Kosárlabda

2024.08.10. 15:20

Mutatjuk, milyen edzésekkel készül a Szolnoki Olajbányász a következő szezonra – galériával, videóval

Bő másfél hónap múlva indul a kosárlabda NB I 2024/2025-ös idénye. A Szolnoki Olajbányász kerete már teljes, így augusztus 5-én, hétfőn el is kezdődhetett a közös munka a következő idényre, amely a felkészülés ezen szakaszán még a megfelelő erőnlét megszerzéséről szól.

Kovács Levente

Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász túl van az alapozás első hetén, miután augusztus 5-én napi két tréninggel elkezdte a közös munkát Oliver Vidin gárdája. A felkészülés első szakaszában a csapat délelőttönként a Véső úti Sportközpontban futóedzéseken vesz részt, délután pedig a Tiszaligeti Sportcsarnokban erőnléti és labdás feladatokat hajtanak végre a játékosok. Ez utóbbin tekintettük meg személyesen is az együttest.

Szolnoki Olajbányász, Peringer Balázs, Fardaws Aimaq
A Szolnoki Olajbányász új igazolásai, Peringer Balázs (balra) és Fardaws Aimaq (jobbra) is munkába álltak
Fotó: Mészáros János

A felkészülést Oliver Vidin vezetőedző egyik barátja, "Loki" is segíti, azonban ő nem csatlakozik az edzői stábhoz, kizárólag az alapozásnál dolgozik az együttessel. Jó hangulatban telt az edzés, az újak is beilleszkedni látszódtak, a légkört ráadásul a játékos feladatok is javították, melyeken volt, hogy egymással kellett megküzdeni a játékosoknak, vagy éppen a karukat kinyújtva a kitartásukról tettek tanúbizonyságot – persze a tét sem volt kicsi, hiszen a vesztesnek az egész csapatot meg kell hívnia kávéra.  A hangulat viszont abszolút nem ment a munka rovására, az erősítő gyakorlatok közben rendesen megizzadtak a kosarasok.

Pallai Tamás kisebb betegsége miatt a bemelegítő dobások után elővigyázatosságból külön edzett a többiektől, azonban hamarosan ő is teljes értékű munkát végezhet majd.

Mikor láthatjuk a pályán a Szolnoki Olajbányász csapatát?

A felkészülési időszakban először edzőmeccsen augusztus 24-én, szombaton 18 órakor láthatjuk majd az Olajbányász csapatát, amikor hazai pályán a Kecskemét együttesét fogadják a piros-feketék. 

Mint ahogy arról már korábban is beszámoltunk, az élvonalbeli bajnokság szeptember 28-án rajtol, ahol szintén a kecskemétiekkel találkoznak a szolnokiak, ráadásul azt a mérkőzést is a Tiszaligetben rendezik meg. Emellett pedig idén a FIBA Európa-kupában is indulnak a piros-feketék, akik portugál, görög és belga riválissal mérkőznek majd meg októbertől.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában