Fesztivál

2024.07.17. 17:00

„Itt mindig hatalmas a buli” – ilyen volt a kapunyitás az East Festen

Hatalmas tömeg tódult be a mezőtúri strand területére, megvolt a kapunyitás Mezőtúron, az East Festen.

Rózsa Róbert

Szerdán 10 órakor megtörtént a kapunyitás az East Festen, Mezőtúron. A térség legnagyobb, egyben az ország egyik legnagyobb fesztiválján már a nyitányra jókora tömeg gyűlt össze, több ezren várták, hogy végre bejussanak a kordonok mögé.

East Fest, kapunyitás, fesztivál, Mezőtúr
Fiatalok sokasága várta, hogy megnyíljanak az East Fest kapui Mezőtúron
Fotó: Facebook.com / Szűcs Dániel

Kedvezőek az árak, főleg bérletesek jöttek a kapunyitáskor

A kapunyitást az East Fest hivatalos közösségi oldalán élőben közvetítette, a bulizókat Lenzsér Olivér kérdezte.

Kiderült, a bulizni vágyók többnyire a környékről és az ország keleti részéről érkeztek. Többen Heves vármegyéből, Váraszóról, Egerből jöttek. De a megkérdezettek között volt, aki Rákóczifalváról, Túrkevéről, Karcagról, Tiszakécskéről érkezett Mezőtúrra.

Egy tiszagyendai srác azt mondta, már kedden este, 9 óra körül megérkeztek a helyszínre, mégpedig azért, mert jó helyen akartak sátrat verni. Hogy miért szereti a fesztivált, azt is elmondta: „itt mindig hatalmas a buli, mindig jó a hangulat. Ennél több mi kell?”

A megkérdezettek egyébként többnyire bérletesek voltak, a legtöbben pedig a fesztivál kedvező ár-érték arányát emelték ki előnyként.

Az idén tizedik alkalommal megrendezett East Fest nyitánya kapcsán megkérdeztük Soós Pétert, a fesztivál főszervezőjét a kapunyitás tapasztalatairól. Elmondta, a hangulat jó a helyszínen, rendben elkezdődött a fesztivál. A látogatói létszám még alakulóban van, de ezzel kalkuláltak előzetesen is, mivel a pénteki és a szombati nap lesz majd az Est Fest „csúcspontja”. De ettől függetlenül már a csütörtöki nap is „erős” lesz, és szombatra is maradnak húzónevek.

Sztárok az East Fest Nagyszínpadján

És hogy ez pontosan mit is jelent, azt nagyjából így kell elképzelni:

  • Még szerdán a Nagyszínpadon lép fel Bruno x Spacc, a Hooligans, Krúbi és a Valmar.
  • Csütörtökön ugyancsak a Nagyszínpadon lesz a Sziámi and Frieds, T.Danny, Majka, Dzsúdló.
  • Az East Fest idei nagyágyúja, Steve Aoki pénteken áll a keverőpult mögé, előtte pedig fellép még Fish!, ByeAlex és a Slepp, és a Bagossy Brothers Company.
  • A zárónapon, szombaton pedig az Esti Kornél, a Road, a Tankcsapda és a Halott Pénzt játszik a Nagyszínpadon.

De nem csak miattuk érdemes kilátogatni a fesztiválra, mivel a többi színpadon is a hazai zeneipar legjobbjai lépnek fel, a teljes lista az East Fest hivatalos felületén olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!