Életre kelt a halálra ítélt szolnoki polihisztor helyi kultusza – videóval

Verseghy Ferenc szellemi öröksége ma már a Szolnoki Értéktár kulturális kategóriák között becsben tartott kincsének egyike. A költőként, irodalmárként, műfordítóként, nyelvészként, énekesként, hárfaművészként, valamint zeneszerzőként ismert Verseghy 1757. április 3-án született Szolnokon. Kaposvári Gyula szolnoki tudós, valamint pályatársa, Kisfaludi Sándor kutatása szerint a család háza a jelenlegi Sóház úton, a Verseghy Ferenc Gimnázium környékén lehetett. Az édesapa, Versegi János sótiszt korai halála után az édesanya, Schaibl Erzsébet csak a fiának élt. Verseghy a tudomány első elemeit ugyan még Szolnokon szerezte meg, ám kilencéves korában, 1766 őszén anyja felküldte őt a német ajkú Pestre. Némi vagyon maradt a családfő után, így mód nyílt gyermekének a jó nevű piarista gimnáziumban való iskoláztatására.

Fennmaradtak gyermekkori visszaemlékezései

Ettől kezdve Verseghy Ferenc élete és munkássága már nem kapcsolódott Szolnokhoz, és tulajdonképpen arról sincsen adat, hogy szolnoki újratemetése előtt bármikor is járt volna a városban. Gyermekkori emlékeinek felidézését azonban gyakorta megtette, s ezen írásokból a mostani emlékülésen is olvastak fel előadók:

„...Emlékszem, hogy Szolnokon, tiszamenti szülőhelyemen gyermekkoromban a magyar iskolamester szt. György ünnepén, március 12-én évente ünnepélyes nyilvános játékokat rendezett, amikor a fiúk részint futásban vagy birkózásban versenyeztek, mások futás közben nyilakkal póznára függesztett koszorún lőttek át, s ezeknek a versenyeknek szinte az egész város nézőközönsége volt. A tűz ünnepét, amikor Keresztelő szt. János születésének éjjelén mindkét nembeli ifjúság váltakozva átugrálja a tüzet, Szolnokon is, Tirolban is egyaránt láttam virágozni. Egy szóval nagyon is valószínű, hogy alig találni hazánkban várost, ahol aratást vagy szüretet valamilyen játékokkal ne ünnepelnének, amelyeket lehetne jobb formába önteni, korlátok közé szorítani, sőt hasznossá tenni, anélkül hogy különösebb költségráfordítást igényelnének...”.

Egy másik, eredeti szövegezésű írása Külső Szolnokról 1805-ből:

A halálra ítélt felvilágosult prédikátor

Verseghy eleinte papnak tanult. Amikor az édesanyjával Egerbe költöztek, a 14 éves fiú a jezsuita gimnáziumba került. Tanulmányait az egri papi szemináriumban folytatta, majd Budára költözött, s a királyi palotában székelő egyetemre iratkozott, itt összebarátkozott Ányos Pállal, találkozott Bessenyei Györggyel, Virág Benedekkel, Révai Miklóssal... Pálos szerzetes lett, Nagyszombatra, a pálos főiskolára küldték, de nemsokára visszahívták a budai egyetemre, ahol továbbtanult, s maga is oktatta fiatalabb iskolatársait. A filozófia doktorává, majd a teológia borostyánosává avatták. Pozsonyban, majd Pesten rendi szerzetesként szónokolt, az akkor még német ajkú hívőit a templomban igyekezett magyar szóra szoktatni. A szerzetesrend eltörlésekor tábori lelkész lett, egészsége megromlott, leszerelték, ekkor érett igazi költővé.

A kitanult és ifjú felnőtté vált Verseghy már a felvilágosodás eszméit hirdette. 1790-től rendszeresen láttak napvilágot a Verseghy-költemények. Úri házaknál nyelveket tanított, ének- és hárfamester volt, és közben rengeteget írt, vitatkozott, fordított. Antiklerikális fordítása miatt feljelentették a Helytartótanácsnál. 

Világnézete még inkább radikalizálódott. A francia eszméktől átitatott Verseghy az osztrák császár ellen alakult társaság tagja lett. Legelőször a francia forradalom indulóját ültette át magyar nyelvre. Mind a Marseillaise, mind egyéb forradalmi és lázító dalok szövegének fordítása is súlyos vádpontként szerepelt, amikor 1795-ben – a Martinovics-féle összeesküvés vádlottjai között – büntetőper indult ellene. 

Úri házaknál lehetett továbbra is nyelvmester, zenét is taníthatott. Magyarul, németül és latinul disputált a nyelvészekkel. Nyelvtudományunk fejlődésében nagy szerepe volt. Az egyház degradációja miatt azonban papi hivatását teljeskörűen nem folytathatta. Az egyház ugyanis degradálta, azaz a misézésen kívül megfosztotta a gyóntatási feladatától, és egyéb lelki gyakorlatoki kiadatásától.

A degradáció feloldásáért Verseghy több alkalommal fordult egyházi feletteseihez. Erről tanúskodott eddig egy levele, amely a közelmúltban továbbival is bővült. A Verseghy-kutatók ugyanis a Zirci Apátság levéltárában rátaláltak arra a levélre, amelyben a énekes-költő lelkipászor kérvényezi papi hivatásának korábbi állapotba helyezését. E dokumentumot be is mutatta Doncsecz Etelka, a HUN-REN – DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport tudományos munkatársa a szolnoki konferencia közönségének.

A dalszerző-énekes csillagász, a Marseillaise fordítója

A hét elején tartott emlékülésen megszólaló előadók egyébiránt is egy rendkívül sokoldalú Verseghy Ferencről számoltak be. 

Csörsz Rumen István, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa a dalszerző énekes-költő kinyilatkoztatott álláspontját vizsgálva ismertette, hogy Verseghy a magas kultúrájú költeményeket igyekezett propagálni az általa alpárinak tartott közköltészettel szemben. Csörsz Rumen István mindemellett korabeli gitárt ragadott és Verseghy énekeiből és költeményeiből adott elő a hallgatóságnak. A koncerten elhangzott az eredeti Marseillaise francia nyelven, valamint a Verseghy Ferenc által magyarra fordított, „halálra ítéltetett” változat.

Zsoldos Endre, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet tudományos főmunkatársa a csillagász és a Naprendszer-kutató Verseghyről értekezett. Mint fogalmazott, a 18. század végé már megkezdődött az irodalom és a tudomány szétválása, de a folyamat még nem ért véget. Így nem meglepő módon több csillagászati tárgyú verset találunk a kor irodalmában magyarul és latinul egyaránt, például Verseghynek „A’ Teremtésről” címűt.

Az emlékülésen megidézték Verseghy utolsó éveit is. A polihisztor Budán, egy vízivárosi házban élt a Duna partjához közel, a Medve utcában, egy ideig idős édesanyjával, akinek 1814-ben bekövetkezett halála után a tudós teljes visszavonultságban lakott. 

Verseghy Ferenc 1822. december 15-én hunyt el. Két napra rá néhány közeli barátja és tisztelői kísérték utolsó útjára a vízivárosi temetőbe. Sírfeliratul e sorokat szánta magának: „A sors elfojtván zöld rügyét Sírjában kezdi életét”. 1931-ben a temetőt felszámolták, így lehetősége nyílt Szolnok vezetőinek, hogy Verseghy hamvait hazaszállíthassák, és szülővárosában díszsírhelyen helyezzék örök nyugalomra.