A túrkevei Klárika néni pozitív életszemléletével gyógyult ki a gyilkos kórból

Tősgyökeres budapesti lányként az 50-es években került az alföldi tanyavilágba tanítónak Kelemen Pálné, Klárika. Pályafutása során gyerekek százai nevelődtek fel kezei alatt, mind a tanyán, mind a városban.

Nyugdíjasként egyedül maradt, megvívta harcát a rákkal, mégsem veszítette el derűjét.

– Négygyermekes polgári családban születtem Budapesten, szüleim megkövetelték az emberek iránti szeretetet, a munka és az értékek tiszteletét. Tanítóképzőbe jártam, de az ötödik gyakorlóévet állás híján nem tudtam megkezdeni.

– Három évet segédmunkásként édesapám munkahelyén, a Százados úti kenyérgyárban töltöttem el. ’57-ben utolsó esélyként a diploma megszerzésére a minisztérium vidékre, a kuncsorbai és túrkevei tanyavilágba küldött tanítani.

– A gyakorlóév letöltése után itt maradtam, mert közben megismerkedtem a párommal, aki a téeszben volt akkor brigádvezető – meséli Klárika.

A házasságból két leánygyermek született, majd később megérkeztek az unokák is.

– Aktív koromban a tanítás mellett mindig találtam elfoglaltságot. Vezettem honismereti és kézműves szakköröket, de a népijáték-készítésre is sok nebulót megtanítottam. Nyaranta olvasótáborokat szerveztem.

– A versírással komolyan csak a nyugdíjas éveimben kezdtem el foglalkozni. A kezdeti próbálkozások után egyre több helyen jelentek meg a verseim. Könyv formájában is sikerült megjelentetni a nagy részét.

Ahogy Klárika meséli, bizony, voltak nehéz időszakok az életében. Éveken keresztül ápolta anyósát, aki ágyban fekvő beteg volt, majd férjét veszítette el, miközben ő maga is gyilkos kórral, a rákkal viaskodott.

– Ebben a nehéz időszakban a versírás jelentette számomra az életet. Szinte „kiírtam” magamból a betegség okozta fájdalmakat, és megmaradt bennem a gyógyulásba vetett hit. Mert minden emberben kell, hogy legyen egy bizonyos fokú tenni akarás, egy belső erő, ami segíti a problémák legyőzését – mondja.

S valóban, ma már a műtétek és kemoterápiás kezelések után csak kontrollvizsgálatokra kell felkeresnie a kórházat. Klári néni súlyos betegségét követően is aktív életet él, közel nyolcvanévesen például elvégzett egy számítógépes tanfolyamot. Állítja: élni akarása, pozitív életszemlélete segített neki a gyógyulásban.

– Sokat segített, hogy meg akartam gyógyulni, hogy élni akartam és bíztam a gyógyulásban. Még tudok tanácsot adni gyermekeimnek, unokáimnak és hasznára lenni szűkebb közösségeknek, a városunkban működő kluboknak, intézményeknek.

– Szeretni kell azt, amit csinálunk, tisztelni kell az embereket. A jót kell keresni mindenben és mindenkiben, nem a rosszat. Nekem sikerült felvennem a harcot a betegséggel.

– Ezért üzenem a sorstársaknak, sose adják fel a gyógyulásba vetett reményt – vallja Klárika néni.

Foltot foltra öltöget

Kelemenné Klárika néni egyik legkellemesebb időtöltése mostanság a foltvarrás.

– Egyfelől a kellemes társaság miatt szeretem ezt csinálni, hiszen a foltvarró körben nagyon sok kedves ismerőssel, baráttal találkozom – mondja.

– Másrészt pedig az sem mellékes, hogy olyan anyagokat hasznosítunk, ami egyébként hulladék lenne. A közelmúltban nyílt a klubunknak egy kiállítása, ahol a legszebb darabokat mutatjuk be. Mindenki megnézheti, milyen csodák készülnek újrahasznosítva.

Szilvási Zsuzsa