„A kudarc jobb tanítómester a sikernél” – világklasszisok meséltek pályafutásukról Szolnokon

– Ki itt a vívó? – pattant fel kedden az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ termében rögvest a beszélgetés kezdetén Nagy Tímea.

– És ki az, aki kajakos? – így Kőbán Rita.

A kérdésekre nagyjából ugyanannyi fiatal szolnoki sportoló keze lendült a magasba.

Ez bizony döntetlen.

És tulajdonképpen ez így van jól. Hiszen a hatszoros világbajnok, Európa-bajnok párbajtőröző Nagy Tímea, valamint a kilencszeres világ- és háromszoros kontinensbajnok Kőbán Rita ugyanannyiszor: kétszer-kétszer állhatott a dobogó legtetején az olimpiákon. Kőbánnak Barcelonában és Atlantában, Nagynak Sydney-ben és Athénban akasztották a nyakába az aranyérmet.

Azokat a két klasszis magával is hozta Szolnokra, sőt, körbe is adta a több mint százfős, jobbára ifjú sportolóból álló hallgatóságnak. De az előadás legnagyobb értéke mégsem ez volt. Sokkal inkább az, amiről a két bajnok mesélt.

„Írassák ki a gyereket, mert tehetségtelen”

Kőbán Rita és Nagy Tímea a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete meghívására látogatott kedden Szolnokra. Nem ez az első alkalom, hogy korábbi világklasszisoktól hallhattak történeteket a szolnoki sportkedvelők. Az MCC korábban Jónyer Istvánt és Faragó Tamást is asztalhoz ültette a vármegyeszékhelyen azzal a céllal, hogy a fiatalokat értékes tudással lássák el.

Közös bennük, hogy meglehetősen nehéz kezdet adatott nekik, hiszen gyerekként mindketten hátrányból indultak kortársaikkal szemben, noha nem ugyanabból az okból.

Kőbán – mint mesélte – egy ötgyerekes család legkisebb gyermekeként született, Budapest belvárosában nőtt fel. Egyedüli sportolási lehetőségként fordult a kajakozás felé, motivációját pedig az adta, mikor elkottyintották, hogy tehetségesebb a sportban, mint az amúgy mindenben jobbnak tartott nővérei. Már gyerekként sem kellett noszogatni az egyébként brutális edzésmunka elvégzésére, pedig ehhez nem mindig voltak adottak a körülményei. Bár szegények nem voltak, reggelente csak almákat kapott, este pedig megesett, hogy nem volt mit vacsoráznia edzések után.

Nagy Tímeát egészen profán ok vezette a pástra: a szerelem. Kiderítette, hogy kiszemeltje a Vasasban vív, és rábeszélte szüleit, hogy őt is beírassák. Nos, a fiú két hét után abbahagyta, Nagy Tímea ellenben maradt. Ő viszont – elmondása szerint – borzasztóan tehetségtelen vívó volt. Olyannyira, hogy edzői egy év után azt tanácsolták a szülőknek, nézzenek inkább másik sportágat a leányzónak. Nem számoltak viszont makacsságával. És noha az is négy évbe telt, hogy egyáltalán versenyengedélyt kapott, és mindig sokkal többet kellett edzenie, mint társainak, idővel túllépett rajtuk.

Küzdeni, lemondani, de kitartani

A két klasszis ebben: az alázatos munkában látja a győzelem receptjét.

– fogalmazott Nagy Tímea.

– Mindenről lemondtam, de közben semmiről sem. Hiszen az egész napom a vívásról szólt. Nem mentem moziba, bulizni, fodrászhoz, sehova. Edzettem. Be kellett hoznom a hátrányomat. Nekem ez egy küldetés volt, hogy csak azért is behozom a hátrányomat.

Kőbán Rita szerint, hogy miről mondott le, azt nem tudja, mert lemondott róla. Azt viszont tudja, hogy mit nyert.

– Lehet, hogy nem jártam osztálykiránduláson, de 18 évesen Párizs utcáin sétáltam. Olyan helyekre jutottam el a sport által, ahová amúgy sosem jutottam volna el – mutatott rá, hozzátéve, a sportban – akárcsak az élet más részein – meg kell tenni mindent, hogy „ne legyen fogás az emberen”.

„Pár percre megállt az élet”

Hogy milyen élmény a csúcson lenni, arra a kajakozó rövid, meglepő választ adott: – Fárasztó, borzasztóan.

Ő úgy látja, az olimpiai döntőkben ugyanazt kellett csinálni, mint addig, „csak nagyon”.

– Mi azokban a percekben, amikor megnyertük az olimpiát, azt kérdeztük egymástól, mi lehet most otthon. Akkoriban megállt az élet Budapesten, ha magyar sportolók döntői voltak, és hatalmas dudaszó kísérte a győzelmeket – emlékezett Kőbán Rita.

– Milyen érzés olimpiát nyerni? Megfoghatatlan. Leírhatatlan. Mint amikor az embernek gyermeke születik – mondta Nagy Tímea. Neki amúgy e két dolog többé-kevésbé össze is mosódik, hiszen volt olyan ötkarikás játéka, amelyre úgy edzett, hogy közben újszülött kislányát is gondozta.

A kudarc jobb tanár a sikernél

Az előadás egyik legérdekesebb részeként a sportolók a kudarc feldolgozásáról beszéltek, egyetértve abban, hogy – bármilyen furcsa is – a kudarc jó dolog a sportoló életében.

– A kudarc a legjobb tanítómester, mert megmutatja, hol és mit rontottam el. A győzelemből ezt nem lehet megtanulni. És fontos az is, hogy ezt a tudást nem lehet átadni. Az ember csak saját maga tanulhatja meg – fogalmazott Nagy Tímea.

Kőbán Rita azt javasolta a szolnoki fiataloknak, ha vereséget szenvednek, mindig azt a kérdést tegyék fel maguknak: ebből mit kell megtanulnom? Szerinte az élet minden területén használható tudást szereznek belőle.

És hogy miért érdemes mégis belevágni a sportolásba, azt Kőbán Rita remekül összefoglalta.