A szocializmus igazi célja a hatalom megszerezése volt

Kis Krisztián Bálint szolnoki történész abszurd politikai-társadalmi kísérletnek tekinti ezt a sok ember életét örökre meghatározó korszakot.

– A szocializmusról annak idején azt mondták, hogy két baja van: a működő szocializmus nem létezik, a létező szocializmus nem működik. Ön is ebben látja az abszurditását?

– Ennél összetettebb a kép. Több mint tíz éve foglalkozom a különböző eszmerendszerekkel, számomra az egyik legfontosabb kérdés a hangoztatott szép gondolatok és a valóság ­közötti ellentmondás.

– Ami megvalósult, illetve nem valósult meg belőle, az teljesen más, mint amit papíron lefektettek. Ezt az ellentmondást szerettem volna az előadásomban értelmezni és bemutatni.

– A szocializmus pártolói ugyanis máig azzal jönnek, hogy maga az eszme jó volt, de rossz volt a megvalósítása. Akkor hogyan nőhettek ki az egyenlőség szép eszméjéből olyan diktátorok, mint Sztálin, vagy nálunk Rákosi? Ezt igyekszem bemutatni.

– A Führert kifelejtette.

– Valóban, hiszen mind a nemzeti, mind a ­nemzetközi szocializmus a marxizmus eszméjéből táplálkozott, abból nőtt ki, de a hitleri rendszer másképpen alakult.

„Úgy vélem, hogy a szocializmus megvalósíthatatlansága magának az eszmének a lényegéből következik”

– Az alapmű, a Kommunista kiáltvány is tele van ellentmondásokkal, hiszen egyik legfontosabb figyelmeztető gondolata, amivel zárul, hogy a társadalom megtisztítása erőszakkal fog végbemenni és reszkessenek az uralkodó osztályok, ugyanakkor néhány oldallal korábban még békés politikát hirdet.

– Vagyis ez az egyenlőség eszme egyben az erőszak eszméje is. Ez mindenütt bebizonyosodott, ahol kísérleteztek vele. Magyarország és a többi szocialista állam tulajdonképpen a kísérleti egér szerepét játszotta ebben.

– A szocializmus valódi célja a régi elit ­eltakarítása és a hatalom megszerzése volt. Hogy ezzel a hatalommal mit csináltak, azt a történelem láttatja velünk. Ebből származott Rákosi kemény és Kádár puha diktatúrája.

– Ezek szerint cinikus emberek játéka volt az egész ­szocialista kísérlet?

– Nem teljesen. Amíg működött, pontosabban működtették, addig a vezetői hittek benne. A felmerülő problémákat ugyanakkor csak titkos üléseken tárgyalták meg, s ha önmaguknak a pártvezetők be is vallották a hibákat, kifelé csak a pozitív dolgokat hangoztatták.

– Végül ez egyenes út volt odáig, hogy az eszme ugyan kiüresedett, de követői a hatalmat kézben tartva éltek tovább a politikai közéletben.

– Üressé váltak, csak a hatalom megtartásának ­gyakorlata maradt, amit a bukás után a második, harmadik vonal káderei vittek tovább.

„Nem véletlen, hogy ebben a váltásban is ugyanazok a vesztesek, mint bármikor a történelem során, a kisemberek”

– Ebből a szempontból a szocializmus nem különbözik egyik ­korábbi ideológiától sem. Egyébként az eszme története során voltak már korábban, véglegesnek szánt hatalomra kerülése előtt is válsághelyzetek, hiszen viszonylag hosszú múltra, 1848-ig tekint vissza.

– Például az 1919-es első magyarországi „fénykor” után olyan válságba került, hogy az illegalitás évei alatt maga Kádár János sem hitt a működőképességében.

– A második világháború alatt maga oszlatta fel a pártot, amit később számon is kértek rajta. Ő írja a visszaemlékezéseiben, hogy nem is gondolta, hogy ebből egyszer lehet valami.

– Az igazi nagy erőpróba persze az 1945–1989 közötti időszak volt, amikor megpróbálják tartósan bevezetni, és ezzel a felemásság tovább folytatódott.

– Minek köszönhető, hogy sokakban mégis nosztalgia él a Kádár-korszak iránt? Rákosit azért itt nem említeném.

– Ezt azzal szeretném megvilágítani, milyen helyzetben volt Kádár 1956-ban, amikor átvette a hatalmat, és milyen helyzetben volt a nyolcvanas években. ’56-ban egy gyűlölt, nemzetközileg is elítélt személy volt, a ­forradalom árulója­.

– Ekkor ő kötött a magyar társadalommal egy olyan életszínvonal-alkut, amiben megígérte, hogy a politikától való távolmaradásért cserébe folyamatosan emelni fogja az életszínvonalat.

– Az emberek azért gondolnak rá vissza nosztalgiával, mert biztonságban érezték magukat, volt munkájuk, pénzük. Noha a nyolcvanas években lehetett érezni, hogy egyre kevesebbet ér ez a pénz, egyre drágább minden a boltokban, de tulajdonképpen még megvolt az a fajta létbiztonság, amit a forradalom kapcsán előállt felemás helyzet szült.

– Az sokáig nem látszott, hogy ennek az anyagi hátterét egyre inkább nyugati kölcsönökkel tudták csak biztosítani. Ezért emlékeznek rá sokan szívesen, és nem látták, vagy nem merték maguknak bevallani, hogy a szocialista kísérlet kora valójában a magyar társadalmat magakasztó, erőforrásait felélő, zsákutcával azonosítható politikai időszak volt.

Szállóigék a Kádár-korból

„A munkásosztály kedvenc itala a francia konyak, amit választott képviselői útján fogyaszt.”

„A szocializmus átmenet a kapitalizmusból a kapitalizmusba!”

Szathmáry István