Kosárlabda

2024.09.03. 20:36

Olaj-vereség a hazai tesztmeccsen – galériával

A hazai pályán játszó, tartalékosan felálló NHSZ-Szolnoki Olajbányász kosárlabda-csapata soros edzőmeccsén kilenc ponttal kikapott a szlovák BC Prievidza gárdájától.

Varga Csaba

A szlovák együttes az elmúlt évadot a harmadik helyen zárta hazája pontvadászatában. Ezért indulhatnak a FIBA Európa Kupa selejtezőjében, ahol magyar bajnoki harmadik Alba Fehérvár lesz vetélytársuk. A privigyei csapat horvát edzővel Sasa Jankoviccsal, szlovák kosarasokkal, valamint négy amerikai és egy finn légióssal a soraiban érkezett a Tiszaligetbe.

kosárlabda
Az Olajbányász kilenc ponttal kikapott a szlovák BC Prievidza gárdájától
Fotó: Mészáros János

Az Olaj immár negyedik felkészülési meccsére készülődött, de már nem volt köztük az amerikai hátvéd, Jalen Jackson, akinek hétfőn megköszönte az eddig játékát a szolnoki klubvezetés. Később pedig bejelentették, az ugyancsak amerikai hátvéd Marcus Lewis átigazolását, aki a hírek szerint pénteken érkezik Szolnokra.

NHSZ-Szolnoki Olajbányász–BC Prievidza (szlovák) 69–78 (18–13, 19–24, 12–22, 20–19)

Tiszaligeti Sportcsarnok, 800 néző. V.: Fodor A., Rácz Zs., Drenyovszki D.

SZOLNOK: Krnjajszki 11/3, Pallai 3/3, Lukács 6/6, Aimaq 18/3, Peringer 6, Csere: Rudner 14/9, Szubotics 11/3, Horváth Á. Edző: Oliver Vidin.

PRIEVIDZA: C. J. Jackson 10/3, Raitanen 2, Jordan 24/6, Hunter 9, Bolek. Csere: Smith 7/3, Hlivak 10/6, Kincel 4, Mrvis 9/9, Marek 3/3. Edző: Sasa Jankovic.

Ismét szép számú közönség volt kíváncsi az Olaj soros edzőmeccsére. Jól kezdtek a combizomhúzódással bajlódó Sztrahinja Jovanovicsot nélkülöző piros-feketék, akik különösen a védekezésben jeleskedtek, aztán a negyed közepe táján már be is találtak, így tíz pontos előnyt építettek fel, 18–8. A szlovák bajnoki bronzérmes azonban nem hagyta magát és a negyed végére megfelezte hátrányát. A folytatásban a kanadai center, Fardaws Aimaq jó megmozdulásaival és Rudner Gábor tripláival tartotta előnyét a hazai gárda. A félidő végén azonban szívósan játszó, támadásban feljavuló Prievidza ledolgozta hátrányát, 37–37.

A térfélcserét követően C. J. Jackson triplájával először vezetett a meccsen a vendégalakulat. Mindez nem tiszavirág életű volt, hiszen jól triplázott az ellenfél, míg az Olaj állva maradt. A záró játékrész 49–59-es állásról indult. Sőt már 13 pontra is hízott hátrány, majd felvillant a fény az alagút végén, Rudner találataival mínusz hat lett a különbség, 60–66. A hajrában 82 másodperccel a vége előtt Lukács Norbert hármasával 69–74-re feljött az Olaj, ám a túloldalon Tomas Mrvis is hasonlóan cselekedett, s ezzel eldőlt a meccs.

A hétvégén a szlovákiai Iglón egy négycsapatos tornán indulnak a piros-feketék, előbb szombaton a cseh Pardubice gárdájával találkoznak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában