2024.07.15. 07:00
Kányási Veronika: lesz még női magyar kosárlabda-válogatott olimpián
Óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi években a női kosárlabdázás Magyarországon. Ennek része a szolnoki Kányási Veronika is, aki már hetedik évét kezdi meg a friss magyar bajnok DVTK-nál. A 25 éves irányító ráadásul a miskolciak kapitánya is, emellett pedig rendszeresen tagja a nemzeti együttesünk keretének. Kányási nemcsak klubjával, de a válogatottal sem elégszik meg a jelenlegi helyzettel, és további sikereket szeretne elérni.
Kányási Veronika útja Szolnokról Cegléden át Miskolcra vezetett. A 25 esztendős játékos sok mindent megtapasztalt fiatal kora ellenére, bár talán a legutóbbi fél éve volt a legsűrűbb pályafutása során olimpiai selejtezővel, Euroligával, Magyar Kupa- és bajnoki döntővel tarkítva. Ezekből bizonyára csak utóbbira emlékszik vissza szívesen Kányási, hiszen aranyéremmel zárta együttesével az NB I. idei kiírását, de a kudarcokból is tudott tanulni, és pozitív a jövőt tekintve.
Fotó: Nemzeti Sport
Honnan indult Kányási Veronika karrierje?
– Hogyan ismerkedett meg a kosárlabdával?
– Az egész családom Olaj-szurkoló, gyerekkoromban sokat jártunk a csapat mérkőzéseire, így én is hamar megszerettem a sportágat. Alsó tagozatos koromban tartottak kosáredzéseket az iskolában, majd az egyikre én is elmentem, és nagyon élveztem.
Az első perctől kezdve szerelem volt számomra a kosárlabdázás, és a mai napig ez így is maradt.
– Mikor volt először igazolt játékos?
– Az első edzésem után már rendszeresen játszottam, a Szolnoki Sportcentrum neveltje vagyok, körülbelül 16-17 éves koromig itt pallérozódtam, felnőttszinten a B csoportban is kipróbálhattam magam.
– Majd innen Ceglédre került, miért kellett váltania?
– Szolnokon nem volt NB I-es női kosárlabda, ezért úgy éreztem, hogy váltanom kell a fejlődésem érdekében, így ez volt a következő lépcsőfok a karrieremben. Korábban sokat játszottunk a Szolnokkal a Cegléd ellen, ezáltal ismertem meg Földi Attilát, aki behívott a 3x3-as válogatottba, illetve beajánlott Cziczás Lászlónak, aki akkor a ceglédieket irányította, így leigazoltak, én pedig itt debütáltam az első osztályban.
– Két évvel később pedig átigazolt a Diósgyőri VTK csapatához, könnyen be tudott illeszkedni?
– Igen, mondhatni, mivel Lacit (Cziczás László – a szerk.) nevezték ki a DVTK-nál edzőnek, mellette pedig másik három-négy játékossal együtt mentünk Miskolcra, ahol új csapatot szerettek volna építeni. Kellett idő, mire megszoktam a várost, de végül megszerettem. A Diósgyőr már akkor is élcsapatnak számított, az első évben bajnoki döntőt játszottunk, emellett pedig eddig mindegyik itt töltött szezonomban bejutottunk a legjobb négy közé, de győzni sokáig nem tudtunk, mert a Sopron kiemelkedett a mezőnyből. Egészen a tavalyi szezonig, amikor sikerült megtörnünk a hegemóniát, és végre bajnoki címet ünnepelhettünk.
– Olyannyira sikerült a beilleszkedés, hogy ma már kapitánya is az együttesnek.
– Igen, most már több mint két éve én töltöm be ezt a szerepet. Medgyessy Dóra szezon közben babát várt, így szüneteltette pályafutását, Völgyi Péternek pedig rám esett a választása.
Megtisztelő, hogy ilyen fiatalon már kapitány lehetek, ami nagy felelősséggel jár, de komfortosan érzem magam ebben a szerepkörben, nagyon élvezem és illik a személyiségemhez is.
– Emellett pedig napról napra tanulok mindig valamit, hogy hogyan kell vezetni a csapatot.
A válogatottban is számítanak rá
– Mikor húzhatta magára először a válogatott mezt?
– Már 16 évesen 3x3-as válogatott voltam, ahol két évvel idősebbekkel játszottam, és azonnal beszippantott ez a közeg. Később az U18-as és az U20-as nemzeti csapatnál is szerepeltem, majd innen jutottam el a felnőttválogatottságig.
– Most már szinte ki sem lehet hagyni önt a nemzeti együttes keretéből. Milyen érzést képviselni a hazánkat?
– Mindig nagy megtiszteltetés a válogatottban szerepelni. Jól ismerjük egymást a társakkal, hiszen a csapat gerince utánpótlástól kezdve folyamatosan együtt játszott, így összetartó brigád vagyunk, és évről évre folyamatosan lépegetünk előre. Tudjuk, hova tartunk, és úgy gondolom, jó úton járunk.
– Az utóbbi időben látványos fejlődésen ment át a magyar női kosárlabda, ön egyetért ezzel?
– Abszolút. Már az Euroliga-csapatoknál is meghatározó szerepet töltenek be a magyar játékosok, hétről hétre pedig Európa és a világ legjobb játékosaival találkoznak a pályán. Az olimpiai selejtezőn is egy hajszállal maradtunk le a kvalifikációról, egy ponttal kaptunk ki Spanyolországtól, 73–72-re. De összességében a nagy képet nézve elégedettek lehetünk azzal, amit eddig elértünk.
Fiatal csapatunk van, amely sokra lehet még képes, és úgy gondolom, hogy lesz még női magyar kosárlabda-válogatott az olimpián.
Kudarc nélkül nincs siker
– Az elmúlt féléve elég hullámzóra sikerült. Előbb a válogatottal lemaradtak az olimpiai szereplésről, majd az Euroligában a final four előtt estek ki, a Magyar Kupa döntőjében egylabdás meccsen veszítettek. A szezon végén viszont kárpótlásul bajnoki címet ünnepelhetett a Diósgyőrrel. Hogyan élte meg ezt az időszakot?
– Az biztos, hogy hullámzó volt, de rengeteg tapasztalatot szereztem. Voltak mélypontok, de mindezek által több lettem én is. Az Euroligában fájt, hogy kiestünk, de az már önmagában egy hatalmas dolognak számít, hogy ott voltunk a final four kapujában. A Magyar Kupában is kevesen múlt a győzelmünk, de úgy gondolom ezek mind kellettek ahhoz, hogy végül bajnoki címet ünnepelhessünk. A sport része a kudarc, de ahogy szoktam mondani, ez egy maraton, nem egy sprintverseny.
Nem szeretnénk itt megállni, hosszú távon gondolkodunk, a kemény munka mindig kifizetődik és úgy gondolom, a jövőben még több sikert érhetünk majd el.
– Az olimpiai selejtező után Völgyi Pétert nevezték ki a női válogatott élére, aki a Diósgyőrnél is az edzője. Hogyan reagált a hír hallatán?
– Nagyon örültünk neki, és büszkék voltunk Petire. Úgy gondolom, hogy a személyisége illik a válogatotthoz, új impulzusokat hozhat a csapathoz, ami által sikeresebbek lehetünk.
– Augusztusban pedig Ruandába utaznak, hogy részt vegyenek a 2026-os világbajnokság előselejtezőjén.
– Igen, jövő héten kezdjük a négyhetes felkészülést, majd utazunk Afrikába. Brazília, Szenegál és a Fülöp-szigetek csapataival küzdünk majd meg. Ez lesz az első megméretésünk az új szövetségi kapitánnyal, nagyon várjuk már, remélem, majd sikerrel tudjuk venni az első akadályt. Augusztus 26-án jövünk haza, utána pár nap pihenőt követően pedig visszatérünk a klubjainkhoz, és ott is megkezdjük a felkészülést a bajnoki szezonra.
– A nyár alatt azért jutott idő a pihenésre is?
– Természetesen. Voltunk többször a Balatonon, Budapesten is eltöltöttünk néhány napot, illetve Valenciában is jártunk. A nyaralás alatt nem, de igyekeztünk Gabival (Rudner Gábor, a NHSZ-Szolnoki Olajbányász kosárlabdázója, Kányási Veronika párja – a szerk.) mindketten formában maradni, így az edzésre is jutott idő.
