Horváth Csaba a Szolnoki MÁV idényéről: Már csak a kémény hiányzott

Eljátszva a gondolattal: ha a tavaszi együttes állt volna a szakvezetés rendelkezésére az első felvonásban, valószínűleg a dobogót ostromolja a gárda ebben a bajnokságban. A tavalyi kiesést követően ez nem is hangozna rosszul, a rendkívül gyenge őszi futam után viszont már az is kisebb csoda volt, hogy a kiesést több fordulóval a zárás előtt elkerülte az együttes. Sokan lesajnálták a Tisza-parti gárdát a nyári nagy változások után, amikor szinte mindenki otthagyta a klubot. Összeállt egy főként szolnoki kötődésű játékosokból álló keret, és bizony még az előzetesen nem túl nagy várakozásokat is alulmúlta az őszi mérkőzéseken szerzett tíz pontjával. Erre jött aztán a tavaszi harmincegy, amelyre viszont akár már büszkék is lehetnek a játékosok.

– Egyértelmű, hogy leginkább a téli erősítésnek tudható be a pozitív változás, amiért köszönet illeti a klub vezetését. Szabó Richárd, Barna Viktor, Kalmár Ferenc, és a felépülése után visszatérő Kis Balázs nélkül ezt nem tudtuk volna elérni. Nem elfeledkezve fiatal játékosainkról, Pelles Patrikról, Antal Gáborról és Pinto Marióról sem, akik közül főként az első kettő abszolút bejátszotta magát a kezdő együttesbe.

– Ősszel pedig sokan egy lyukas garast sem adtak volna a csapat bennmaradásáért…

– A nyári nagy változások után valóban nem találta önmagát az együttes, szinte semmi nem sikerült ekkor. Télen az említett igazolások révén belekezdhettünk egy építkezésbe, ami eleinte nem ment azért zökkenőmentesen. Döcögött a játék az edzőmérkőzéseken, menet közben kellett rendbe tenni az alapokat, és eleinte a bajnokikon is csak félkész állapotban voltunk, de egy hasonlattal élve: épült már a ház. Az ötödik forduló után éreztem azt, hogy nemsokára készen is lehet. Az Újpest elleni idegenbeli ötgólos győzelmünk hitette el úgy érzem végképp a játékosokkal, hogy bárkit képesek lehetünk legyőzni. Ugyan becsúszott még egy-két baki, gondolok itt a Honvéd II. és a Kecskemét II. elleni hazai vereségekre, de jó úton jártunk, hittük és akartuk is a sikereket. Az utolsó, MTK elleni találkozó előtt azt mondtam a fiúknak, hogy már felhúztuk a házat, csak a kémény hiányzik róla. Ezt ugyan nem sikerült végül rátenni – egy gyengébb csapattól szenvedtünk viszonylag sima vereséget –, de így is elégedettek lehetünk a csapat tavaszi teljesítményével.

– Hogyan tovább?

– Ez az, amit nem tudunk még, nem kaptunk semmi hírt a jövőt illetően. Nagyon összerázódott ez a társaság, jól éreztük magunkat az edzéseken, mindenki tudott a másikért is küzdeni. Sajnálnánk, ha szétszélednének a játékosok, remélem, hogy erre a csapatra építhetünk a folytatásban is.