Labdarúgás

2024.09.01. 18:32

Magabiztosan nyert a Martfű a derbin – galériával

Sűrű hete volt a Martfűnek és a Tiszaföldvárnak, különösen a vendégeknek. Előbb a pályaválasztói jogot cserélték fel ellenfelükkel, majd néhány nap múlva – kissé váratlanul – leváltották a trénert, Erős Károlyt. Az ősi riválisok egy év kihagyás után most már az NB III-ban adnak randevút egymásnak, az esélyek pedig a hazaiak mellett szóltak. A bajnokságban eddig a Martfűnek áll jobban a szénája, de az edzőváltás jót szokott tenni az érintett csapatoknak. Ha így lesz, az újonc és még győzelem nélkül álló vendégek megnehezíthetik Koncz Zsolt csapatának dolgát is.

Jegesi László

A mérkőzés előtti percek semmiben nem különböztek a korábban a vármegyei bajnokságban megszokottakhoz képest, mindkét szurkolótábor kedvencei sikerében bízott. Hangulatában azonban nem idézte a múltat, a lelátón viszont mindenki az esélyeket latolgatta.

NAGY3244
Biztos martfűi győzelem a derbin 
Fotó: Nagy Balázs

Martfűi LSE–Tiszaföldvár SE 2–0 (2–0)

Martfű, 600 néző, vezette: Nagy Attila László (Balla L., Elek B.)

Martfű: Gerhát – Laczkó M. (Lakatos, 78.), Asztalos, Székely D., Kasik (Ficsor, 58.) – Prozlik (Boros D., 78.), Kinyig (Kanálos, 58.) - Pintér V. (Polónyi, 87.), Balla, Vincze P. – Desnica. Edző: Koncz Zsolt.

Tiszaföldvár: Krnács – Háda (Sági, 68.), FEHÉR ZS., Lestyán, Antmann – BORGULYA, Bódai (Babolek, a szünetben), Kálmán Sz. (Fődi, 63.) - Bánki-Horváth G. (Bánki-Horváth P., 44.), Oláh Á., Bojtos. Megbízott edző: Rétes Pál.

Gólszerzők: Kinyig (30., 38.)

Nem lehetett a csapatokra azt fogni, hogy óvatos, puhatolózó játékkal indították a találkozót, szó szerint egymásnak estek a felek, mint akik azonnal döntésre akarják vinni a dolgot. Valószínű, hogy mindkét edző letámadásra biztatta fiait a mérkőzés elején, így mozgalmasan alakultak az első percek. A nagy rohanásba egy martfűi lehetőség fért bele, de támadójuk fejese elkerülte a kaput. 

Negyed óra után nyugodtabb mederbe terelődött a meccs, változatlanul a két tizenhatos között zajlott a játék. Az ivószünettől mindenki felfrissülést várt, ez be is következett, de csak a hazaiaknál. Előbb ugyan egy földvári lehetőség adódott, később azonban a másik kapunál egy kipattanó labdát Kinyig Milán szépen helyezett a hálóba, megszerezve csapatának a vezetést (1–0). Támadásban maradt a Martfű, de komolyabb veszélyt nem jelentett, hamarosan mégis tovább növelte előnyét. 

Történt ugyanis, hogy  az első gól szerzője váratlanul 35 méterről lövésre szánta el magát, amit Krnács bevédett (2-0). Az esetet követően a kapust hosszú ideig ápolni is kellett. Háda Zoltán még eleresztett egy lövést a hajrában, de más fel jegyezni való esemény már nem történt az első félidőben.

A szünetet követően a pályaválasztó elsősorban előnye megtartására törekedett, de Balla Zalán révén így is kialakított egy nagy helyzetet. A vendégek mindent megtettek, hogy kozmetikázzanak az eredményen, de erőfeszítéseiket nem koronázta siker. 

Rétes Pál edző cserékkel frissítette csapatát, de ez sem járt eredménnyel. A 76.percig kellett várni a Tiszaföldvár az első valamire való helyzetéig, ekkor viszont a kapus Gerhát Dávid tisztázott veszélyes helyzetben. Akadt még egy-két meleg pillanat a Martfű kapuja előtt, de összességében az utolsó pillanatig biztosan őrizte előnyét a hazai gárda.

Koncz Zsolt: – Úgy gondolom, hogy végig kézben tartottuk a mérkőzést, de bőven maradt még bennünk futball, ami nem jött ki. Megérdemelt győzelmet arattunk.

Rétes Pál: Az első félidőben – annak ellenére, hogy a hozzáállásunk megfelelő volt – két elkerülhető gólt kaptunk. A másodikban nagy erőket mozgósítottunk a szépítésért, de csak kapufáig jutottunk.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában