartás jelenti – vélekedik Tóth István is.

Egyebek mellett erre, vagyis a telkek megközelíthetőségének fedezetére is kaphatnak támogatást az önkormányzatok. Jászberény is ezt használja ki, az Öregerdő, a Neszűr­ és a Belső Szőlő dűlőútjainak karbantartására pályázik a város.

– Az elnyerhető maximum kilencmillió forint segítségével mintegy huszonkét kilométer földút karbantartását szeretnék megoldani – mondta Gáspár Csaba, a polgármesteri hivatal munkatársa.

– Ez nem eszközbeszerzést, hanem a szolgáltatás elvégzését ­jelentené. Gondolkodunk azon is, hogy a város külterületén álló, mintegy félhektáros területen diófákat telepítsünk, a tereprendezés és a lopásvédelem kiépítése után – tette hozzá.

Karcag is biztosan él majd a pályázati lehetőséggel, a ­városban ugyanis sok zártkert található.

A jászberényi Neszűrben szükség lenne a földutak folyamatos karbantartására az itt élők szerint, erre is pályázhat az önkormányzat
Fotós: Banka Csaba

– Ezek nagy részét jelenleg is művelik a tulajdonosok. Egyelőre azt, hogy az önkormányzat konkrétan mire pályázik, például gyümölcsfa-­telepítésre vagy éppen a kiskertek megközelíthetőségét szolgáló utak karbantartására, arról a képviselő-testület dönt majd – mondta Rózsa Sándor jegyző.

Az önkormányzat tulajdonában lévő Babos kertet, melyet a városgondnokság használatába adtak, jelenleg is művelik. Zöldséget és gyümölcsöt termelnek a közétkeztetésben részt vevő konyhák számára.

Bár megvizsgálták a lehető­ségeket, a megyeszékhely nem nyújt be pályázatot zártkertek fejlesztésére.

– Szolnok önkormányzata­ nem rendelkezik olyan területtel, amivel jogosult lenne indulni a pályázaton, így ezzel a lehetőséggel nem tud élni – tájékoztatta honlapunkat Pókász Endre városházi sajtóreferens.

Ingyenes volt az átíratás, sokan éltek a lehetőséggel

A zártkertek adásvétele – termőföld jellege miatt – nagyon bonyolult és hosszadalmas procedúra. Például nehezíti a kötelező kifüggesztés, az elővásárlási jogok, a hosszadalmas földhivatali eljárás, emellett a bankok sem fogadják el a zártkerti ingatlanokat hitelfedezetként

Ráadásul az elővásárlásra jogosultak sorrendjét termőföld eladásakor a földforgalmi törvény szabályozza­, melytől nem lehet eltérni.

Az adásvétel gyorsítása és egyszerűsítése érdekében a kormány ingyenessé tette a zártkertek átminősítését, ennek határideje tavaly december ­végén járt le.

Nagyon sok ingatlantulajdonos élt is ezzel a joggal, mert életkoruk miatt sokan már nem tudták művelni a kerteket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!