Küzdősport

2024.06.23. 18:34

EB-hősöket köszöntött a Yakuzák SE

Ünnepélyes keretek között mutatták be a jászberényi Yakuzák SE Európa-bajnoki érmeseiről szóló filmet, majd pedig köszöntötték a bajnoki címet szerző és dobogós sportolókat.

Kiss Ádám

A jászberényi Lehel Filmszínház adott otthont a rendezvénynek, ahol a 2024. évi Európa-bajnokságokon résztvevő, szkanderban valamint kyokushin karatéban szép eredményeket elérő sportolókat ünnepelték. A megméretésekről készült filmben pedig azt is bemutatták, hogy az Yakuzák SE sportolói hogyan élték meg a felkészülést, a versenyeket, és a sikereket.

Yakuzák SE, Jászberény, szkander, Kyokushin karate, Európa-bajnokság, díjátadó, filmbemutató
A Yakuzák SE Európa-bajnoki érmeseit köszöntötték Jászberényben
Forrás: MW Archív

A Pozsonyban és a törökországi Düzceben rendezett kontinensviadalokon összesen nyolc Eb-érmet szereztek az egyesület sportolói.

– Az 1990-es évek óta nagyon messzire jutottunk, elképesztő létesítményeink vannak, és remek eredményeket értünk el – mondta Agócs Tibor, a Yakuzák SE szakmai vezetője. – Mindez csak ebben a támogató környezetben tud megvalósulni, így van lehetőségünk fejlődni és rendkívüli munkát elvégezni. 

A pozsonyi szkander Európa-bajnokságon két arany- és két ezüstéremmel tértek haza a szakosztály versenyzői. Két hétre rá a Kyokushin karatésok a törökországi Düzcében szintén két arany mellett két ezüstöt szereztek, ami rekordnak számít vármegyénk történetében a két sportág kontinenstornáit figyelembe véve. 

– Óriási elismerésem nektek, és azelőtt a munka előtt, amit beletettetek ebbe a hatalmas teljesítménybe – dicsérte a sportolókat Budai Lóránt polgármester. – Azon gondolkoztam a film nézése közben, hogy mi minden kell ahhoz, hogy ilyen sikerek létrejöjjenek. Mennyi idő, szenvedés, pofon és munka, amit elvégeztetek edzőitekkel. Megemelem a kalapom a teljesítményetek előtt, és azt kívánom, hogy itt ne álljatok meg, menjetek tovább ezen az úton.

Az Európa-bajnokságok érmesei (Yakuzák SE)

Szkander:

Aranyérem: Krasnyányszki Nóra (bal- és jobbkéz). Ezüstérem: Molnár Dóra, Szűcs Tibor.

Kyokushin karate:

Aranyérem: Móczó Milán, Ferenczi Attila. Ezüstérem: Notheisz Janka, Szőke Zalán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában