Kiállítás

2023.09.14. 09:00

Soha nem látott kincseket is közszemlére tesznek: pénteken nyílik a ceglédi múzeum legújabb tárlata

A tervek szerint péntek délig befejeződnek a Kossuth Múzeum vadonatúj tárlatának munkái. A neves ceglédiek emlékét felidéző mustrát hamarosan bárki megtekintheti.

Hartai Gergely

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Az utolsó simításokat végzik a szakemberek a Kossuth Múzeum legújabb kiállításán, amelynek címe: „Mi, Ceglédiek. A város géniuszai a millenniumi években”. A rendhagyó településtörténeti mustrát ezen a héten pénteken 17 órakor nyitják meg, és a tervek szerint március 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Az utómunkák szerdán is zajlottak...

Zakar József múzeumigazgató lapunk érdeklődésére elmondta, olyan jellegzetes ceglédi tárgyakat is láthat a közönség, amelyeket eddig még sosem tettek közszemlére.

– A neves ceglédieket összefoglaló kiállításunk szervezését a tavalyi év első felében kezdtük el, az installációkat idén tavasszal alakítottuk ki. Visszatekintve azt mondhatom, hogy igazi csapatmunka eredménye a tárlat, és bízunk abban, hogy sokak tetszését nyeri el helyszín, amelyben a polgári ebédlő megalkotásán is dolgozunk – részletezte az igazgató.

Mint megtudhattuk, az intézmény 23 millió forintot nyert a Magyar Géniusz Program pályázatán, ebből jön létre a nagyívű mustra. Ehhez az összeghez ötmillió forintot tett hozzá a város önkormányzata.

– A megnyitó előtti napokban sem pihenünk, a berendezési munkálatok még javában tartanak a kiállítótérben. Várhatóan pénteken délre áll majd össze a tárlat végleges képe – fogalmazott Zakar József.

Az új kiállításban egyebek mellett Gubody Ferenc egykori városvezetőhöz és Kossuth Ferenc országgyűlési képviselőhöz kapcsolódó érdekességekkel is megismerkedhetnek a látogatók. Betekinthetnek ugyanakkor a századelőn élő ceglédi emberek mindennapjaiba egyaránt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!