Otthonuk romokban hever, Szolnokon azonban második esélyt kaptak az élettől az ukrán cselgáncsozók

A kamaszfiú Szta­niszlav Sahir élete egy csapásra megváltozott 2022. február 24-én. „Sztasz” az ukrajnai Mariupolban töltötte gyerekkorát, ott járt iskolába, ott kezdett cselgáncsozni is, mígnem azon a bizonyos napon Oroszország megtámadta Ukrajnát, az invázió pedig többek között Mariupolban kezdődött. A történet ismert: közel három hónapon át dúlt az Azovi-tenger partján álló városért a csata, amely a ma is zajló háború eddigi legpusztítóbb összecsapása. Mariupol a földdel vált egyenlővé, eközben becslések szerint több mint 20 ezer civil meghalt. Sztasz egy pincében élte túl az ostromot, amikor pedig lehetősége adódott, a humanitárius folyosón át meg sem állt Európáig, pontosabban Szolnokig.

A háború poklából a szolnoki tatamira

Sztasz is egyike annak a tizenhat ukrán sportolónak, akik a háború kezdeti szakaszában menekültként érkeztek Szolnokra. Vannak, akik azóta már továbbálltak, de kilenc ukrán fiatal maradt a jászkunsági vármegyeszékhelyen. Sztasz például maradt. És cselgáncsozik azóta is szakadatlan, a minap is együtt edzett a többiekkel a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola cselgáncsszakosztályának Abonyi úti központjában.

Ottjártunkkor is épp a legnagyobb szolnoki tehetségekkel – Hoffer Norberttel, Mondok Viktóriával, Tulik Olivérrel, stb. – készültek. Érdemes is gyakorolni: november 11–12-én jön a győri EK-viadal, most épp arra gyúr a szolnoki gárda, utána pedig edzőtáborozni is maradnak a Rába-parton – ebben a sportágban tudniillik egész éves versenyszezon van.

Miközben ezt megtudjuk Török Ferenctől, a Szolnok szakosztályvezetőjétől, a tatamin az ukránok ízelítőt adnak cselgáncsiskolájukból: kézállás, bukfencek, majd hátraszaltó színesíti az egyébként fegyelmezett bemelegítést. Nincs min csodálkozni, az ukrán cselgáncsban elterjedtek az akrobatikus elemek – veti közbe a szakvezető.

– Amikor idekerültek, olyan intenzíven edzettek, olyan magas szinten voltak, hogy a mieink eleinte tátották a szájukat. Kezdetben furcsa volt, nem voltak hozzászokva az ukránok keménységéhez. De nagyon szimpatikus volt az elán, amellyel dolgoztak, és idővel összecsiszolódtak a mieinkkel – fejtette ki Török Ferenc.

A Szolnokon lakó ukrán menekültek közül a 2006-os születésű, 73 kilogrammban kadet-Európa-bajnoki ezüstérmes Sztaniszlav mellett kortársa, a 90 kilós, EK-viadalokon éremszerző Vjacseszlav Porsin is ígéretes pályafutás előtt áll Török szerint. De Bohdan Pisjak és Vaszil Szutu is a tehetségesek közé tartozik.

Az általunk meglátogatott edzést is épp a 29 éves Danyil Miloskin vezényelte. Ő már ismer néhány utasítást magyarul, így általában a szolnoki srácokkal is meg tudja értetni magát. Ha mégsem, telefonos fordítóprogrammal kommunikál a magyarokkal. Így beszélgettünk mi is.

„Úgy fogadtak, mint a sajátjukat”

Danyil a Donyeck régióbeli Szlav­janszkból való. Hétévesen kezdett cselgáncsozni, 2014-ig versenyzett, és korosztályos Eb-ezüstöt is szerzett. Ám utána nem akadt edzőpartnere, így az edzősködés felé fordult, közben tanári diplomát szerzett. 2017-ben Bahmutban kapott álláslehetőséget: az olimpiai reménységeket trenírozta ott. Többek közt Sztaniszlavval is Bahmutban hozta össze a sors.

