Segített, ahol tudott a szolnoki rajztanár, legenda lett belőle

Szűcs Lajos forrásként közgyűjtemények vonatkozó dokumentumai és sajtómegjelenések mellett Daczó Katalinnak, a Hargita Népe újságírójának, helytörténeti kutatónak az írásait jelöli meg, amelyekre esetekben mi is hagyatkozunk. Brassai Károly, a szolnoki rajztanár legendás munkásságáról szólnak ezek.

Winter András, a Verseghy gimnázium földrajz szakos tanára az iskola évkönyvében eképp jellemezte az 1940-ben elhunyt kollégáját, Brassai Károlyt:

Brassai (eredeti nevén Wolf) Károly Jakab 1876. január 28-án született Brassóban, Wolf János telekkönyv-vezető és Rauch Karolina gyermekeként, német anyanyelvű római katolikus családban. Szász nemzetiségű származása, akárcsak erdélyi hovatartozása a történelmi események miatt a későbbiekben felnőtt életére is kihatott. Leginkább negatívan.

Középiskoláit a brassói r. kat. főgimnáziumban, felsőfokú tanulmányait a budapesti képzőművészeti főiskolán végezte, ahol 1900-ban rajztanári oklevelet szerzett. Tanári pályáját még ugyanezen évben a gyulafehérvári főgimnáziumban kezdte, majd 1903-ban Kézdivásárhelyre, 1904-ben pedig Csíkszeredára került.

Wolf Károly még 1902-ben feleségül vette az alsó-fehér vármegyei Borbándon az akkor 18 esztendős László Ilonát. A dualista Magyarországon a nemzetiségek egy része (zsidók, szlovákok, németek) a többségi nemzethez való tartozás és ez által a pozitív diszkrimináció miatt éltek a névváltoztatással. A Brassóhoz kötődő Wolf 1907 nyarán Brassaira módosíttatta a nevét, így az ugyanebben az évben, november 9-én Csíkvárdotfalván megszületett lányát már Brassai Ottilia Ilonaként anyakönyvezték.

Viszont a névmagyarosítás és a házasság László Ilonával még nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a németből magyarrá lett képzőművész-tanárt befogadja a székely közösség (egy része). 1908-ban ugyanis hírlapi polémiát váltott ki Brassai Károly azon ajánlása, miszerint a diákjai a magyar gyártmányú festéknél többszörösen drágább Günther Wagner-féle osztrák pelikán-festéket vásároljon. Több szülő – köztük Kovács Gyárfás ügyvéd –, azzal vádolta a Székelység hasábjain Brassai Károlyt, hogy nem igazi székely és magyar, nem támogatja a magyar ipart, sőt nem nyújt megfelelő hazafias nevelést a diákoknak.

Brassai Csíkszeredán nem csak tanította, hanem művelte is a rajzolást és a festészetet. A Csíki Székely Múzeum ma is őrzi a város művész-tanárának alkotásait. Brassai Csíkszeredán képző- és iparművészeti kiállításokat rendezett, színpadi díszleteket tervezett, a helyi alkotóművészet első embere volt, emlékét ma is büszkén őrzi a város.

Brassai Károlyt 1913-ban törvényszéki írásszakértőnek, majd 1916 májusában Csík vármegye adófelszámolási bizottsági tagnak nevezték ki. Három hónappal később a Brassai család élete fordulóponthoz érkezett. Románia 1916. augusztus 27-én hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának. A románok több települést is elfoglaltak Székelyföldön, ezért a magyar hadvezetés kiürítési parancsot adott ki ezekre a településekre, ahonnan a lakosságot más térségek mellett Jász-Nagykun-Szolnok vármegyébe és Budapestre is menekítették.

Brassaiék akkor még a magyar fővárosba kerültek. A család a Váci utcában lakott egy ideig, a családfő a csepeli Weiss Manfréd gyárban vállalt munkát, hogy eltartsa a családját. A megváltozott hadiállapot okán azonban már 1916 végén visszatérhettek Csíkszeredára, ahol Brassai ismét a főgimnáziumban taníthatott.

Ám újabb fordulat következett be: a románok 1918-ban elfoglalták Erdélyt, s az itt élő nemzetek tagjaitól megkövetelte a román államhoz történő hűségesküt. Brassai ezt egy ideig megtagadta, de 1920 tavaszán a családjával és pár útiholmival együtt együtt vonatra tették, és kiebrudalták a hazájából. Erdélyt, Székelyföldet, Csíkországot ekkor látta utoljára…

Az ismét Budapestre megérkezett Brassai Károlyt 1920 nyarától Szolnokra osztotta be a Belügyminisztérium menekültügyi vezetőnek. S amikor megérkezett a városba, szinte azonnal felkérték, illetve felvették a főgimnáziumba, s megörökölte az épp ekkor elhunyt Szallár Dezső mértan- és rajztanár helyét.

Köztük a szívéhez legközelebb állóban volt a legaktívabb. A feleségével együtt választmányi tagként tevékenykedtek a „Menekülteket Segítő Egyesület Szolnokon” nevű szervezetben. Brassai Károly 1922-ben Szolnokon folyamodott magyar állampolgárságért, melyet dr. Tóth Tamás polgármester támogatásával 1925-ben a családja tagjaival együtt meg is kapott.

A Brassai család Szolnokon a Liliom utca 20. szám alatti szerény nagyságú házban lakott, mely épületet – s ezt egy levéltárban őrzött „tervrajz is bizonyítja – a rajztanár családfő tervezte. És Brassai tervezte meg 1932-ben a Verseghy gimnázium ma is használt, Tóth Lajos későbbi rajztanár által 1990-ben némileg módosított címerét is.

Brassai Károly, csak úgy, mint évekkel korábban Csíkszeredán, Szolnokon is szervezett képkiállításokat, rangos kulturális és művészeti eseményeket. Új otthonában is hasznos tagja lett a közösségi életnek, egészen haláláig.

Brassai Károly 1935-ben vonult nyugdíjba, alig öt évvel később, 1940. március 30-án, 64 esztendősen, a Liliom utcai házában hunyt el. Halálát hosszas szenvedés után „érelmeszesedés és vesezsugorodás” okozta. A Csíkszeredáról Szolnokig száműzött Brassai Károly családjának tagjai mind a Jászkunságban nyugszanak. A vele menekült anyósát és sógornőjét a helyi református temetőben búcsúztatták, míg a családfőt, majd az 1958-ban meghalt feleségét és az 1985-ben elhunyt Ottilia lányukat egyaránt a szolnoki Újvárosi templom kriptájában helyezték végső nyugalomra.