A művésztelep legendás festőjével bővült a Szolnoki Pantheon

– Csaknem húsz évvel ezelőtt indult el az a kezdeményezés, hogy létrejöjjön a múzeumon belül egy pantheon. Azoknak állítanak itt emléket, akik a városért, a vármegyéért dolgoztak, és komolyan kötődtek ide – kezdte mondandóját Rusvai Károly. A városi képviselő ezután arról ejtett szót, hogy a neves személyiségek között volt, aki tudományos munkát végzett, mások irodalmárként tevékenykedtek, de olyanok is akadnak, akik sportolóként hoztak hírnevet Szolnoknak és térségének.

– A mostani emléktábla egy olyan festőművészt örökít meg, aki sokat tett azért, hogy Szolnok felkerüljön a művészetek térképére. Örülök annak, hogy az elkövetkezendőkben tovább gyarapodik az emléktáblák száma – utalt a következő, április 19-i avatóra a képviselő.

A beszédek sorát Csiszár Róbert, a Damjanich János Múzeum munkatársa folytatta.

– Aba-Novák Vilmos nem csak a helyi művésztelepnek volt jeles alkotója, hanem európai mércével mérve is rendkívüli életművet hagyott hátra. Művészete a két világháború között bontakozott ki. Még az első világháború előtt iratkozott be a magyar királyi rajziskolába, ahol két évet végzett el, majd behívták a frontra – részletezte a kezdeteket a szakember.

Mint megtudhattuk, a festőgéniusz levélben kérvényezte, hogy kikerülhessen a Római Magyar Akadémiára, ahová festőtársával, Patkó Károllyal jutott el.

– Rómából hazajőve freskókat kezdett festeni. A legismertebb műve a szegedi Hősök Kapujának freskója, amely évtizedeken át vakolat alatt pihent. Környezetünkben a jászszentandrási alkotásai révén vált híressé. A párizsi kiállításán szereplő művei láttán Picasso azt kérdezte, „ki ez a barbár zseni?” Ez a mondat nagyban hozzásegítette Aba-Novákot a széles körű elismertségéhez – összegezte előadásában Csiszár Róbert.