A háború kitörése éppen egybeesett az ukrán bajnoksággal, ott volt tanítványaival, mikor eldördültek az első lövések. A donyecki régióban az első napoktól heves harcok folytak, de mint Danyil mondta, nem elmélkedett, csak az lebegett a szeme előtt, hogy a gyerekeket épségben hazavigye. Mikor később felajánlották, hogy elvonulhatnak Ukrajna nyugati részére, Ungvárra mentek.

– mesélte. – Utána buszra szálltunk, és Magyarországra, Szolnokra jöttünk.

– Milyen nekünk Szolnokon? Nagyon jó. Már az első napon befogadtak minket, mintha a sajátjaik volnánk, holott nem beszéljük a nyelvet. A hivatalos ügyek intézésében is megkaptunk minden segítséget. Jó emberek között vagyunk, és ami a legfontosabb: itt nyugodtan csinálhatjuk azt, amit a legjobban szeretünk, a dzsúdót – fejtette ki Danyil, aki örülne, ha majdan olimpiai bajnokokat is nevelhetne. De nem ez a fő célja a sporttal. Szereti az edzőterem légkörét, szeret edzésre járni, számára ez szórakozás.

Nálunk kezdene új életet

A kérdésre, hogy mi lesz az első dolga, ha véget ér a háború, azt mondta: mint mindenki, találkozni szeretne a szüleivel. Ezt ugyanis most csak nagyon korlátozottan teheti meg. Édesapja gépészmérnök, és noha már nyugdíjaskorú, szaktudására szüksége van az országnak, amelyet nem hagyhat el. Másfél éve nem is látták egymást. Mint ahogy bátyjával sem, aki atomfizikus, és – milyen az élet – Oroszországnak dolgozik, a paksi erőmű fejlesztésén. Édesanyjával találkozhatott egyedül, vele is csak egy harmadik országban, Ukrajnában ugyanis azonnal besoroznák.

Danyil egyébként már tanul magyarul, hiszen itt szeretne letelepedni. Munkát is kapott egy szolnoki mezőgazdasági vállalkozásnál, és az ott megkeresett pénzéből fizette a repjegyet Sztasznak a portugáliai Odivelasban idén júniusban rendezett kadet-Európa-bajnokságra. Arra az Eb-re, ahol Sztasz – mindezzel a háta mögött – azt a bizonyos ezüstérmet szerezte.

Egymást fejlesztik a szolnoki tehetségekkel

– Ezeknek a srácoknak nem maradt semmijük. Az otthonaikat szétlőtték, éppen kicsúszik alóluk a hazájuk. Pedig ők fiatalok, tehetségesek, lehetnének olimpikonok. De a politika... Mégis: itt vannak, és edzenek teljes erőbedobással – magyarázta Török Ferenc, aki az elmúlt másfél évben jól megismerte az ukrán fiúkat. Mint a vezetőedző mondta, elképesztő, de nincs bennük gyűlölet az oroszok iránt, sőt orosz nyelvű iskolát végeznek online, mellette pedig a sport tölti ki napjaikat.

– Megérkeztek Szolnokra képzett dzsúdósként, és egyből megtalálták a közös hangot a szolnokiakkal. Együtt edzünk, együtt utazunk versenyekre. Sőt, mivel Hofi (Hoffer Norbert, a szerk.) és Vjacseszlav egy súlycsoportban versenyeznek, versenyeken össze is szoktak csapni.

De hát a tréner szerint a sport már csak ilyen: edzésen „ölik egymást”, de az ott megszerzett kapcsolat egy életre szól.

Edzésről távozóban még megkérdeztük Sztaniszlavot, hazahúzza-e a szíve Ukrajnába. Nos, meglehet, de visszatérni már nem akar. Hogy Szolnokon marad-e, azt még nem tudja, de hogy Európában, abban biztos.

Arra viszont, hogy mi a célja a cselgánccsal, hamar rávágta a világ minden nyelvén ugyanazt jelentő választ: „olimpia!”