kosárlabda

2019.06.26. 09:27

Évadzáró a megyei szövetségnél

A Szolnok megyei kosárlabda-szövetség a napokban tartotta hagyományos évzáró-díjkiosztó ünnepségét a megyeszékhelyen.

Varga Csaba

A felnőttek között a kék mezes jászberényi kosarasok örülhettek bajnoki címüknek.

Forrás: jnksz-basketball.hu/Leitmann Zsolt

Idén tíz korosztályban 72 csapat nevezett a küzdelmekre, közülük 68 játszotta végig a szezont. Mindezekből is kiderül, hogy megyénkben továbbra is nagyon népszerű a sportág, hisz újfent sok csapat pattogtatott a bajnoki küzdelmekben.

A szokásos értékeléseket követően ezúttal sem maradt el a díjátadási ceremónia, amelyben a legifjabb játékosoktól a felnőtt kosarasokig mindegyik korosztály legjobbjait köszöntötték.

Zárásként pedig átadták a Tiboldi Tibor-díjat, amelyet az idén Bernáth András, a szövetség ügyvezetője, egykori játékvezető kapott. A család képviseletében Tiboldi Mária adta át a sportvezetőnek az elismerést.

A mostani díjazottakról annyit, hogy a legeredményesebb férfiszakosztálynak a jászberényi Lehel Kosársuli bizonyult. A legeredményesebb női szakosztály pedig a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola lett a mögöttünk hagyott szezonban.

A felnőttek között a kék mezes jászberényi kosarasok örülhettek bajnoki címüknek.
Fotó: jnksz-basketball.hu/Leitmann Zsolt

Az évad legjobb edzőjének Harkai Hunort, a felnőttbajnokságban győztes jászberényi Lehel Kosársuli mesterét választották. Az év legjobb játékvezetője elismerő címet pedig Drenyovszki Dániel kapta a 2018–2019-es évadban.

Ugyancsak a szövetség honlapja adta hírül, hogy a 2019–2023 közötti időszakban már egy új összetételű elnökség irányítja majd a megye kosárlabdaéletét. Elnök: Balogh László. Társelnök: Tasnádi Zoltán. Elnökségi tagok: Bajzáth Béla, dr. Bischof Zsolt, Bakos Róbert, Molnár Csaba. Ügyvezető: Tóth Viktor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában