Zene

2024.07.01. 10:30

Idén is a Dokk Teraszon „zúz” László Béla szolnoki emlékkoncertje

Idén is a Tiszavirág híd belvárosi lábánál kialakított Dokk Teraszon várják a nagyérdeműt.

Mészáros Géza

Immáron tizenötödik alkalommal dübörögnek a hangfalak az égi zenekarba távozott szolnoki zenészekért.

László Béla-emlékkoncert
Tavaly első alkalommal adott helyet a szolnoki Dokk Terasz az emlékkoncertnek. Az idei négynapos, 15. rendezvény is a Tisza parton lesz
Forrás:  Beküldött fotó

A László Béla által megálmodott „Akikért a zene szól” néven a Szolnok nyári rendezvénysorozatából hiányozhatatlan többnapos emlékkoncert, a tavalyi színhelyhez hasonlóan, idén is a Tiszavirág híd belvárosi lábánál kialakított Dokk Teraszon várja a nagyérdeműt. A népszerűsége miatt ez évre négynapossá bővült emlékkoncert-sorozat július 4-től 7-ig „zúz”, több mint harminc fellépővel. Az idei rendezvénysor különlegességét az „égiek” szolgáltatják, hiszen a szervezőnek sikerült a Szolnoki Ökumenikus Lelkészkör helyi képviselőit megnyernie, hogy emlékezzenek meg az eltávozott zenészekről, az élőket pedig áldják meg.

A fővilágosító megvilágosodott...

Szigligeti- és Kaposvári Gyula-díjas László Béla, aki egykoron maga is megfordult néhány helyi könnyűzenei bandában, illetve fél évszázada (fő)világosító a Szigligeti Színházban.

A rock örök és kortalan, ezt a bölcsességet tűzte ki zászlajára László Béla, az „Akikért a zene szól” elnevezéssel tizenöt évvel ezelőtt saját kútfőből elindított könnyű(?)zenei szolnoki programsorozatának főszervezője. Az idénre négynapossá bővülő rockfesztivál megszületéséről kérdeztük a Szigligeti- és Kaposvári Gyula-díjas ötletgazdát, aki egykoron maga is megfordult néhány helyi könnyűzenei bandában, illetve fél évszázada (fő)világosító a Szigligeti Színházban.

– Még 2009-ben az Integrál együttes dobosa, Steiner Gábor temetéséről kullogtunk haza szomorúan Blazsek Józsival, meg egy Bika becenevű sráccal, közben összeszámoltuk, hogy már akkor tizenkilenc zenészbarátunk távozott az égiek közé. „Kellene egy emlékkoncertet szervezni!” – vetette fel Blázsi. „Te úgy is itthon élsz Szolnokon, és mindenkit ismersz. Szervezd meg!”.

– Nos, nem tudtam a parancsnak ellenszegülni, így 2010-ben sikerült összeverbuválni a még élő zenészeket, és lett a volt SZOT-Ságvári-Borostyán művházban egy emlékkoncert. Ami annyira jól sikerült, hogy mind a zenészek, mind a közönség, és a szponzorok, de még a város vezetői is úgy gondolták, hogy ezt a kezdeményezést folytatni kell, minden évben meg kellene szervezni.

A koncerten való fellépés kritériuma volt mindig, hogy legalább egy zenekari tag szolnoki gyökerekkel rendelkezzen. Ugyanez vonatkozik a szólistákra is.

A helyszín folyamatosan változott, a hangulat a régi maradt

– Tizenöt éve minden évben sikerült összerakni a koncerteket. Eleinte a SZOT-ban, aztán a TISZApArt Moziban, a Múzsák terén, később kiköltöztünk a Tiszai hajósok terére. A presztízst a végeláthatatlan nézősereg szolgáltatta, ezért az emlékkoncertet beemelték Szolnok város nyári programjai közé, mégpedig a Tisza-parti Nyár nyitó programjaként az Aba-Novák Agóra Kulturális Központtal közös szervezésben.

– Akkortájt két napon át, két színpadon, három alkalommal, plusz dzsessz-helyszínnel spékelve. A rendezvényt a Covid sem tudta megsemmisíteni, és a szomszédban dúló háború sem tudta ellehetetleníteni, ám az energiaválság, illetve annak gazdasági hatásai kiverték a biztosítékot az emlékkoncert színpadán. Ez volt tavaly, s ekkor került új helyszínre, a Tisza parti Dokk Teraszra, ahol három napon keresztül két színpadon szólt a zene az égiek tiszteletére.

László Béla-emlékkoncert,dokk terasz
László Béla Szigligeti- és Kaposvári Gyula-díjas fővilágosító másfél évtizede szervezi a szolnoki emlékkoncertet
Forrás: Mw Archív

– Jól vizsgázott a helyszín és a koncert stábja, Pap Béla, Molnár Robi, és jómagam. Idénre bővítettük a stábot. Ebben az évben Ratkai „Retek” Miklós, és Vígh Dezső „Deske” is a lebonyolító és szervező stáb tagja lett. Ja, és már nem három-, hanem négynapos fesztivállá nőtte ki magát, több mint harminc fellépővel. Sikerült megnyernünk a szolnoki vallási felekezetek képviselőit, hogy megáldják a rendezvényt. Négy nap egyenlő négy vallás. Áldást kapunk a római katolikusoktól, a reformátusoktól, az evangélikusoktól és a görög katolikusoktól. Régi hagyomány már az is, hogy az emlékkoncerthez kapcsolódik minden évben egy fotó- és relikvia-kiállítás az Aba-Novák Agóra Tabák Lajos galériájában. Célunk egy állandó Rock Múzeum létrehozása, de legalább állandó kiállításként egy tuti hely biztosítása...
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!