Lovagok a szolnoki várban: középkori időutazásra hívtak – galériával, videóval

„Idegenvezetőjük” dr. Kertész Róbert régész volt, akit nemrégen szintén lovaggá avattak, ezáltal bajtársként fogadta és vezette körbe a Várkapu látogatóközpontban a hagyományőrző hadfiakat és lányokat. Először a Várkapu bejárata előtt foglalta össze a Szolnok múltját érintő eddigi ismereteket, kitérve a vendéglovagokat is érintő békéscsabai, Ábránfy-féle várkastély történetére, valamint arra a feltételezett Csaba-i várra, amelynek eddig csak a legendája él a Békés vármegyeiek emlékezetében. A lovagok a szolnoki várban helytörténetet tanultak, akárcsak egy hónapja a kengyeli Bagimajorban.

– Szolnok középkoráról nagyon kevés történeti és régészeti forrás áll a kutatók rendelkezésére – adott történelmi ismereteket a jászkunsági vármegyeszékhely múltjáról is a lovag-régész. Kertész Róbert kifejtette, hogy ebből fakadóan a szakma megállapításainak döntő részét nem tudja bizonyítani, jobbára feltételezésekre hagyatkozik.

Történelmet tanultak a lovagok a szolnoki várban

– A legkorábban az 1020-1030-as évekre keltezhető várispánsági- és vármegyeközpont a vársziget keleti felén azonosítható. A valószínűleg föld-fa szerkezetű sáncokkal ellátott, az őskörnyezeti rekonstrukció alapján szabálytalan négyszög alaprajzú, közel 3,2 hektár belterületű erősség a Magyar Királyság nagyobb ispáni várai közé tartozott. A kisebb, falusias jellegű település az ispáni vár sáncain belül, esetleg a Zagyva keleti ágának túlpartján, a téglából épített, egyhajós, román stílusú, feltehetően Szent Mihály-titulusú egyház környékén lehetett.

– A megyeközpont 1241-ben áldozatul esett a mongol inváziónak, bár tartósan nem néptelenedett el. A tatárjárást követően ugyanis telepeseket költöztettek ide, akik azonban az addigitól eltérő helyszínen, a nyugati Zagyva-ág jobb oldali partján, egy korábban lakatlan, illetőleg gyéren lakott területen vetették meg a lábukat.

• A funkcióját ellátni képtelen földvárat 1550 őszéig felhagyták;
• ellenben a Zagyva-parti plébániatemplomot újjáépítették;
• mely temetőkápolnaként működött tovább.

– A települést a levéltári dokumentumok a 15. század elejéig még faluként említik, viszont a század első harmadának végén gyarapodásának fontosabb állomásait fémjelzi a mezővárosi státusz elnyerése és kiváltságai. Külső-Szolnok vármegye székhelyének fejlődése ezt követően sem torpant meg, amiben döntő szerepet játszott, hogy

– ezt az időszakot már a Várkapun belül elevenítette fel a szakember, a Pálóci-féle sírlap-másolat előtt a Szent György Lovagrend szolnoki-békéscsabai tagjainak.

– Pálóci Imre nemcsak sokat építkezett Szolnokon, hanem 1483-ban bekövetkezett halála után itt helyezték örök nyugalomra. Síremlékét az általa alapított gótikus plébániatemplomban állították fel. Temetkezési helyének kiválasztásában megfontolandó érvként eshetett latba, hogy ő volt ennek az egyházi intézménynek a kegyura. Kvalitásos, vörösmárványból faragott, egészalakos sírkövének, amely egy koporsó formájú tumbát fedett le, egy töredéke a várszigeten került felszínre. Az unikális kőfaragómunka, amelyet az 1480-as években készítettek a budai kőfaragóműhelyben, és onnan szállítottak a Tisza-parti mezővárosba, kulcsfontosságú szerepet játszik, mind helytörténeti vonatkozásban, mind a magyarországi késő középkori, lovagalakos síremlékek időrendjének meghatározásában egyaránt.

Szolnok hanyatlása

– Szolnok fellendülése ugyanakkor nem bizonyult tartósnak. A kedvező folyamatok az Imre-féle ág kihalása után megrekedtek, majd miután a Pálóci família utolsó férfisarja, a nőtlen és gyermektelen Antal a mohácsi csatában elesett, darabokra hullottak.

– magyarázta a Pálóci-korszakot is dr. Kertész Róbert a rendtársainak.

A Szolnok-Békés Vármegyei Nagypriorátus tagjai, miután kiadós lovagi torna helyett szombaton alaposan bejárták a modern kori vár minden zegzugát, a szolnoki vártörténetről készített animációs filmet is megtekintették, majd jóízűen elfogyasztották közösen a lovagi ebédet...