Rejtélyek és viták övezik a szolnoki vár történetét – az erődítmény ostromáról tárt fel újabb részleteket a kutató

– Szolnok váráról annyit tudunk, hogy 1550 és 1552 között építették, majd még az évben el is foglalta a török. Ami ezen belül történt, arról máig folyik a vita…

– Ennek egyik oka, hogy az eseményekről még messze nem sikerült minden adatot feltárni, sőt sok információ alighanem elveszett. Bizonytalan, hogy mi maradt meg a bécsi levéltárakban, bár én is kaptam ottani anyagokat. Valószínűleg a várépítésről sok irat nem is került Bécsbe, hanem az ostromnál megsemmisült, vagy török kézbe került. Ráadásul Bécsben az 1800-as évek első felében nagy, átgondolatlan selejtezések történtek. Bár számos anyagot publikáltak az elmúlt másfél évtizedben (egy részük interneten is hozzáférhető), de például a bécsi Nemzeti Könyvtárban több kézirat ismert az 1551/52-es háborúról, amelyek adatai új szempontokat is felvethetnek. Így még az sem teljesen egyértelmű, pontosan hogy is nézett ki az ostromlott vár. Egyetlen egykorú elnagyolt vázlat ismert, míg a későbbiek zöme – a valós elemek ellenére – inkább a fantázia terméke. 

Bonyolítja a helyzetet, hogy ez az időszak a hazai várépítészet kezdeti, kísérletező kora volt. Szolnokot az új végvárrendszer kiépítése elején, olasz erődítési elvek alapján próbálták felépíteni, amiket az Alföldön még nem próbáltak ki. Így menet közben kellett a helyi adottságokhoz, a tégla- és kőhiányhoz és a pénzszűkéhez igazítani, amiből sok probléma adódott. 

– Úgy tudom, az is vitatott, hogy Szolnoknak kő- vagy földbástyái voltak-e. 

– Ez is egy eldöntetlen kérdés. A várat 1550 őszén gyaníthatóan nem ötszögletű olasz bástyákkal, hanem régebbi körbástyás (rondellás) erődként építették fel, és talán ennek emlékei a későbbi ábrázolások. Ezeket a következő másfél évben fokozatosan építették át, már ahol tudták. A tüzérség fejlődése ekkorra véget vetett a lovagvárak korának, az útkeresésben előbb az olaszok, majd a század második felétől a németek lettek a meghatározóak. Szolnok kapcsán az a gyanúm, hogy főleg a nyugati és az északi oldal bástyáinak kazamatáinál alkalmaztak komolyabban követ vagy téglát, mivel a bástyák önsúlyát és a tetejükön lévő soktonnás ágyúkat fagerendák tartósan nem bírták volna el. 

– Mi volt az oka, hogy 1551–52-ben ennyire sietősen erősítették meg Szolnokot? 

– Még Buda eleste után megindult az új magyar végvárrendszer kiépítése. A Nyugat-Felvidék, a Dunántúl és a horvát-szlavón terület már 1541 előtt Habsburg fennhatóság alá került, itt Komáromot és Győrt, a Bécshez vezető dunai utat erősítették meg először. 

A Felvidék középső és keleti része is a Habsburgok uralta terület része lett 1548/49-ben, így megkezdték a bányaváro­sok vidékét, valamint Egert mint különösen fontos pontot kiépíteni. I. Ferdinánd és Fráter György 1549 végén megegyezett a Királyi Magyarország és Erdély egyesítéséről, azt azonban nem vették figyelembe, hogy ez a török hódoltság szempontjából is új helyzetet teremtett. Ez védett volt nyugatról és északról, ámde Hatvantól keletre egészen Titelig már csak Szegeden volt oszmán őrség. Így már az egri őrség is kétségessé tette a török fennhatóságot a Duna–Tisza köze északi felén, az akkori hódoltság harmadán, amit még veszélyesebbé tett Szolnok kiépítése. A szultán ezért 1551 elején Szolnok és egy tuniszi város átadását jelölte meg a béke feltételeként.

 Ezután vonult be Erdélybe a Habsburg haderő, amivel kirobbant a háború. Ez tovább nehezítette Szolnok építését, mivel amúgy is kevés volt a pénz és az ember. Amíg a szultán a perzsa háború ellenére nagy haderőt tudott nálunk felvonultatni, a nyugaton lekötött V. Károly császár, I. Ferdinánd bátyja maga is segítségre szorult, így nem volt képes öccsét támogatni. 
– Áttérve az ostromra, szolnoki történésztől, Raskó Gábortól hallottam, hogy a szolnoki ostrom nélkül Eger is elesett volna. 

