Kedvenc lett a szolnoki színpadon Mátyás király juhásza

Jékely Zoltán, a nagy mesemondó Benedek Elek gyűjtése nyomán vetette papírra a Mátyás király juhásza című verses mesét. A darab remek alkalom arra, hogy a gyermeknézők hűség és ravaszkodás, tisztesség és ármánykodás, szeretet és bosszú, hazugság és igazság fogalomköröket kis buksijukban a megfelelő polcokra tegyék. A Lázár Ervin program segítségével mindezt azok is megtehetik, kiknek a családi kassza kevésbé engedi meg a színházlátogatást, a teátrumi élmények átélését. Jómagam a hatéves kislányommal látogattam el az előadásra. Mondván, ne csupán felnőttszemmel, de gyermekfejjel is értékeljük a látottakat.

Mátyás királyról, az igazságosról hallott már a lányom. Színielőadásokon is járt már. Ám miután a tévében látott Magyar népmesék-sorozat és könyvalakban esténként olvasott Mátyás-legendák mellett manapság Bogyó és Babóca, valamint a Bori-mesék szereplői a korosztályának népszerűbb alakjai, eleinte furcsállotta, hogy ezúttal nem egy csigafiú és egy katicalány a fő figurák. „Miért vannak így öltözve a bácsik és a nénik?” – érdeklődött a reggelente családi közös nagyvajúdással ruhát válogató leányzóm.

És elkezdődtek a gyermekszáji felvetésekre a bölcselkedő feleletek is. Egy letűnt korról, a társadalmi különbségekről, a nemesi fényűzésről és a tájegységek népviseleteiről. „Bántani fogják egymást Mátyás király és Burkus király? Ha nem, akkor miért van kardjuk?” – érkeztek sorra a fura kérdések. „Csak játszanak a felnőttek. Színes jelmezt vettek fel, hogy a gyerekek örüljenek. Kardjukat pedig régen olyan sűrűn forgatták a bácsik, mint ma a mobiltelefonjukat” – kapta tőlem a bugyuta és cseppet sem hitelest választ a csöppség. Aztán, amikor az aranyszőrű bárányt imitáló kelléket a juhászfiú alvókájának mondta, éreztem, néhány évet várnom kell még a valóságalapú beszélgetésekkel.

A darab amúgy hitelesen világított rá az élet tenyereseire és fonákságaira. Arra például, hogy Mátyás és felesége, Beatrix között az ellenszenvet elsősorban eltérő nációjukból adódó kulturális különbözőségük hevítette. No, meg az asszony pénzéhsége. Vagy, hogy minden királyi udvarban van legalább egy álnok áruló, ki az ura életére tör, de legalábbis harminc ezüstért eladja a lelkét egy másik királynak. Jelen esetünkben Burkusnak. S arra is, hogy sok esetben a bolond a legnagyobb bölcs. A lányom arra volt kíváncsi még a darab végén, hogy mindenki jóban lesz-e egymással? Miután pedig az élet is sokszor meseelemekkel van átszőve, az igen válaszomra sorra érkeztek a happy endek a színpadról is: Mátyás és Burkus kibékült, s kiderült, igazságos királyunk és felesége végtére ugyancsak szeretik egymást. A juhász és a királyleány egymásba habarodtak, az „aranyat tojó” bárányból pedig nem lett birkapörkölt.

Minden mellékzönge és gyermeki szétszórtság mellett a Szigligeti Mátyás király juhásza alapvetés egy valamire való, de nagyzoljunk is akár, a jövőre cseperedő kisgyermek számára. A magyar mesék, olvasva, látva, hallva, eljátszva is sok tanulsággal járó, maradandó tapasztalatokat adó, erős fundamentumokkal bíró élmények a gyermekeinknek. Mi felnőttek áldozzunk rá időt, energiát, élvezzük együtt velük a mesevilágot, adjunk a kérdésekre mai válaszokat. És egyelőre hagyjuk meg a legkisebbeket abban a hitben, hogy az aranyszőrű bárány a színpadon Mátyás király juhászának alvókája. Aztán úgyis rájönnek mindenre kérdezés nélkül, maguk is. Nem kell hát siettetni az időt. Rohan az magától is. Bízzunk bennük, mert előbb-utóbb érteni fogják az életet, s rájuk kell számítanunk. Mint a népe Mátyásra. Az igazságosra!