Különös kötetben reagálnak a világjárványra a szolnoki művészek

Vagy Jenei Gyula és Verebes György kötete. Ugyanis ez a kötet nem szöveges művészeti album. Nem is illusztrált verseskötet. Nem is igazán verseskötet, de egészen naplónak sem nevezhető. A két alkotónak, ha valamit biztosan sikerült megragadnia, az az egyediség. A 2020-as év és benne a pandémia nehezen írható le az eddigi fogalmainkkal, mert nem hasonlítható korábbi tapasztalatainkhoz.

Ilyen ez a kötet is. Azt a maradékot ragadják meg Jenei prózaversei, Verebes önreflexióra hívó alakjai, amivel nehezen tudunk mit kezdeni a mindennapokban. Lebilincselő kötet és marad a végén valami nyugtalanság, miután letettük. Pont olyan, mint ez az évünk volt.

– Valahogy mindannyian viszonyulunk a járványhoz, a karanténhoz. Az elején jegyzetet, tárcát akartam írni erről, néhány emlékeztetőt le is jegyeztem, amikor egy fiatal barátom, Karap Zoli (mindketten kunhegyesiek vagyunk) filozófus és zenész (carPEDIGnem zenekar) fölvetette, miért nem írok járványnaplót? – mondta el Jenei Gyula költő, újságíró és középiskolai tanár, az Eső irodalmi folyóirat szerkesztője.

– Tényleg, miért nem? Így kezdődött ez a közérzeti szövegfolyam. Dátumozott szabadversek, líraiak és gondolatiak; némelyik poénra kifuttatva, mások meg szinte tudósításszerű szikársággal íródtak. Jegyzetversként publikáltam őket folyóiratokban. A könyv csak a napokban jelent meg, de páran máris visszajeleztek, hogy olvasva ezt, újraélték a karanténlét fázisait. A vírus új helyzeteket is teremtett. Nem teljesen ismeretleneket, csak a mindennapok rutinjához képest másokat, máshogyan kiélezetteket. A meglévőkhöz (hogyan neveljük a gyerekeinket, hogyan viszonyuljunk a fogyasztói társadalom, a klímafenyegetettség, a digitális világ kihívásaihoz) újakat hozott: például

mennyire változtatja meg a társas érintkezés szokásait a járvány, s ezek mennyire lesznek maradandók.

Kicsit háborús helyzet is, amiben élünk, hisz bele lehet halni, tartós egészségkárosodást is okozhat, és lehet frontvonalba kerülni, vagy ügyeskedni, hátországba húzódni. De leképezheti egy háború morális döntéseit akár a maszkhasználat, vagy hogy a munkahelyi vezetők miként viszonyulnak a szabályok betartásához, betartatásához. Mindezekre is egyfajta verses és grafikai reflexió ez a kötet – mesélte Jenei Gyula.

– Az Eső folyóirat kapcsán is együtt dolgozunk Jenei Gyulával. Mikor még a nyár eleje-közepe táján említette az ötletet, én már kész szövegekkel találkoztam. Nagyon sajátos, jegyzetversszerű napló. Többdimenziós, és nem csak a gyors és a lassú idősíkok miatt. A szöveg érlelődése hónapokig tartott, valós időben reagált az adott nap érzületanyagára. Én pedig ezeket a rajzokat viszonylag gyors intervallumban készítettem. Néhány nap alatt kirajzoltam magamból, ami – nyilván az én élményanyagomon és érzésvilágomon keresztül – leszűrődött a szövegekből. Az időbeliség különbsége sajátos feszültséget ad. A párhuzamos képi világ miatt is. Mikor Gyula elkezdte ecsetelni, akkor nekem rögtön volt egy előképem. Úgy képzeltem el, hogy a szöveg és a vizuális anyag körbe fonja egymást, mint ahogy a DNS spirálja tekeredik egymásra – mondta el Verebes György, Munkácsy-díjas festő, a Szolnoki Művésztelep vezetője.

– Grafikák, tollrajzok frottázs jellemzik ezt a rajzciklust. Itt ez a helyzet a világban mindenütt, a maga bizonytalanságaival, véletlenszerűségével. Technikailag ezt úgy tudtam visszaadni, hogy frottázs-szerű felületeket nyomkodtam a papírra. Ezeket a majdnem véletlenszerű felületeket alakítottam formákká, emberi vagy félig emberi-félig állati alakokká. A bizonytalanságot, a véletlen komponenst igyekeztem bevinni a rajzokba, hogy hogy tudnak megjelenni testhelyzetekben, gesztusokban, mint valami írásjelek. Néhol szövetszerű, néhol növényi lenyomatszerű, abból építkeztem, amit a véletlen kiadott. Ez szándékos törekvés volt, hogy reprodukáljam a belső folyamatot. Lemodellezzem kicsiben, ami ebben az időszakban nagyban zajlik a világban és az ember belső világában – mesélte munkájáról az alkotó.

A kötet ajánlójában olvasható:

„az elején sokan mondogatták, divat volt mondogatni: a járvány után nemcsak más, de jobb lesz a világ. emberibb. mintha lehetne mérni a jóságot mérlegen vagy centivel. pedig a görögöktől is tudhatjuk, az ember nem jó, csak csodálatos. más fordításban: a sok szörnyű csodafajzat között a legszörnyebb.”

Különös élmény, ahogy a két művész, a saját eszközeivel nem csak fölteszi az év nagy kérdéseit, de sajátságos válaszokat is talál rá. Érdekes lesz majd újra és újra, évek múltán is elővenni a kötetet, sőt, akár a saját példányunkba széljegyzeteket készítve saját életünkből, csatlakozni a művészek világfejtéséhez.

Légszomj Jenei Gyula versei, Verebes György grafikái, Eső könyvek Szolnoki Művészeti Egyesület, Szolnok, 2020. Kapható Szolnok egyik független könyvesboltjában.