– Ezt sokan vallják, és van is benne igazság. Az egri vár az ostroma végén már jórészt védhetetlen rom volt, őrsége is kimerült, de a törökök Szolnok miatt késve vonultak fel, s az ősz beállta miatt rövid volt az ostromra fordítható idejük. Az viszont szerintem biztos, hogy Szolnokot semmiképp sem lehetett megvédeni. Vagy ekkor, vagy később a töröknek el kellett foglalni, mivel a Hatvan és Szeged közötti nagy rés lezárásához szüksége volt rá. Ráadásul számára ez volt az egyik háborús ok, és Egerrel együttes elfoglalása a hódoltság kiterjesztését jelentette volna a lengyel határig. 

Az erődítés befejezetlenségén túl I. Ferdinánd a tervezett kétezer fős őrségnek alig a felét tudta biztosítani, Tinódi szerint huszonnégy löveggel. A kor ostromainál a támadónak legalább huszonötszörös számbeli fölényben kellett lenni, ha tüzérsége a védőkével volt egyenlő. Ám a törökök Szolnoknál legalább harminc–harmincöt ezer fős reguláris erőt, tizennégy–húsz ostromlöveget és vagy száz kisebb ágyút vonultattak fel. Az ágyúk napi teljesítményét korábban tíz lövésre tették, de már említettek huszonötöt is, sőt 1566-ban napi nyolcvan lövést is. Az ostromágyúk látványosan a kő- és téglafalakat tudták áttörni, a földsáncot nehezebben, ám a korábban ismeretlen pergőtűz sokkoló lehetett. Ez magában is döntőnek tűnik, de az őrség belső problémái, az etnikai sokszínűség, betegségek, melyek a kor kiépülő végvárrendszerénél általánosak voltak, itt is jelentkeztek. Nem tett jót az őrségnek a parancsnokok sorozatos váltása sem, akik többnyire lovastisztek voltak, és nem a várvédelem szakemberei. Kérdéses a védők pontos fegyvernemi megoszlása, mert míg a portyázó hadviselés fő eleme a lovasság volt, az ostromoknál a gyalogság és a tüzérség a meghatározó. Ismertek az olcsón felfogadott, így gyenge harcértékű német katonaság fegyelmi problémái is. 

Vitatott Nyáry Lőrinc szerepe, aki elsőnek V. Károly 1547-es háborújában lovastisztként tűnt fel. A külföldi források általában itt dicsérték, negatív megítélése Istvánffy Miklós és Tinódi Lantos Sebestyén révén terjedt el a magyar köztudatban, ami talán a család iránti személyes ellenszenvből is fakadt. Ő a jelek szerint az őrség menekülése után a várat fel akarta gyújtani vagy robbantani, amit az első bécsi hírek, sőt török források is említettek. Így utóbb jogosan mentették fel a vár eleste miatt. Sajátos adat, hogy Pál fiát 1596-ban Eger őrsége kényszerítette a vár feladására, ám 1598-ban Várad megvédésében ismét fontos szerepet játszott. Azt is hangsúlyoznám, a magát megadó temesvári őrség török általi lemészárlása miatt a szolnokiak közül senki nem akart kapitulálni, mivel egy újabb hitszegéstől tartottak. Ennek előzménye, hogy 1551 végén meg a Lippát feladó oszmánok zömét gyilkolták le a keresztények. 

– Milyen viszony van a történettudomány és a régészet között ebből a szempontból, az újabb szolnoki feltárások mennyiben támasztják alá a forrásokban leírtakat? 

– Kaposvári Gyula és Csányi Marietta a várban a dzsámi mellett 1973-ban feltárt egy mellvédszerű objektumot is, ami az 1550/52-es vár részlete lehet. Azóta régészeti feltárások konkrét erődelemeket nem találtak. Így még nincs pontos kép a XVI–XVIII. századi erődítésekről, mivel a közelmúltban is belső épületeket ástak meg. A vizsgált évekre így csak egyes részleteket lehet megrajzolni, emiatt még veszélyes egy általános, nagy képet adni. 

– Milyen irányba lehet továbblépni a szolnoki vár történetének tisztázásában? 

– A régészet kérdéskörébe én nem akarok beleszólni, kiemelném viszont a bécsi levéltári és kéziratos anyagok feltárását, publikálását. A török levéltárakban az 1520-as évekből és a hetvenes–nyolcvanas évekből sok, már részben megjelentetett anyag maradt ránk, de épp a minket érdeklő időszak forrásai hiányosak. Ugyanakkor kicsit e könyv is bizonyítja, hogy itthon is lehet olyan forrásokat találni, amelyek új vizsgálódások alapjául szolgálhatnak. Az eltérő értelmezések önmagukban még nem jelentenek bajt, csak az okoz problémát, ha dogmákká merevednek. Szolnok 1552-es eleste egy kialakulóban lévő végvárrendszer átmeneti problémáit mutatta, aminek tanulságait a keleti Habsburg állam hadvezetése is levonta és felhasználta. Közben 1556-tól a német-római császári cím is I. Ferdinándra és utódaira szállt, ami már hatalmas pénzek és nagyobb számú, elit német csapatok itteni megjelenését eredményezte. Ez pedig meghatározó lett másfél évszázad múlva, a török hódoltság felszámolásakor is.