Szolnok legismertebb helyszíneit örökíti meg képein a festőnő

– Milyen jellegű képeket fest mostanság?

– Jelenlegi munkáimon leginkább az impresszionizmus hatásai fedezhetők fel, vagyis összességében az élettel teli, színes foltok és formák tarkítják a képeimet. Változatlanul a kortárs festőket tanulmányozom, azaz nem a múltba szeretnék visszarévedni, sokkal inkább előre tekintenék. Ezért is olyan fontosak számomra a képeken az üde, színes felületek, amelyek persze nincsenek mindig részletekbe menően kidolgozva. Az egész kompozíció ennek ellenére jól utal az adott témára. Az absztrakt képek ily módon szintén nagyon gyakoriak nálam.

– Értesültem róla, hogy egy bécsi kiállításra is készül.

– Valóban, de a járványhelyzet miatt ez már biztosan elmarad. A május kilencedikére tervezett kiállításra igazi magyaros festményeket vittem volna el, melyek a kedvenc helyszíneimet ábrázolják. Itt tettem volna közszemlére a Szolnok, Tihany, Balaton, Badacsony és Szentendre ihlette munkáimat.

– Egy korábbi beszélgetésünk során említette, hogy képei a lakásában kialakított műtermében készülnek. Van-e most „folyamatban lévő” alkotása?

– Természetesen. Ezekben a napokban két állványon is készül kép. Az egyiken a művésztelep mögötti gátról nézve látszik a Tabán a Zagyva-híddal. Ezt a hétvégén kezdtem el, még dolgozom rajta. A kép címét egyelőre nem tudom. A másik festményen piros virágok köszönnek vissza, egy energiabomba az egész. Ennek Virágözön lesz a címe.

– Mely témák határozzák meg igazán a munkáit?

– Számos ilyen van. Télen, amikor eltört a kezem és otthon voltam, sokat sétáltam a Tisza-parton és a Zagyvánál, hogy ihletet merítsek a festéshez. Hazatérve aztán megpróbáltam egy kézzel festeni. Szerencsére sikerült is egy teljes kollekciót elkészítenem. A gyermekkorom helyszínei különösen sokat jelentenek számomra. Így elsősorban a Templom út, ahol a gyermekkorom egy részét töltöttem, vagy éppen a Zagyva-part, ahol éltem is egy ideig. Emellett ott van a Szapáry út, ahol pedig édesanyám dolgozott.

– Az a fajta festő, aki szívesen kitelepül a szabadba a festővászonnal?

– Egyáltalán nem. Zavarna, hogy nézik az emberek, hogy mit csinálok. Inkább próbálom megjegyezni a színeket, a fényeket, és fotót készítek az adott helyszínről. Végül e kettőt hozom össze, hogy aztán a műteremben „tóthévásra” csiszoljam az egészet.

– Az egészségügyben dolgozik. Munka után hazatérve van-e még energiája kezébe venni az ecsetet?

– Ha érzem, hogy alkotni szeretnék, akkor félreteszek más dolgokat. A festés ugyanúgy megmarad nekem most is, mint korábban. Próbálok pozitív alkotásokat életre hívni, hogy azokból a remény sugározzon. Például, hogy igen, egyszer túl leszünk ezen a mostani időszakon. A spontaneitás egyébként is jellemez a festészetben, s ez mostanság különösen igaz.