Labdarúgás

2024.08.21. 18:00

Az elérhetetlent valósítanák meg Cserkeszőlőn

A gyengén sikerült tavaszi szezon után bíznak a bennmaradásban a fürdőváros csapatánál.

Kiss Ádám

Sereghajtóként végzett a vármegye I. 2023/2024-es idényében a Cserkeszőlő, a Kunhegyes kiválásával mégis az elsőosztályban folytathatja szereplését a csapat az előttünk álló szezonban.

Cserkeszőlő
Stabil elsőosztályú csapattá válna a Cserkeszőlő
Forrás: MW Archív

– Tavaly ősszel még nem volt nagy probléma, kihoztuk a maximumot, a tavasz viszont nagyon rosszul sikeredett – értékelte az előző évadot Papp Zsolt elnökségi tag. – Nem tudtunk kijönni egy mély gödörből, és bár időnként jól játszottunk, ez sajnos pontokat nem eredményezett.

Július közepén kezdte meg a felkészülést az együttes, és bár az edzőmérkőzéseik felemásra sikerültek az eredmények szempontjából, Papp szerint megfelelő terhelést kaptak a játékosok a gyakorló találkozókon.

– Tömörkényen voltunk egy négyes tornán, majd a Csongráddal játszottunk egy 2–2-es döntetlent, Békésszentandrástól 2–0-ra kaptunk ki, végül pedig 5–0-s vereséget szenvedtünk egy jó erőkből álló Bács megyei csapat ellen.

Az eddig érkezők között van Tóth Levente és Molnár Zsolt, ők Kunszentmártonból tették át székhelyüket, Márkus Zsolt Kengyelről  Vér Zoltán pedig Tiszajenőről igazolt a fürdővárosba. Távozott viszont Kósa Gergő (Besenyszög), Kemény Dárius (Lakitelek) és Kormos Máté (Rákóczifalva) is.

– Sok új játékosunk van, több poszton is tudtunk erősíteni, de még össze kell szoknia a csapatnak. Az létszámmal elégedett vagyok az edzéseken, és a hangulatra sem lehet panasz, várják a rajtot a fiúk. De mindenki tudja, hogy még bele kell tenni a munkát, hogy megvalósítsuk az egyelőre elérhetetlennek tűnő célunkat, a bennmaradást. Az átigazolási időszak hajrájában szeretnénk még egy-két hiányposztot betölteni. Több fiatalt is próbálunk beépíteni a csapatba, akik nagyon tehetségesek, de még érniük kell.

Végül pedig a szombaton rajtoló szezonról kérdeztük Papp Zsoltot.

– Az első néhány forduló nehéz lesz az eltiltások és a sérülések miatt, de szeretnénk kiharcolni a bennmaradást. A hosszútávú tervek között pedig egy stabil elsőosztályú csapatot építése szerepel Cserkeszőlőn. Bízunk a tavalyinál sikeresebb szereplésben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában