A karcagi néprajzos könyve a kultúrák közeledését szolgálná

– A muszlim világhoz komoly félelmek is társulnak. Az ön könyvében ezzel szemben békés környezetben élő, mosolygós arcú emberekről ír. Melyik az iszlám valósága a kettő közül?

– Egyetlen vallás megítélésének sem tesz jót, ha a politika eszközként használja. Ez az iszlámra is igaz, aminek ráadásul országonként, különösen a népi vallásosságban más és más az „olvasata”. Én már idestova harminc éve kutatom az anatóliai török kultúrát, sok ezer kilométer utat tettem meg közöttük, megtapasztaltam egy sor olyan dolgot, ami azt bizonyítja, hogy a vallásos török ember jámbor, jóravaló és türelmes másokkal szemben. Ha felmerül ez a kérdés, jellemzésükre mindig a XIII. században élt perzsa költőt, Rumit idézem:

„Szeretetteljességben és irgalmasságban légy olyan, mint a Nap!

Mások hibáinak elfedésében légy olyan, mint az éjszaka!

Bőkezűségben és áldozatkészségben légy olyan, mint a folyó!

Haragban és dühben légy olyan, mint a halott!

Alázatban és önzetlenségben légy olyan, mint a föld.

Légy olyan, amilyennek látszol és látssz olyannak, amilyen vagy!”

Ez az egyik „valósága” az iszlámnak és van egy másik, ami koronként és politikai érdekenként olykor más arcát mutatja, azért, mert a vallással könnyebb egy platformra hozni, és olykor fanatizálni az embereket. Ám ahol kenyérkérdés, vagy más, „birodalmi érdek” nincs, ott a vallási hovatartozás kérdése is lényegtelen.

– Európában ma magánügy a vallás. Mi a szerepe az iszlám világban?

– A nyugati világ teljesen kifordult magából. Elveszni látszanak a józan emberi érvek, és már szó sincs a keresztény értékrend védelméről. Ezzel szemben az iszlám világban a szakrális tér és idő markánsan él napjainkban is. Aki abba a kultúrába születik, nem tudja és nem is akarja kivonni magát alóla. Ez a többi iszlámhívő országhoz képest nagyon világi gondolkodású törökországi törökökre is igaz. Bár egyfelől modernek, nagyon is jól emlékezetükbe vésték a klasszikus emberi és egyetemes kulturális értékeket. A vallás meghatározza a mindennapjaikat, akarva akaratlan részesei a különféle szakrális alkalmaknak, melyek egy-egy ünnep alkalmával ki is bővülnek. Például az iftár, a napi böjttörés idején azok is az utcán terítenek a közös vacsorához, akik nem tartják a ramadáni böjtöt. Számunkra tehát különös és sok tekintetben lenyűgöző világ ez.

– Ahogy írja, egyben a mindennapi élet kovásza is. Mit jelent ez a gyakorlatban?

– Ismét a törököknél maradnék. Bár jártam több afrikai országban és Közép-Ázsiában is, de legjobban azt a világot ismerem. Ők közösségi élményként élik meg a vallási alkalmakat, márpedig egy társadalom akkor tud igazán élni, akkor képes megújítani magát, ha közösségeket éltet. Európában ezzel szemben lassan megkopnak, átértékelődnek a hagyományos társadalmi és vallási értékek is. A törökségi kultúrában is változik a világ, de a hagyományos értékek, melyeket a vallás, a népi vallásosság fog össze, kevésbé gyorsan változnak, máig keretezik a mindennapokat. Ez pedig akkor is kapaszkodót, iránymutatást jelent az embereknek, ha segítségükkel egyszerűen csak a megszokott, beidegződött norma szerint élnek. Valljuk be, ez nagyon jó dolog, mert például a közösségek kontrollja azzal, hogy megregulázza, kordában tartja a normaszegőket, meg is könnyíti az együttélést számukra.

– A muszlim világot hajlamosak vagyunk az arabokra, legfeljebb még a törökökre leszűkíteni. Ugyanakkor más népek is tartoznak közéjük. Hogyan hat ez a sokszínűség az iszlámra?

