Tegnap, 10:08
Három kőkemény összecsapás vár a Szolnoki Dózsára
Hangay Zoltán vezetőedző csapata, a Szolnoki Dózsa Athénban küzd a továbbjutásért az Eurokupa selejtezőjében.
A Szolnoki Dózsa Praktiker csapata három fronton is érdekelt, amelyekből két sorozatban is jól mutatkozott be. Előbb az OB I. rajtján hét gól különbséggel nyertek Egerben, majd az elmúlt hétvégén a Magyar Kupa szentesi selejtezőcsoportjából egy vereség után két győzelmet arattak, és ezzel a negyeddöntőbe jutottak.
A kupasorsolást tegnap tartották a fővárosban, a szolnokiak ellenfele az elmúlt bajnoki évadban ezüstérmes Vasas gárdája lesz az október végi párharcban.
Topcsapatok a Szolnoki Dózsa Eurokupa-ellenfelei
Most hétvégén pedig a Szolnoki Dózsa Eurokupa selejtezőt játszik Athénban, három meccsen ugranak medencébe Bedő Krisztiánék.
A Dózsa legénysége az E jelű négyesében szerepel majd a görög fővárosban, ahol a német Spandau Berlin, a görög Panioniosz, valamint a spanyol Tenerife lesznek a vetélytársa a péntektől-vasárnapig tartó mérkőzéssorozaton.
Az Eurokupa mezőnye évről-évre erősebb, többek között az olasz sztárklub, például a tavalyi Bajnokok Ligája-döntős olasz Pro Recco is ebbe a sorozatba nevezett, a hétvégén Budapesten játszik majd.
Egy biztos, kőkemény csoport a szolnokiaké. Az ellenfelek közül a Spandau a BL-ben játszott hosszú éveken át, most is csak hajszállal maradt le a főtábláról. A Panioniosz soraiban görög válogatottak szerepelnek, ráadásul hazai környezetben, fanatikus szurkolótábor előtt vízilabdázhatnak.
A Szolnoki Dózsa vezetőedzője, Hangay Zoltán korábban azt mondta, hogy
ebből a hármasból kerül majd ki a két továbbjutó, de természetesen a Tenerife gárdáját sem szabad leírni.
Az E csoport programja
Péntek: Szolnok–Spandau, 18.30, Panioniosz–Tenerife, 20.30.
Szombat: Panioniosz–Szolnok, 18.30, Tenerife–Spandau, 20.30.
Vasárnap: Szolnok–Tenerife, 10.30, Panioniosz–Spandau, 12.30.
A magyar csapatok Eurokupa-párharcai
A második számú kupasorozatban a Szolnok mellett az OSC a szerbiai Sabácban, a Bp. Honvéd a montenegrói Budvában, míg a BVSC hazai környezetben a Szőnyi úti uszodában próbálja megszerezni a továbbjutást érő első két hely valamelyikét.