Javaslat

2024.08.19. 11:23

Mi lesz a sorsa? Rendhagyó helyre kerülhet a szolnoki templom leemelt toronysisakja

Dombi Gábor építészmérnök, műemlékvédelmi szakértő szakmai állásfoglalást és ajánlást készített a szolnoki belvárosi nagytemplom leemelt toronysisakjának elhelyezésével kapcsolatban.

Mészáros Géza

Ez év április 20-án leemelték a csúcsdíszét a szolnoki Belvárosi Szentháromság-templom tornyának. Az igen rossz állapotú, az 1835-ös felhelyezése óta eltelt mintegy kétszáz év alatt elvetemedett toronysisak felújításának költségeire a Váci Egyházmegye közadakozásból kívánná előteremteni.

szolnoki templomtorony
A szolnoki Szentháromság templom toronysisakját négy hónappal ezelőtt emelték le a helyéről
Fotó: Mészáros János

Mint arról már hírt adtunk, a templom és tornya korábbi renoválási munkái során észlelték a szakemberek a toronysisak elmozdulását, ami miatt az Örökségvédelmi Hivatal kötelezte az egyházközséget az életveszélyes állapot azonnali megszüntetésére.

Amint azt Gáspár István plébánostól és Vidra Sándor templomgondnoktól megtudtuk, a toronysisak leemelése és újjáépítése eddig közel harmincmillió forint váratlan kiadást jelentett a plébániának. Ezt az összeget a Váci Egyházmegye, a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiuma és a szolnoki önkormányzat anyagi segítsége, továbbá magánadomány révén sikerült fedezni, de az új toronysisak réz borításához, majd visszaemeléséhez már hiányzik a szükséges anyagi háttér.

Nincs tehát egyelőre új (toronysisak) a nap alatt. A plébános atya abban bízik, hogy amint a szolnokiak, valahányszor javításra szorult a templomuk, az elmúlt századokban is szívükön viselték a sorsát, most is hasonló összefogásból tudják visszaállítani a régi szépségét.

szolnoki templomtorony-sisak
A régi, kétszázéves toronysisak (balról) még keresi a helyét, az új pedig az adományokat a rézborítására
Fotó: Beküldött

A toronycsúcs borításához tízezer rézlapra van szükség, és a segíteni szándékozók akár azok jelképes megvásárlásával tudnának hozzájárulni a munkálatok befejezéséhez. Az összefogás emlékeként minden adakozó nevét a templomban kiállított táblán örökítik meg az utókor számára.

A városképhez már hozzánőtt régi toronycsúcs sem vész el a megyeszékhely számára, a jelenlegi elképzelések szerint azt várostörténeti emlékként egy közterületen szeretnék megőrizni az utókor számára. Az egyházmegye ugyanis Szolnoknak adományozta a belvárosi templom kétszáz éves csúcsdíszét. Erre vonatkozóan Dombi Gábor építészmérnök, műemlékvédelmi szakértő szakmai állásfoglalást és ajánlást készített a szolnoki belvárosi nagytemplom leemelt toronysisakjának elhelyezésével kapcsolatban.

Dombi Gábor
Dombi Gábor építészmérnök, műemlékvédelmi szakértő a Tisza-parti sétányon helyeztetné el
Fotó: Mészáros János

A szakember a közösségi oldalára feltett bejegyzése szerint: „A mai napon (augusztus 13.) Szalay Ferenc polgármester úr részére átadtam az általam készített műemlékvédelmi szakértői véleményt, szakértői nyilatkozatot és javaslatot. A szakvélemény kialakítása során egyeztettem a műemlékvédelmi hatósággal, amely az ötletet támogatja.”.

A szakvélemény lényegi tartalma, hogy Dombi Gábor, miután helyszíni szemlét tartott, javasolja a toronysisak megtartását és nyilvános bemutatását a helyiek és a városba látogató vendégek számára.

A kiállítóhelyre vonatkozóan a szakértői javaslata pedig, hogy a régi csúcsdíszt a Tisza-parti sétányon úgy helyezzék el, hogy a folyó felől nézve a kiállított műtárgy mögött a templomtorony új sisakja is látható legyen.

Szolnok műholdról
A régi toronysisak helyét a Tisza-parti sétány mentén javasolja elhelyezni a szakértő, ahonnan a belvárosi templomtorony új csúcsdísze is látható lenne
Fotó: Beküldött

„A megjelölt gyöngykavicsos tér rendezésével a város zöldfelülete nem csökken, fakivágásra, vagy füves terület megszüntetésre nem kerülne sor!” – hangsúlyozta ajánlásában Dombi Gábor, aki jelezte azt is: – Bízom abban, hogy a közgyűlés a szeptemberi ülésén a javasolt kialakítást támogatja, és ezáltal egy újabb igényes látványossággal bővülhet Szolnok belvárosa.

A műemlékvédelmi szakértő szakmai állásfoglalása és ajánlása részletesebben a közösségi oldalán található.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!