AGRÁRKAMARA

2017.11.28. 11:30

Mezőtúron visszaállítanák a középiskolai gépészképzést – fontos lépésekre készül az agrárkamara

Alakuló ülését tartotta november huszonnegyedikén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei küldöttgyűlése. A tagok megválasztották a megyei tisztségviselőket, köztük az elnököt, Hubai Imre Csabát, akinek a munkáját hét alelnök segíti majd különböző szakterületekről és a megye minden részéről.

– Nagy feladat előtt állunk – mondta hétfőn a megyeszékhelyen, bemutatkozásán az újraválasztott elnök. Hubai Imre Csaba ismertette az elkövetkezendő öt esztendő legfontosabb teen­dőit is.

– Szeretném kiemelni, hogy a megye természeti adottságait tekintve hátrányos helyzetű talajadottságokkal rendelkezik. Aszályos vidék a megye térsége, és az infrastruktúrában is jelentős elmaradásunk van a négyes főútvonal rossz állapota miatt.

– Tehát a kitörési pont szerintünk az lenne, hogy az infrastruktúrában felzárkózzon a megye, másrészt a szélsőségeket le tudjuk faragni, mégpedig a megfelelő vízgazdálkodással.

– Az öntözésfejlesztés központi feladat lesz – hangsúlyozta az elnök –, ennek érdekében tervben van a halastórendszer fejlesztése és a rizstermelés elősegítése.

A másik fontos feladat az oktatási rendszer fejlesztése, az elnök kiemelte Mezőtúr térségét, ahol a középiskolai oktatást céloznák meg, például Jászapáti és Tiszazug térségében.

Mezőtúron a középiskolai gépészképzést állítanák vissza, és tervben van főiskolai szintű oktatás létrehozása, például gödöllői, vagy a Debreceni Egyetem kihelyezett tagozataként. Hubai Imre Csaba elmondta, nagyon fontos lesz az elkövetkezendő években a jégkármentesítési rendszer kiépítése is.

– Ezzel a termelés biztonságát tudjuk erősíteni, nem csak a megyében, de országosan is. Már kijelöltük a talajgenerátorok helyeit tízszer tíz kilométeres körzetekben.

– Kettő már működik Baranya és Somogy megyében, ezeket átvesszük, és korszerűsítjük.

– Jövő májusban vezetjük be mindenhol, a fenntartási költséget a gazdák által fizetett kárenyhítési alapból tudják fizetni – tette hozzá az elnök, aki elmondta, fontos feladat még a feldolgozóipar erősítése a megyében, ehhez segítséget nyújtanak az úgynevezett gazdacentrumok, a laboratóriumokkal is felszerelt központokban a falugazdászok és a különböző szakemberek tanácsokkal, információkkal látják el a gazdálkodókat.

Az első gazdacentrum megyénkben várhatóan egy-két héten belül, Karcagon nyit meg.

Molnár-Révész Erika

Borítókép: illusztráció

Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!