Zoltán igazi példakép lett a tiszabőiek számára

Sokan eljöttek az Együtt Egymásért Klub keddi összejövetelére, hogy hallják a siker receptjét, hiszen Nagy Zoltán hosszú idő után az első olyan tiszabői, aki egyetemen tanul tovább. A debreceni egyetem gazdaságinformatikus hallgatója.

– Ha tehetem, minden hétvégén hazajárok. Azt látom, hogy egyre többen tanulnak tovább középiskolában, ami nagyon jó, de Tiszabő még mindig az ország legszegényebb településének számít… A legjobbakat remélem… – így beszél szülőfalujáról az elsőéves egyetemista, akinek a szülői ház még most is a legfontosabb az életében.

– Édesapám közmunkás, édesanyám pedig takarítónő a tiszabői általános iskolában. Bár kétkezi munkások, felismerték, hogy a tanulás az egyetlen kiút a szegénységből. Át is írattak harmadikos koromban Fegyvernekre, ott fejeztem be az általános iskolát – mesél a kezdetekről.

Zoltán már akkor annyira szorgalmas és kitartó volt, hogy felvették a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumba, ahol szép eredménnyel érettségizett.

– Az informatika korán elkezdett érdekelni, a gazdaságtan viszont csak a gimná­ziumban, ezért jelentkeztem erre a szakpárra – indokolja döntését.

A felvételi sikeres volt, így idén szeptemberben elkezdhette a tanévet. A fiatalember eleinte elképesztőnek tartotta a hatalmas intézményt, több ezer hallgatójával, óriási előadótermeivel, de hamar sikerült barátokat szereznie.

– Semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem ér az egyetemen, soha nem mondták, hogy nem barátkozok veled, mert cigány vagy. A legtöbb barátom egyébként a kollégiumban van, cigány szakkollégiumban vagyunk, összesen huszonnégyen, ennek fele roma.

– Nagyon összetartunk, például, ha valaki ételt visz, szól mindenkinek, összeülünk, és együtt eszünk, mindenki megkínálja a másikat, és jókat beszélgetünk.

Zoltánnak két kisebb testvére van, akik példaképként tekintenek a bátyjukra. Öccse, Viktor jelenleg Szolnokon utolsó éves villanyszerelő, azt tervezi, leérettségizik, és villamosmérnöknek tanul tovább. Húga pedig nyolcadikos, ő is szeretne továbbtanulni.

– Nagy felelősség ez, mert ha otthagynám, akkor rossz példát mutatnék a családomnak és a rokonságnak is. Példát szeretnék mutatni a roma fiataloknak azzal, hogy mit értem el. Hogy sokat kell tanulnunk, hiszen ez az egyetlen út, hogy kitörjünk és egzisztenciát építsünk.

Azt is elmondja, miben látja annak az okát, hogy nagyon sok roma fiatal nem tanul tovább, inkább dolgozik, és korán családot alapít.

– Mivel tizenhat éves korban megszűnik az iskolai kötelezettség, a közmunkás bér pedig jóval több, mint a családi pótlék, ami a tanuló gyermek után jár, ezért választják sokan inkább a munkát.

– Ennek oka egyrészt a szegénység, másrészt a szülők, harmadrészt a gyerekek. A szülők azért, mert csak azt nézik, hogy pillanatnyilag több áll a házhoz, a gyerekek azért, mert nem mondanak nekik ellent.

– Ha akarnák, meg tudnák csinálni, csak az a baj, hogy sok fiatalnak nincsenek céljai. Pedig, ha csak egy kicsit is kitűz mindennap maga elé és azt eléri, egy idő után összeadódik, és elérheti a sikert – vélekedik.

Megmaradnak a hagyományok

– Az elsődleges feladat az, hogy lediplomázzam, majd el szeretném végezni a mesterképzést is. Egy nagy cégnél helyezkednék el, szerencsére az informatikus keresett szakma.

– Ha megteremtettem az egzisztenciát, majd szeretnék családot is természetesen. Az biztos, hogy nálunk megmaradnak majd a hagyományok, szokások, például a szemérmességünk.

– El sem tudom képzelni, hogy a párom például alsóneműben járkáljon a házban, vagy engem az édesanyám lásson ugyanígy. A szüleim előtt egymás kezét sem fogjuk meg, nálunk ez nem szokás – jelenti ki határozottan Zoltán.

Molnár-Révész Erika