– Nem szabad egy kaptafára húzni az iszlám világot, mert sokféle nemzet és kultúra tartozik bele, a legnagyobb tábort tudja maga mögött. Végül is az öt világvallás egyike az övék, és ők alkotják a Föld népességének egyharmadát. Bár ezekben a társadalmakban az iszlám vezérfonalként épül be a helyi jogszokásokba, minden nemzet kultúrájában más-más „olvasata” van ennek a vallásnak.

– Mi másfél évszázadon keresztül éltünk együtt az iszlámmal. Hogyan tudtuk közben megőrizni önmagunkat, a kereszténységünket?

– Az újabb történeti kutatások már jól árnyalják a hódoltság korának a képét. Tudjuk, hogy a török békén hagyta a hódolt területek intézményrendszerét, és nem is térített erőszakosan. Nem ez volt az érdeke, hanem az, hogy az adókat beszedjék. Emellett ez a másfél száz év nagy hatással volt a kultúránkra is. Azzal, hogy egy szerződés értelmében a szabadkereskedelem nyílt utat kapott a Habsburg Birodalom és a Török Birodalom között, idővel ennek központja Velencéből Bécsbe, majd Budára került. A keletről jött áruk megjelenésével a hódoltság alatt született több városunk, így Debrecen, Szeged, Kecskemét későbbi gazdagsága. Nálunk az egész hódoltságban alig kétezren szervezték a muszlim vallási élet feltételeit, a mesterségek működését és a bürokrácia szervezését, ami nem jelentős szám egy ország életében. Tehát azt gondolom, hogy a hitéletben tapasztalt viszonylagos tolerancia és a kereskedelem járult hozzá ahhoz, hogy a két világ, ha éppen egyéb birodalmi érdek nem írta felül, együtt élhetett egymással.

– Az iszlám országok köztudottan nagyon magas demográfiai mutatóval rendelkeznek. Van-e ebben szerepe a vallásnak?

– Bizonyosan van. Náluk az élet a fogantatással kezdődik, és minden tilos, ami a születendő gyermek életét, egészségét veszélyezteti. A másik ok az, hogy csak a módosabb családok, sőt a gazdagok egykéznek. Az átlagos életszínvonalon élők, és mellettük a szegények között most is több gyermek születik. A törökök nagyon szeretik a gyerekeket.

– Van-e, amit érdemes megértéssel és figyelemmel kísérnünk az iszlám világában, esetleg tanulhatunk-e valamit az életszemléletükből, kultúrájukból?

– A közösségeik együttélését mindenképpen érdemes megfigyelni, amiknek az életélményként megélt vallásgyakorlás is egyik formája. Emellett a közösség azzal, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri tagjainak életét, részt vesz nem csak az örömeiben, de ott van mellette a bajban is. Olyan közösségtudat jellemzi a törököket, amit egy nyugati, az elidegenedésen, gyökérvesztésen kesergő ember el sem tud képzelni. Ezt mindenképpen érdemes lenne eltanulni tőlük.

– Kérem, mondjon róla néhány szót, mi ösztönözte a mostani könyve megírására?

– Mint említettem, régóta kutatom, és elég jól ismerem ezt a kultúrát. Kívülállóként látom megannyi értékét és fonákját is, hiszen református lévén, bizonyos távolságtartással, bár őszinte tisztelettel közelítek hozzá. A róla szóló könyv megírásával szeretném bemutatni a világnak azt a területét, amely megannyi szépségével, emberi értékével kivívta csodálatomat. Az elmúlt három évtizedben a törökül olvasott szakirodalom ismerete mellett sok ezer kilométert utaztam is, mert a néprajzos erőssége a terepmunka. Én pedig a néprajzban a személyes, közvetlen tapasztalás fontosságát hirdető „debreceni iskola” tanítványa vagyok. A terepen tett megfigyelés olyan módon erősíti meg vagy cáfolja az olvasmányokat, hogy ennyi év után nem nagyon lehet „benézni” a dolgokat. Nem azt mondom, hogy ez az egyedüli jó megközelítése az anatóliai világnak, a népi vallásosságnak, de mindenképpen érdekes, más, mint amit korábban olvashattunk. Szeretem ezt a könyvet, sokáig dédelgettem, átírtam többször is bizonyos fejezeteit, de azt hiszem, jól szolgálja azt, aminek szántam, a kultúrák közeledését. Remélem más is így lesz vele.