2016.11.01. 09:00
Kevesebb ápoló az ágyaknál
Egyre kevesebben dolgoznak a betegágyak mellett, szinte kivétel nélkül minden kórházban nővérhiánnyal küzdenek. Sok helyen az is gondot okoz, hogy a minimumfeltételeket teljesíteni tudják.
Male Patient Visiting Doctor's Office
Fotó: Getty Images/iStockphoto
Még mindig nagyon sok egészségügyi szakdolgozót csábít külföldre a nyugodtabb munka és magasabb fizetés reménye, de szép számmal vannak a pályaelhagyók is. Bár emelkedett az egészségügyben dolgozók fizetése, más területen, egy műszakban, jóval kisebb felelősséggel és megterheléssel többet kereshetnek.
– Kritikus létszámhiány alakult ki az intézményben – állapította meg Czigány Anikó, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház ápolási igazgatója, amikor a kórház nővérellátottságáról kérdeztük. Az intézmény dolgozói mindent megtesznek azért, hogy a napi működés fenntartható legyen, de már egyetlen nővér kiesése – mondjuk egy betegség miatt – gondot okoz. Amint az ápolási igazgató hozzátette, legalább húsz nővér hiányzik a különböző osztályokról, a legnagyobb probléma jelenleg a belgyógyászati és sebészeti osztályokon van. Ráadásul nem csak az okoz gondot, hogy kevés a nővér, hanem az is, hogy óriási a fluktuáció.
– Jászberényben nincs nővérképzés, azokat a fiatalokat pedig, akik a szolnoki iskolában tanulnak, a megyeszékhely két kórháza azonnal „felszívja”. Jelentkező hiányában nem tudnak annyi nővért képezni, hogy Jászberénybe is jusson – vázolta a helyzetet Czigány Anikó. Ha pedig mindez még nem volna elég, a helyi problémákat tovább gyarapítja, hogy nincs a városban nővérszálló, így sok esetben azért nem vállalják a szakképzett dolgozók a munkát, mert nem tudnak a munkarendnek megfelelően bejárni. Pedig a kórházban a létszámhiány enyhítésére előtérbe került a rugalmas, részmunkaidős foglalkoztatás is. Gyes és gyed mellett négy és hat órában is dolgoznak munkatársaik, de az is előfordul, hogy egy másik kórház dolgozójaként, másodállásban vállalnak műszakot az intézményben. A leterheltség velejárója pedig az, hogy romlik a dolgozók egészségi állapota, sok esetben kell szembenézniük azzal, hogy kollégáik tartós betegállományba kerülnek.
– Az egy hónapra előre kidolgozott munkaidő beosztást lényegében naponta kell felülvizsgálni és átszervezni, kórházon belüli átcsoportosítással tudjuk csak megoldani, hogy minden osztályon biztosított legyen a napi szükséges minimális létszám – jegyezte meg Czigány Anikó.
– Sajnos nálunk is minden területen tapasztalható a szakdolgozók hiánya, ezek közül is talán a gyermekosztályon a legégetőbb a helyzet – tudtuk meg Maroska Anikótól, a Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet ápolási igazgatójától. – Munkaszervezéssel, túlórákkal próbáljuk kezelni a problémát, illetve kapcsolatban állunk a Szolnoki Szolgáltatási Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgami Két Tanítási Nyelvű Szakképző Iskolával, a megfelelő utánpótlásképzés érdekében. Az elvándorlás, pályaelhagyás mellett komoly gondot jelent a szakma elöregedése, így mindent megteszünk annak érdekében, hogy a fiatalokat motiváljuk.
Mezőtúron szintén az ápolóképzés segíti a nővérhiány kezelését. A Karcagi SZC Teleki Blanka Szakközépiskolában indított képzés keretében a helyi kórházzal együttműködve oktatják a jövő ápolóit. Mivel nyilvánvaló, hogy ezzel a tudással azonnal el tudnak helyezkedni a végzősök, a környékből viszonylag sok fiatal választja ezt a szakmát, de a szükségesnél még mindig kevesebben vannak.
Megyénkben egyedül talán Karcagon nem okoz problémát a nővérhiány.
– Szerencsés helyzetben vagyunk, mert Karcagon van a Nagykun Református Gimnázium és Szakgimnázium, ahol van egészségügyi képzés, ezért szinte folyamatos az ápoló utánpótlás – emelte ki Nagyné László Erzsébet, a Kátai Gábor Kórház főigazgatója. – Jelenleg is sok fiatal ápolónk van, akik idén végeztek. A nálunk töltött szakmai gyakorlat után dolgozni is a karcagi kórházba jönnek. Ennek köszönhetően most a minimumfeltételeknek megfelelő az ápolói létszám.
Milliós ajánlatokat kapnak
Az ápolóhiány legfőbb okozója még mindig a külföldi munkavállalás. Németország és Anglia tömegesen „csábítja ki” a magyar nővéreket, ahol olyan munkakörülményeket és fizetést biztosítanak, amivel itthon nem tudnak versenyezni az egészségügyi intézmények. Az itthon a minimálbérnél alig többért dolgozó szakápolók külföldön kéthetente keresnek 600 ezer forintnak megfelelő eurót, fontot. Németországban ehhez még nyelvtudás sem kell, viszont szállást és étkezést is adnak.