Hagyományőrzés

2024.06.30. 15:25

Kézi aratás: a rekkenő hőséggel is meg kellett küzdeniük a Jászapáti határában zajló verseny résztvevőinek

A Hármas-kerületek – a Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság – településeinek kézi aratóversenye, főzőfesztivál és fogathajtó verseny színesítette az idei aratóünnepet Jászapátin. Június 29-én, Péter, Pál napján népviseletbe öltözött aratóbandák sereglettek össze, hogy az ősök emléke előtt tisztelegve felelevenítsék a kézi aratás hagyományait. A különleges időutazáson fiatalok is nagy lelkesedéssel vetették bele magukat az embert próbáló munkába.

Illés Anita

Generációk ünnepeltek együtt. A kézi aratás hagyományait mutatták be Jászapátin

Fotó: Pesti József

„Búza, búza, búza, de szép tábla búza” – szólt az aratódal szombaton délelőtt Jászapáti határában, ahol vidám hangulat, aratópálinka, energiadús reggeli, kaszával aratók és marokszedők várták az érdeklődőket. A házigazda Pócs János országgyűlési képviselő, a jászapáti önkormányzat és a Jászapáti Gazdakör meghívására idén is szép számmal érkeztek gazdák, hagyományőrzők a betakarítás ünnepére, hogy közösen idézzék fel a régmúlt idők kézi aratási szokásait. 

Kézi aratás
Generációk ünnepeltek együtt. A kézi aratás hagyományait mutatták be Jászapátin
Fotó: Pesti József

Verejtékkel teli, nehéz munka volt a kézi aratás 

A lelkes aratóbandák a Gazda-Farmról indultak el gyalogosan, aratódalokat énekelve a közeli búzatáblába, ahol a Hármas-kerületek településeinek kézi aratóversenyén bemutatták a generációról generációra átadott tudást. Természetesen előkerültek a betakarításhoz szükséges nélkülözhetetlen eszközök, mint például a kasza és a sarló. A kemény munkához energiát adó aratóreggeliről a lányok, asszonyok gondoskodtak. Fonott kosarakban hozták a finom falatokat és a lélekmelegítő pálinkát, de hűsítő italokból sem volt hiány.

– Nagy ünnep számunkra Péter, Pál napja, hiszen őseink ezen a napon kezdték el a legnehezebb mezőgazdasági munkát, a kézi aratást, melyet a versenyre nevezett csapatok tagjai mutatnak be a vendégeknek. Az aratónap a kitartást, az összetartozást és a jász-kun identitást erősíti – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a hagyományőrző aratóversenyt Kiss János, a Jászapáti Gazdakör elnöke. 

A köszöntő után az aratók a munkára koncentráltak: a kijelölt táblához érve a férfiak megfenték a kaszákat és nekiláttak kaszálni, a marokszedő lányok, asszonyok is szorgalmasan dolgoztak. Gondosan összegyűjtötték és kévékbe kötötték a levágott gabonát, majd a kévéket keresztbe rakták. A tikkasztó hőségben olykor megpihentek, ekkor jóízűen fogyasztották el az aratási ételeket. Hangulatos muzsikaszó kíséretében házi pálinkával koccintottak az aratók egészségére és a munka eredményességére. 

Kiskunfélegyházi brigád nyerte a kézi aratóversenyt 

A jászapátiak csapatát erősítő Zagyi Sándor már nem először vett részt az aratóünnepen. Fiatal kora ellenére rutinosan kaszált. 

– A nagypapámtól tanultam – mondta büszkén Sándor, aki szeptemberben kezdi az ötödik osztályt. – Idén is örömmel jöttem a rendezvényre, mert jó a társaság és mindig tanulok valami újat – tette hozzá. 

Simon Károly, a Jászalsószentgyörgyi Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület elnöke is pozitívan értékelte, hogy a fiatalok aktívan kiveszik a részüket a munkából. 

– A kaszásunk 17 éves, a marokszedő hölgy is fiatal, szorgalmasan tanulják a munkafolyamatokat. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a hagyományokat átadjuk az utánunk jövő generációknak – osztotta meg gondolatait az egyesület elnöke. 

A Jászságon túlról, többek között Szankról, Kunszentmártonból és Kiskunfélegyházáról is neveztek aratóbandák a versenyre. Tizennégy csapat mérte össze tudását. 

– A megfelelő minőségű gabona mellett a kézi aratáshoz nagyon fontos a jó egészség és a jó birs pálinka – vélte a 83 éves Süli-Csontos Ignác, a szanki csapat rangidős aratója, aki nosztalgiával tekintett vissza a régmúlt időkre. Mint mondta, a szülei már gyerekként bevonták az aratásba, így fiatalon megtanulta, hogy milyen nehéz munkával jár, míg a kenyér a család asztalára kerül. A zsűri tagjai – Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum nyugalmazott igazgatója, Nemes József emeritus jászkapitány, Ván Jenő regnáló jászkun főkapitány, Smuta Zsolt emeritus jászkun főkapitány – a csapatok értékelése során figyelembe vették többek között a paraszti viseletet, a kasza állapotát, a kévék minőségét, a kötélkészítést, a keresztrakás formáját és a tarló magasságát. Döntésük alapján a Hármas Kerületi Kézi Aratóversenyt ebben az évben a Selymesért Egyesület (Kiskunfélegyháza) nyerte, második helyen Jászszentandrás csapata zárt, a harmadik pedig Kunszentmárton aratóbrigádja lett.

kézi aratás
Kulturális, szórakoztató programok gazdagították az aratóünnepet, mely vidám hangulatban telt
Fotó: Pesti József

Hagyományokra építve képzik a jövő mezőgazdasági szakembereit

A múltidéző bemutató után a Gazda-Farmon finom ebéddel várták az aratókat és a vendégsereget. Közel negyven csapat részvételével zajlott a birkafőző verseny, melynek eredménye: 

  1.  Andrási József és csapata
  2.  Szanka főzőgárdája
  3. Kocsis János 

Ebéd előtt a házigazda Pócs János országgyűlési képviselő köszönetet mondott mindazoknak, akik életben tartják a kézi aratás hagyományait, bemutatva, hogy milyen áldozatos munka volt régen a búza kézi aratása, betakarítása. Hozzátette: különösen fontos ez napjainkban, amikor a fiatal gazdák a legkorszerűbb gépekkel művelik a földet. 

A rendezvény fővédnökeként prof. dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora köszöntötte a szép számban egybegyűlteket. Hangsúlyozta: az egyetem feladata, hogy olyan fiatalokat képezzen ki, akik tovább viszik a vidéki életformát, a hagyományokra építve csúcstechnológiai megoldásokat tudnak alkalmazni a mezőgazdaságban. 

A hagyományőrző forgatagot a nap folyamán egyebek mellett nótaműsor, kulturális és szórakoztató előadás, levendulaszüret és fogathajtó verseny színesítette. 


 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!