Rendezőként kapott díjat Radó Denise

– Borzasztóan boldog voltam, el sem tudom mondani, mennyire. Sokat jelent az is, hogy Békéscsabán rendezhettem, hiszen ott születtem… – mondja a díjjal kapcsolatban Radó Denise. A színész-rendező számára külön öröm volt, hogy a Békéscsabai Jókai Színházban májusban bemutatott My Fair Lady szereplői közül többen részesültek különböző elismerésekben a VII. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon.

– Fantasztikus a társulat, családias légkör alakult ki, jó volt ott dolgozni. Először kicsit méregetett a társulat, hiszen nem ismertek még. De egy-két próba alatt sikerült megtalálni a közös hangot, és olyan energiával dolgozott mindenki, annyi szeretetet tett ebbe a produkcióba, hogy tényleg egy örömmunka volt az egész – emlékszik vissza a próbafolyamatra a Jászai Mari-díjas művész, akit színpadon is gyakran láthatnak a nézők.

– A rendezésnek nyilván nagyobb a felelőssége, hiszen mindenért és mindenkiért felelős vagyok. A legkisebb kelléktől egészen odáig, hogy hogyan szólaljon meg a zenekar, hogy milyen a látvány és hogyan játsszák a színészek a szerepeket. Nagyon élvezem ezt a munkát. Ha színészként játszom egy produkcióban akkor csak saját magamért vállalok felelősséget, hogy én hogyan teljesítek a darabban, hogyan tudom a rendező elképzelését megvalósítani, és mennyire tudom magamból kihozni azt, amit látni szeretne az adott figurában.

És hogy hogyan irányít egy-egy próbafolyamatot?

– A fő csapásirányt én szeretem a színészeknek megmutatni, elindítani. Természetesen boldog vagyok, amikor jönnek ötletekkel, megvalósítási formákkal. Előfordul, hogy ez nem egyezik azzal, amit én szeretnék, akkor megpróbálom én meggyőzni, de van, amikor ők győznek meg engem. A folyamatos társasjátékot szeretem igazából, egyébként színészként is.

– De azt gondolom, nekem, mint rendezőnek muszáj egy olyan egységes vonalat kialakítani, hogy egységes stílusban játsszanak a színészek. Azt is szokták rám mondani, hogy szelíd terrorista vagyok… – mosolyog – hogy finoman, kedvesen megpróbálom meggyőzni az illetőt, ha esetleg egy teljesen más vagy lényegesen más irányba akarja irányítani a szerepét. De ebből még igazi, komoly konfliktus soha nem volt színész és rendező között, mert vitatkozni, eszmét cserélni kell, ez belefér a próbafolyamatba. Sőt, fontos, hiszen egy alkotómunkáról van szó.

Radó Denise ismert és elismert színészdinasztia sarja. Nagyapja Radó Béla, színész, rendező, színházigazgató, édesapja Radó László színművész, rendező, színházigazgató, szervezési osztályvezető, művészeti tanácsadó. Édesanyja Almássy Gizi színésznő, nagybátyja pedig Radó Vilmos színész, rendező és színházigazgató.

– Nyilván édesapámtól, a rokonaimtól, felmenőimtől nagyon sokat tanultam, és ezáltal van egyfajta elvárás magammal szemben, az, hogy méltó legyek a nevükre. Másrészt viszont nagyon sokat láttam, kaptam, tanultam tőlük, amelyek sokat segítenek nekem a munkában.

A felnőtteknek is kell a mese

Bár prózai darabokat is színpadra állított már, Radó Denise-hez a zenés darabok állnak a legközelebb.

– Kiskoromban nem feltétlenül a poplemezeket hallgattam, már akkor elragadott az opera, az operett és a musical világa. A hétvégéket a színházban töltöttem, néztem a győri színházban az aktuális zenés darabokat. A műfaj belefészkelte magát a fejembe, a lelkembe és a szívembe. Imádom. Éppen azért, mert bár azt mondják rá, könnyű műfaj, színpadra vinni mégis a legnehezebb. Hiszen ebben nem elég, ha valaki jó színész, itt tudni kell énekelni, táncolni is. Az egésznek pedig komplex élményt kell nyújtania a nézőknek. Hogy a zenék érintsék meg a lelkét, a látvány hozza ki belőle az örömöt, az eufóriát. A mai világban annyi szomorú, nehéz dolgot látunk, hogy még a felnőtteknek is kell a mese, hogy a mindennapos problémákat kicsit feledni tudják…