A falusi piacok ma sajátos helyi közösségek – ahol az árus egyben pszichológus is

– Bugyit, gyerekruhát, nyalókát tessék! Vannak szép pizsamáim, akciós csavarhúzókészlet! – az ember nem győz hová nézni, mondhatnánk, van itt minden, mint a jó boltban.

– Csakhogy nem boltban, hanem a besenyszögi piacon vagyunk. Lehetnénk éppen Cibakházán, Jászladányban vagy Újszászon, a piac mostanság mindenhol ugyanaz: pezsgő közösségi tér, törzsvásárlókkal és törzseladókkal.

– Huszonhárom éve kereskedek! – mondja a szolnoki Szekeresné Ildikó. – Amikor elkezdtem piacozni, mindent el lehetett adni. Manapság egyre nagyobb árukészletre van szükség, és abból is nehéz összehozni a betevőt.

– A vidéki vásárokon van nagyobb forgatag, ott még lehet árulgatni. Persze csak akkor, ha az idő nem ront bele! – emeli fel ujját figyelmeztetően Ildikó, hozzátéve, az időjárás a legjobb barátjuk és a legnagyobb ellenségük is.

– Kutya ez a tél! – ingatja a fejét. – Síoverall, pehelykabát, forró tea! Csak így lehet elviselni a fagyban álldogálást. Forralt bor szóba se jöhet, mindenki maga vezeti  furgonját. Bizony, még mi, nyugdíjas asszonyok is. Itt a nők ugyanazt a munkát végzik, mint a férfiak.

– Mariskám, egy kis sült kolbászt hozzak-e neked?  – kiabálnak a hátunk mögül, a piac túlvégébe. Miután megbeszélték, hogy egy kis mustár is jó lenne hozzá, folytatjuk a beszélgetést Ildikóval.

– Tudja, miért csinálom mégis ezt? A vevők miatt! A jó kis beszélgetésekért! Itt aztán mindent kitárgyalunk: egy eladónak házassági tanácsadónak, párkapcsolati terapeutának, pszichológusnak és orvosnak is kell lennie!

– Múltkor spirituális eszmecserét folytattam egy vásárlóval. Amúgy az eladókkal is jókat lehet diskurálni, vannak közöttük többdiplomásak is, fogorvos, hajómérnök például.

– Ők főleg ukránok, románok vagy lengyelek, akik a jobb élet reményében érkeztek hazánkba és itt ragadtak. Fura ez a világ.

– Viráglocsolója van, kedveském? – tol odébb egy vásárló, aki elmeséli, milyen orchideája van, mikor szokta locsolni, és mit hallott a rádióban a gondozásukról. Amikor már a szalagos fánk receptjénél tartanak, odébb lépek.

– Pszt! – integet egy férfi. – Etelkához menjen! Ő sem „mai csirke”, húsz éve ad-vesz. Mindent elmond magának! – súgja a fülembe. Megfogadjuk tanácsát, meglátogatjuk Dudok Andrásné Etelkát.

– Az úgy kezdődött, hogy először kellett egy kis csoki. Majd zokni, másnak meg bugyi. Ma már mindent árulok, amit kérnek – meséli az asszony, akinek szavait nem érezzük túlzásnak: asztalán az ételízesítőn, alufólián át a bundabugyiig minden van. Na jó, talán ez utóbbi még sincs.

– Rengeteg árum van, azt se tudom már, pontosan mik. Múltkor jött a fogyasztóvédő ellenőrizni. Egy besárgult dobozra mutatott, hogy nyissam ki.

– Hát nem megtaláltam a húsz éve elrakott babaruhákat?! Amúgy nem én vagyok a legrégebbi, én a legfiatalabb vagyok, aki vállalkozó lett. Mama, maga hány éve jár ide? – kiállt a szemben lévő asszonynak, Erzsike néninek. – Ötven! – érkezik a felelet.

– Hallja? Ötven év… Vécé és mosdó nélkül, kánikulában és hóban! – hümmög Etelka, hozzátéve, a piacozás nem egy kényelmes irodai munka

– Ennek ellenére én még legalább húsz évig ezt akarom csinálni! Aztán meg? Majd lesz valami! – bólogat a most hatvanöt esztendős árus.

Jó vásár az, ahol vevő van

Kérdésünkre, hol van a legjobb piac, egyszerű és logikus választ kapunk.

– Ahol van vevő! – vágják rá kórusban az árusok. Hozzáteszik, Besenyszögöt azért szeretik, mert itt van mellékhelyiség.

Jászladányban a babaruhák, Nagykörűben és Besenyszögön a nagyméretű bugyik, meg a melegítők a kelendőek. Mindenhová olyan holmit visznek, ami ott keresett. Olyan áru pedig nem létezik, melyet ne tudnának beszerezni.

Joó Zsuzsa