Emléknap

2024.05.13. 12:30

Ma is üzennek a Jászkun Kerületi Székház „tömlöcének” falvésetei

„A Jászkun Kerületi Székház, mint bíróságépület és a Jászkun Redemptio” címmel történelmi emléknapot tartottak a Jászberényi Járásbíróságon a közelmúltban a Szolnoki Törvényszék, a vármegyei levéltár és a Jászkerület Kulturális és Művészeti Közhasznú Kft. közös szervezésében.

Mészáros Géza

Elsőként az ifjúság vette birtokába a patinás épületet. Jászberény összes, nem kevesebb, mint kétszázhatvan hetedik osztályos általános iskolás diákja kereste fel a rendezvényt, akik dr. Budai László, a Jászberényi Járásbíróság elnökének üdvözlő szavait követően előbb Hortiné dr. Bathó Edit nyugalmazott múzeumigazgatónak, etnográfusnak a Jászkun Redemptióról szóló A szabadság ára című előadását hallgatták meg. Ezt követően épületbejáráson vettek részt és megtekintették a díszterem előterében rendezett, a Jászkun Redemptiót, a Jászkun Kerületi Székházat, mint bíróságépületet és a jászberényi bíráskodás történetét bemutató bíróságtörténeti kiállítást.

Történelmi emléknap Jászberényben, jászberény,
Történelmi emléknapot rendeztek Jászberényben
Fotó: Pesti József

Délután a felnőttek „visszahódították” az épületet. Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnökének megnyitóját követően Horváth Gergő, a vármegyei levéltár igazgatóhelyettese, majd Bojtos Gábor, az intézmény főlevéltárosa tartott előadást a rendezvényt felkereső közönség számára, akik a Jászkun Redemptiót, és különösen annak bíráskodással kapcsolatos elemeit, hatását, valamint a Jászkun Kerületi Székházat, mint bíróságépületet és a jászberényi bíráskodás történetét mutatták be napjainkig.

Az előadásokat követően az érdeklődők épületbejáráson vettek részt, és megtekintették a bíróságtörténeti kiállítást, ami számos érdekességet tartogatott. Elég csak a jászkapitányi és redemptiós öltözékekre, az épület 1780-as évekből származó terveire, az épület tömlöcében az 1890-es években fogvatartottaktól származó, a padláson a mai napig látható falfeliratokra, az épületről az 1910-es, illetőleg 1950-es években készült képeslapokra, a másfél évszázada használt törvénykönyvekre, vagy a bírósági munka egykori használati tárgyaira gondolni.

A rendezvényen Jász-Nagykun-Szolnok vármegye bírósági, ügyészségi és rendőrségi vezetői, Jászberény város polgármestere és jegyzője, valamint a Jász Múzeum vezetője mellett díszvendégként vett részt Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója is.

A programhoz kapcsolódóan a Szolnoki Törvényszék a vármegyei levéltárral együttműködve „A Jászkun Kerületi Székház, mint bíróságépület és a Jászkun Redemptio” – címmel immáron hetedik bíróságtörténeti kiadványát adta ki, amely az Országos Bírósági Hivatal Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás pályázata által született.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!