Labdarúgás

2024.06.27. 07:00

Teljesítették a leckét a Szolnoki MÁV fiataljai

A Szolnoki MÁV FC-nél egyre nagyobb figyelmet kap az utánpótlás nevelés. Az NB III-ban szereplő felnőtt csapatban is adódik lehetőség a fiatalok számára, és az MLSZ elvárásai is arra ösztönzik a klub valamennyi edzőjét, hogy nagy energiát fektessenek a gyerekek fejlődésébe. Ezúttal a két legidősebb korosztály csapatai kerültek a fókuszba, akiknek tagjai közül többen is bemutatkozhattak már a nagyok között.

Jegesi László

Többen is pályára léphettek az NB III-ben a Szolnoki MÁV felnőttcsapatát korosztályban közvetlenül követő együttesekből.

Szolnoki MÁV UFC, labdarúgás
Az ötödik meccs jelentette a fordulópontot az U17-es gárda menetelésében
Fotó: ILLYES CSABA / Forrás: Szolnoki MÁV UFC

Szolnoki MÁV U19-es csapat

A regionális kiemelt bajnokság Keleti csoportjában szereplő együttes a 2005-ben ės 2006-ban született fiatalokból tevődött össze. Két játékosukra, a felnőttek között rendszeres játéklehetőséghez jutó Dósa Zsomborral és a szintén ott futballozó, de a tavasszal végig sérült Pinto Marióval már nem számolhattak az utánpótlás-korosztály versengésében.

Rajtuk kívül Fazekas Milán és Lengyel Gábor is kapott szerepet a nagyoknál, így velük sem minden esetben kalkulálhatott edzőjük, Luca Marius.

Ehhez képest nem tűnik rossznak az elért nyolcadik hely, ráadásul sérülések és egyéb okok miatti hiányzások is nehezítették a dolgukat. Nem volt igazi gólvágójuk sem, Horváth Krisztián René mindössze tíz találattal lett a házi gólkirály.

U17-es csapat

Ugyanilyen szintű bajnokságba kapott besorolást a tizenhét évesek korosztálya, akik nem kezdték jól a szezont. A fordulópontot az ötödik kör jelentette, ettől kezdve a zsinórban aratott nyolc győzelmükkel már a táblázat első helyét ostromolták.

Az őszi záró felvonásban azonban az Eger megálljt parancsolt nekik, így a harmadik helyen várták a tavaszi folytatást. A későbbi bajnok DEAC elleni súlyos vereséggel indult az új év, majd szerencséjük sem volt, a szűkös kerettel több mérkőzésük is balul sült el.

Büszkeséggel töltheti el az érdekelteket, hogy a végül negyedik helyen zárt csapatban Kató Tamás és Szabó Zsombor rendszeresen a felnőttekkel tréningezhetett, előbbi pedig több alkalommal játéklehetőséget is kapott a nagyok között. Sőt, Kató és Finta Milán egyaránt huszonnégy góllal holtversenyben a negyedik helyen végzett a mesterlövészek versengésében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában