Evezés

2024.07.24. 10:30

Sosem látott megosztott aranyérem az evezős ob-n

Szegeden gyűltek össze a 2024. évi Országos Bajnokságra, ahol a felnőtt, utánpótlás, masters és para-evezősök, valamint a szabadidős sportolók versenyeztek. Vármegyénket a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola evezős szakosztálya és a Tisza Evezős Egylet képviselte. Előbbi az összetett pontverseny harmadik helyén zárt. A sportág történelmében először pedig két csapat ünnepelhette az első helyezést.

Kiss Ádám

A szegedi Maty-éri pályán négy napon keresztül zajlottak a futamok az evezős ob-n.

Szolnoki Sportcentrum, evezés, országos bajnokság
Egyedülálló módon a két nyolcas egység tizenhat tagja ünnepelhette az aranyérmet
Forrás: Tisza Evezős Egylet

Első nap

Pádár Luca az U23-as korosztály második helyét szerezte meg az egypárevezősök között.

Harmadik lett a Kiss Csende Ajna, Mátyás Hanna duó a kormányos nélküli kettesek könnyűsúlyú mezőnyében.

Ugyanebben a kategóriában, de a férfiaknál szintén bronzérmet szerzett Balog Zsombor és Nagy Attila kettőse.

Második nap

A világ és Európa-bajnok páros, Simon Béla és Juhász Adrián kormányos nélküli kettes hajóval lett első, Pető Botond, H. Szűcs Adél Hanga és Kiss Benedek pedig a tanuló korosztályok egypárevezősei között futott be elsőként.       

A könnyűsúlyú  kormányos nélküli négypárevezős egységünk a Ferencz Panna, Volter Réka, Kiss Csende Ajna, Mátyás Hanna összeállításban a második helyet szerezte meg, valamint a tanuló korosztályban Nánai Armand is a dobogó második fokára állhatott fel.

Pádár Luca a felnőttek között is rajthoz állt egypárevezős hajójával, és az előkelő harmadik helyet szerezte meg csakúgy, mint a kétpárevezős Drávucz Dániel, Nagy-Müller Zalán páros. A  kormányos nélküli hajókkal versenyző duó, Orbán Benedek és Rékasi Márton összeállításban  valamint a Juhász Bianka, Takó Lilla, Baki Kitti, Bíró Julianna Mária alkotta kvartett is a dobogó legalsó fokára állhatott fel. 

Harmadik nap

A Simon–Juhász páros kétpárevezős hajójukkal bővítették tucatnyi magyar bajnoki címüket. Az olimpikon páros mögött végzett a Pálmai Ágoston, Kalmár Áron duó, valamint szintén második lett a tanulók között a Nánai Armand, Palla Noel alkotta egység. Mögöttük pedig a Pető Botond, Kiss Benedek páros végzett a harmadik helyen.

A Tisza Evezős Egylet masters versenyzői közül, Mekler Judit és Ujlaky Bertalan negyvenhat éves átlagéletkorukkal kategóriájuk harmadik helyét szerezték meg.

Negyedik nap

A záró napon a férfi felnőtt nyolcas megvédte bajnoki címét úgy, hogy a döntőben a célfotó alapján olyan döntés született, amelyre a hazai és nemzetközi evezés történetében még nem volt példa, két bajnokot hirdettek.
Így a Csepel Evezős Klubbal együtt állhattak dobogóra a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola versenyzői a Vinkó Gáspár, Furkó Kálmán, Pomázi Bálint, Novák Edvin, Kalmár Áron, Pálmai Ágoston, Juhász Adrián, Simon Béla összeállításban, kormányosukkal, Ferencz Pannával.

A kormányos nélküli négypárevezős egység második lett a Simon Béla, Juhász Adrián, Pálmai Ágoston, Kalmár Áron összeállításban, ahogy a könnyűsúlyú Mátyás Hanna, Kiss Csende páros is. Nagy Attila és Balog Zsombor duója pedig a harmadik helyen zárt.

További szolnoki eredmények:

4. hely

Kalmár Áron F U23 1X 

Volter Réka, Ferencz Panna NF KS 2- 

Juhász Bianka, Takó Lilla NI 2. 

Palla Noel FT T2 1X  

Juhász Bianka, Takó Lilla, Baki Kitti, Bíró Julianna Mária NI 4X 

5. hely

Bíró Julianna Mária NI KS 1X  

Mátyás Hanna N U23 KS 1X  

Vinkó Gáspár, Furkó Kálmán, Pomázi Bálint, Novák Edvin FF 4-  

Ferencz Panna, Volter Réka, Kovács Eszter, Pádár Luca NF 4-  

6. hely

Drávucz Dánie lFI 1X 

Pálmai Ágoston, Pomázi Bálint FF 2-  

Varga Milán, Rékási Márton, Nagy-Müller Zalán, Drávucz Dániel FI 4X  

Hanga Zsófi NF KS 1X  

Ferencz Panna, Volter Réka NF KS 2X  

Pádár Luca, Kovács Eszter, Bíró Julianna Mária, Baki Kitti NF 4X  

7. hely

Kalmár Áron FF 1X 

Nagy Attila FF KS 1X  

8. hely

Balla Zsombor, Rékási Márton, Varga Milán, Orbán Benedek FS 4X  

Pálmai Ágoston F U23 1X  

10. hely

Zölei Kincső NI KS 1X  

Nagy-Müller Zalán FI 1X  

Balog Zsombor FF KS 1X  

Szigeti György, Drávucz Dániel, Nagy-Müller Zalán, Drávucz Máté FF 4X 

11. hely

Hanga Zsófi NU23 1X  

Balog Zsombor FF KS 1X  

12. hely

Baki Kitti NI 1X 

Drávucz Máté F U23 1X  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában