A kunkapukról szól a karcagi dr. S. Kovács Ilona új könyve

– A székelykaput mindenki ismeri, de a kunkapuról még megyénkben is kevesebben hallottak. Mi ennek az oka?

– A magyar népművészet különlegességére a tizenkilencedik század végén figyelt fel az ország, amikor a látogatók megcsodálták az ezredéves kiállítás néprajzi faluját. Utána a népművészet iránt különösen fogékony művészek, rajztanárok, építészek, festők, iparművészek keresték fel hazánk ilyen kincsekben különösen gazdag területeit – elsősorban Erdélyt.

– Malonyay Dezső A magyar nép művészete címmel gyönyörű népművészeti összefoglaló kiadásába is kezdett, de csak a kalotaszegi, székelyföldi, torockói, Balaton-vidéki és a palócokról szóló köteteket tudta megjelentetni. A székelykapu általa és Kós Károly építész, iparművész munkái által vált ismertté, Trianon után pedig az elcsatolt országrészek jelképe lett. Napjainkban nálunk részben áttelepült székelyek készítenek maguknak székelykapukat, illetve a testvérvárosok mozgalma is segíti a terjedését.

– De a kunkapu sem maradt teljesen ismeretlen…

– Valóban, közben az ország más területein is felfedezték a faragott kapukat, kerítéseket. Novák József Lajos 1906–1908 között a Jász-Nagykun-Szolnok megyei nagykun településeken rajzolta a nagykapukat, és ő fedezte fel a karcagi fedeles kiskapuk különleges szépségét. Anyaga a múlt század elején bekerült a Néprajzi Múzeumba, és elfeledkeztek róla. Pedig Györffy István, a neves néprajztudós is említi a karcagi kaput, sőt a Magyarság Néprajzában Viski Károly írja, hogy „Szép kapufélfák vannak… a ma fátlan Alföldön, például a Nagykunságban.” A közvélemény azonban szinte máig csak az erdélyi faragás bűvöletében él.

– Minden kapu általában szimbólum is. A kunkapu hordoz-e valamilyen üzenetet?

– Ezek a magas kerítések, vastag, faragott oszlopok tekintélyt sugároztak, a gazda vagyonosságát, a városi társadalomban betöltött jelentős szerepét jelezték. Ugyanakkor önállóságukat, egyben zárkózottságukat is mutatta. A kapun hívatlanul be nem léphetett senki. „Kívül tágasabb” – szól a hívatlan betolakodót elriasztó szólás. A karcagi kapun nincsenek feliratok, sem invitáló, sem elriasztó szövegek. Ezzel szemben a díszítmények tükrözik azt a világot, amiben a korabeli emberek éltek. Fűrészelt tetődíszeik között a legtöbb az állatfigura vagy állatra utaló jelkép. Középen általában egy fát jelképező növényi elem emelkedik ki és mellette szimmetrikusan elrendezve vannak a kisebb motívumok.

– Ma már alig dönthető el, hogy rendelkeztek-e ezek a díszítmények jelképes tartalommal, vajon a kígyó a hitvilágból ismert házi kígyót vagy a közeli vízi világ siklóit jelképezik-e? A háziállatok esetében kézenfekvő a magyarázat. A nagykun települések közül elsősorban Karcagon terjedt el az 1860-as, 1870-es évektől a magas deszkakerítés, a széles kétszárnyú nagykapu és a fedeles kiskapu készítése. Ennek gazdasági oka volt, mivel vagyonukat, az ólakban, istállókban tartott állataikat, a felhalmozott terményt védték velük.

– A leggazdagabb redemptus családok kerítése téglából, vagyis „kűbűl” és kovácsoltvasból készült, de a város társadalmának többségét kitevő kis és középparaszti, a saját földjükön gazdálkodó családok készíttettek széles deszkákból és nagyon vastag tölgyfa culápokból álló kerítéseket. A fában szegény Alföldön ehhez a Felső-Tisza vidékéről és a közeli Erdély széli hegyekből kereskedők útján szerezhették be az anyagot. Ezek azonban csak feltételezések, mivel nem rendelkezünk korabeli leírásokkal.

– A fénykorban kapukészítő mesterek, vagy asztalosok, ácsok készítették a kapukat?

– A nagykun faragás kiemelkedő korszaka az tizenkilencedik század utolsó harmada és a századforduló évtizedei voltak. Utána lassú hanyatlás következett, egysíkúbb lesz a díszítmény, a tölgyet felváltotta az akácfa. Ez minden bizonnyal összefüggött a trianoni változásokkal. A kapukészítés hagyománya tovább élt, de egyre kevesebb fedeles kapu készült. Mestereik között voltak ácsok, asztalosok, bognárok, sőt a családi, baráti összefogással készülő kerítésekhez az oszlopokat azok a „faragóspecialisták” csinálták, akikkel a fejfájukat is faragtatták a karcagiak. De még a kapukészítés virágkorában sem voltak kifejezetten kapukészítő mesterek.

– A kapukészítésben változásokat hozó 1950-es, 1960-as évektől már több mester nevét ismerjük. Emlegetik Ungvári János bognár nevét. 1982-ben az Erkel Ferenc út 1. számú házban nyíló Kántor Múzeum kapuját Cs Németh Lajos ácsmester készítette, mellette dolgozott Szabó Sándor asztalos. Ez a kapu szolgált mintául a későbbi kapukészíttetőknek.

– Tudomásom szerint ma feltámadóban van a kunkapu-készítés szokása, főleg, hogy Karcagon Györfi Sándor szobrászművész bronzban is megörökített egy régi kaput.

– A Nagykunság hagyományának követését, felújítását vállaló faragók az elmúlt évtizedekben kísérletet tettek a kunkapu felújítására. Újra a figyelem középpontjába került a már tudatosan „kunkapunak” nevezett kaputípus. Többen, Hemző János – ő már nincs közöttünk –, Andrási Mihály, a kunhegyesi Czupp Pál és a Nagykunsági Népművészek Egyesületének faragói nemcsak Karcagon, hanem a többi nagykunsági településen is készítettek kunkapukat. Sajnos addigra a régi kapuk készítési és díszítési szabályai feledésbe merültek, és a tévutak jellemzőjeként a kunkapun is megjelentek a székelykapukra jellemző sajátosságok.

– Most a nemrég megindult kutatás és Kunkapu című könyvem is igyekszik segíteni a faragóknak, akik 2019-ben faragótáborban sajátították el a karcagi kapukészítés és a nagykunsági faragás szabályait. 2019 augusztusában Karcagon, a Kossuth téri református emlékkertben felállítottuk a kunkapu-emlékművet, amit Andrási Mihály népi iparművésszel közösen terveztünk, és ő, valamint a faragótábor résztvevői faragtak. A kunkapu ma már a nagykun identitás egyik összetevője, amit büszkén vállalnak ennek a népművészeti stílusokban gazdag történeti-néprajzi tájnak a lakói.

Dr. S. Kovács Ilona néprajzkutató pályafutása

Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett történelem–latin szakos középiskolai tanári és néprajzszakos diplomát 1971-ben. Ugyanott doktorált 1984-ben. A budapesti Néprajzi Múzeumban kezdett a pásztorművészet kutatásával foglalkozni, majd a Népi Iparművészeti Tanács Népművészeti osztályának vezetőjeként ismerte meg a népi iparművészet minden ágát. Írásai többek között a somogyi és a kis-sárréti pásztorművészeti stílusról, tiszántúli szarufaragásokról, népművészeti motívumokról és művészegyéniségekről szólnak.

Pásztorélet, pásztorművészet, 1984-ben százötezer példányban megjelent munkája minden iskolai könyvtárban megtalálható. Nyugdíjasként tért vissza szülővárosába, Karcagra, ahol a Nagykunsági Népművészek Egyesületét vezeti. További célja a Nagykunság népművészetének közkinccsé tétele.

A kunkapukról március 12-én nyílik kiállítás a karcagi Györffy István Nagykun Múzeumban.