Rozsdamarta hajóroncsra bukkantak a Tiszában

A Tisza Szálló elől induló vízibusz a közúti híd alatt átbújva először egy, a habokból kiemelkedő cölöpsornál találkozik a tiszai hajózás múltjával. Annál a régi török átkelőnél járunk, melyet 1562-ben Mahmúd szolnoki szandzsákbég készíttetett a budai pasa parancsára. Következő állomásunk pedig az egykori vár vízi kapuja, melyet Georg Hoefnagel, a hozzánk vetődő hányatott sorsú flamand művész az előtte horgonyzó hajókkal együtt örökített meg az utókor számára. A Tiszán ugyanis mindig jelentős, sajkákból, naszádokból álló hadiflotta állomásozott, melyből semmi nem maradt az utókorra, de a későbbi évszázadokból már sok történelmi emléket őriz a folyó. 

A roncsok a tiszai hajózás történetének egy szeletét őrzik

Ahonnan elindultunk, ott is több, az orrán levő faragványról bőgőshajónak nevezett elsüllyedt vízi jármű maradványa dereng át a víz tükrén. Az első gőzhajó megjelenése pedig Szikszai Mihály főlevéltáros közlése szerint Széchenyi Istvánnak köszönhető, aki 1846 nyarán a mai Tisza Szálló környékén kötött ki Pannonia nevű hajójával. Ezzel kezdődött az a tiszai hajóforgalom, amire a második világháború mért végzetes csapást. Addig hajnalonként úgynevezett kofahajók szállították a piacozókat a városba, s a ma kísértetkastélyként álló Tárházból uszályok sora hordta búzánkat szerte a világba. A háború során Petneházy Zalán folyamőr törzskapitány felmérése szerint az Irén vontató, a Dömös lapátkerekes gőzhajó és a Délibáb és Hortobágy motorosok mellett több mint húsz uszály és hét állóhajó merült el a folyóba. Néhányat később kiemeltek, újra szolgálatba állítottak, de végül ők is eltűntek, mára szinte csak a nyaranta közlekedő sétahajó járja a Tiszát. Magam a két éve elhunyt Kácsor László fotóriporter és író, vízből kiálló lapátkereket ábrázoló régi fényképe nyomán indultam el még a kilencvenes években hajónézőbe. Petneházy kapitány a kép alapján a roncsot a háborúban elpusztult Dömös gőzössel azonosította, s a hajó Budapesten élő, akkor már több mint kilencven éves elsőtisztje, Szotyori András révén sikerült történetét összerakni.

A Dömöst a Délibáb motorossal együtt a visszavonuló német hadsereg katonái robbantották fel 1944. október 10-én. Az 56 méter hosszú, 1883-ban épült lapátkerekes, ötszáz személyes, hajó eredetileg Ausztriában szolgált Léda néven, s a Csallóköz visszacsatolása után vásárolta meg Magyarország. Egy ideig a Dunán, majd a Tiszán járt Szolnok és Tiszabura között, végül német parancsra Tokajba indult. Karácsonyí László kapitány szerette volna egy holtágban elrejteni, de a Délibábbal együtt megrekedt Kiskörénél, ott érte mindkét hajót a végzet. A már koros Dömöst 1948-ban kiemelése után beolvasztották. A huszonöt méteres Délibáb motoros utasszállító 1934-ben épült a komáromi Skoda gyárban, 1938-ban került Megyer néven magyar tulajdonba. A háború után kiemelték a Tiszából, egy ideig a Balatonon szolgált, majd a MAHART vezérigazgatójának személyes járműve lett. Végül a privatizáció idején magántulajdonban került, s gondatlanságból a Tiszán süllyedt el, ugyanott, ahonnan a háború után már egyszer felszínre hozták, mint a folyami régészet egy fontos emlékét. 

Amikor Mészáros János fotoriporterrel évtizedekkel később a Kötivízig motorosával és Pádár úrral, a folyó minden zegzugát ismerő hajóvezetővel roncskeresőbe indultunk a Tiszán, néhány iszaptól lepett, uszályroncson kívül igazából egy nagy fogásunk volt. A tiszalöki zsilipnél ugyanis megpillantottuk a vízből félig kiálló Délibáb testét, melyet rendületlenül mostak a hullámok. Azóta annyi maradt belőle, amihez már a víz miatt nem lehetett hozzáférni.

Egykor hadihajók is járták a Tiszát

– Közben egy kanyarral hajónk visszaindult a város irányába, s így még egy hadi emléknél tettük tiszteletünket. Ezen a szakaszon a folyamőrségnek is volt egy, ma lakóházként szolgáló laktanyája, ahol minden nyáron tartottak gyakorlatokat. Folyónkat ugyanis nem csak a török időkben, hanem jóval később is járták hadihajók. Európa legrégebbi, felújítva ma is régi formáját őrző folyami hadihajója, az 1871-ben épült Lajta, eredeti nevén a Leitha monitor 1873-ban járt először a Tiszán, ahol folyamméréseket végzett, őt 1894-ben a Körös monitor követte. Az első világháború utáni román-magyar összecsapásban Szolnokon néhány hajóból egy hadihajós parancsnokságot is létesítettek, ahonnan a Zenta és a Csele gőzösök támogatták a vörösöket, a Zagyva torkolatából pedig egy páncélozott motorcsónak vívott tűzpárbajt a románokkal. Amikor az ellenség elérte a folyó vonalát, a motorcsónakot helyben, a két gőzöst Csongrádnál robbantotta fel, illetve süllyesztette el a legénysége.

– Hajószemlénk végére érve, miközben a város alatti folyószakaszon visszafordultunk Szolnok felé, ismét egy régi vízi emlék mellett vezetett utunk. A jobb parton a felszín alatt iszapba süllyedt téglák és cserepek rajzolták ki annak a háború után elsüllyedt bőgőshajónak az alakját, amely építőanyagot szállított Szolnok háborús kárainak a kijavításához. Vele köszöntünk el régi hajókat is felidéző túránktól.

A történetről röviden:

• A török kori híd és az egykori vár vízi kapuját is őrzi a Tisza Szolnoknál
• A Pannónia gőzös megérkezésével indult el a jelentős tiszai hajóforgalom
• A II. világháború végzetes csapást mért a tiszai hajózásra
• Több, elsüllyed hajó roncsait őrzi a Tisza és a Tisza-tó