Kitartásával mutatna példát a kunszentmártoni sportoló

– Furcsa volt, hogy egyáltalán meg merték rendezni a versenyt, de nem volt kérdés, hogy én is ott leszek, bár a szokásos edzések nélkül vágtam neki a távnak. Csodálatos érzés volt három hónap kihagyás után újra vízben lenni – mondta a nyolcvanöt esztendős kunszentmártoni dr. Cseuz Imre, aki évek óta mindennap ezer métert úszik a Cserkeszőlői Fürdő és Gyógyászati Központ medencéjében.

– Karácsony, húsvét nem számít, amikor tehetem, itt vagyok, a versenyen is cserkei színekben indultam, hiszen itt teszik lehetővé a felkészülésemet. Több, mint hatvan éve járok ide, ezt még kimondani is sok – tette hozzá a medence partján ülve. Majd felelevenítette a múltat, nosztalgiával visszatekintve a hatvanas években épült úszómedencére.

Bár az élet számos irányba sodorta, dolgozott kazánfűtőként, konzervipari tanulóként, majd csoportvezetőként, de volt járásitanács-dolgozó, földrendező még újságíró és riporter is. Önmagát mégis akkor találta meg, amikor úszást oktatott.

– A víz és az úszás mindig az életem része volt. A kilencvenes években Ausztráliában jártam, ahol értelmi fogyatékkal élőket tanítottak úszni. Utánajártam a módszertannak, és egy edző segítségével megtanultam alkalmazni, így kerültem a karcagi Gólyafészek Otthonba, majd Tiszaugra. Ezekkel a gyerekekkel eljutottam Franciaországba és Svájcba – avatott be életébe a sportoló, aki hozzátette, hogy bár két-háromszáz órányi munka hozta meg a sikert, mégis ezekre az eredményekre a legbüszkébb.

– Akaraterő nélkül nem megy, erre volt most a karantén idején is szükség. És bár rám tört a betegség és az öregség, keménységgel mindig előre tudtam jutni – emelte ki. A megszokott rutinja és életritmusa megszakadt, de mindennap edzett, hogy fitten tartsa magát.

– Reggel amikor felkeltem, kinyitottam az ablakot és első volt a torna. A kanapén hasalva gyakoroltam a tempókat, az illúzió miatt is jó volt. De vízzel töltött műanyag kannákat is emelgettem hússzor egymás után, naponta többször, majd mindig megvoltak a napi elintézendő dolgaim. Egy alkalommal, szobabiciklizés közben a rádióban hallottam a szegedi Móra Ferenc Múzeum felhívását, hogy aki a karantént sajátos módon töltötte, írja meg levélben.

– Szeretek írni, olvasni, de naplót is vezetek, így gondoltam, összeszedem a gondolataimat. És bár szerintem az ember értékét nem a szavak adják, hanem, hogy hogyan élt, mégis megírtam a történetemet és elküldtem, hogy archiválhassák az utókor számára – mesélte.

Ötévesen tanulta meg az alapokat

– Rettenetes dolog volt az elmúlt néhány hónap a víz nélkül, hiszen nyolcvan éve az életem része. Az utcánkban lakott egy testnevelő tanár, aki megtanította az alapokat, ötévesen a Körösben tanultam meg úszni. Egy tutajszerű deszkaalkalmatosság volt a vízre fektetve, benne egy kosár, lécekkel körülvéve. Ott sajátítottuk el a mozgást. Azóta szerelmese vagyok ennek a sportnak – mondta dr. Cseuz Imre, akit néhány éve súlyos baleset ért. A medence partján megcsúszott, és bár súlyosan megsérült, felépülése után mégis visszatért a fürdőbe.

– Összesen öt műtétem volt, itt van háromnak a nyoma. Platinát ültettek a csonthoz – mutatja a combján a hegeket, majd hozzátette, hogy a bordái is eltörtek. Többórás műtétek sora várt rá, majd négy hónapot töltött a rehabilitációs intézetben, mozgását még ma is akadályozzák ezek a sérülések.

– Szeretném megmutatni, hogy akaraterővel mindenen túl lehet jutni, és ha tehetem, a sorstársaimon is szívesen segítek, ha szükséges, akár tanácsokkal is ellátom őket – emelte ki.