Klasszikus operettel kezdte az új színházi évadot a Szigligeti

Előreláthatóan egyetlen évadra átmeneti vendégszállásra költöztették a színház társulatát a főszínpadi előadásokkal együtt. Miután a Tisza-parti teátrum épületét újfent átépítik, a belvárosi Aba-Novák Agóra Kulturális Központ lett a játékszín ideiglenes otthona.

Érezhetően nem kényelmes ez a helyzet sem nézőnek, sem művésznek. És bár A régi nyár előadásain vitathatatlanul nagyon nagy munkát végeznek a színpadi fellépők és a díszletek mögött alkotók, ám a tipikus vidéki kultúrotthoni „fíling” időről időre visszaköszön előadás közben. A színház az színház, a művelődési ház meg művelődési ház, még akkor is, ha kultúrcenternek is hívják… A muszáj azonban nagy úr, így aztán tekintsünk is el az egy évre szóló szezonális alkalmi légyottól.

Balázs Péter ezúttal egy több mint kilencvenéves darabot állított színre. Az ilyen régi műkincseknek épp az a szépsége, hogy ódivatú, kissé repedezett, itt-ott karcos és avitt illata van. A balázsi operetteknek az a megmaradt és maradandó gazdagsága, hogy csak helyenként van leporolva. Ez az operett is egy olyan letűnt világot idéz fel, amelyről nagymamák mesélnek unokáiknak a nagyi kedvenc cukrászdájában, ahová szülői beleegyezés nélkül, titokban viszik nassolni a gyerekeket. Ám amíg a cukiban összegyűlt szépkorú asztaltársaságok kíváncsian, de értően fülelnek a nagyi meséire, addig az emlékképekre még mit sem adó lurkók rohangálva hancúroznak a süteményes pultok körül…

A színházi legendáriumok szerint Békeffi István népszerű színműírót 1927-ben Fedák Sári, a kor korosodó primadonnája kérte fel egy néhány soros levélben, hogy írjon egy alkatára szabott darabot egy idősödő, anyáskodó színésznőről, aki – ha sajátja híján – lánya boldogságát igyekszik egyengetni. A dramaturgia tehát adott, a librettók íródnak, Békeffi pedig barátjára, szerzőtársára, Lajtai Lajosra bízta a muzsikák megkomponálását. Közös munkájuk eredménye lett A régi nyár, s amelynek ’28-as ősbemutatóján a csillagászati, esténként ezer pengő gázsit kérő Fedák eredeti szerepét az akkor még nagyságrendekkel „olcsóbb” díva, Honthy Hanna játszotta el.

A történet szerint Mária, az ünnepelt színésznő lánya, Zsuzsi váratlanul érkezik haza egy svájci leánynevelő intézetből. Zsuzsi fiatal, tehát szerelmes, anyja viszont szeretné távol tartani lányát a férfiaktól, megóvni attól a fájdalomtól, amit neki tizennyolc évvel korábban kellett átélnie („Hol van az a nyár?”). De feltűnik Mária egykori szerelme, s annak fia is, általuk pedig újabb képletek rajzolódnak, melyek megoldása további többismerős egyenleteket teremt.

A bonyodalmak Pesten és Budán zajlanak, évszázad eleji hangulatban. A dalok végigvezetnek bennünket a szentimentálisan romantikázó Budapesten: „Hétre ma várom a Nemzetinél”; „A régi mániám végig hajtani a Stefánián”; „Jöjjön ki Óbudára”; „Legyen a Horváth kertben Budán”… A népszerű slágerek élő hangon szólalnak meg, ám zenekari árok híján az emeletről szállítják fél playbackről a zenét a technikusok.

Mária szerepében a nagy munkabírású Kertész Marcella ismételten hozza a tőle megszokott és elvárt prózai-zenei alapokat és emeleteket. Ezúttal is nagy értéke a Szigligetinek Kautzky Armand szerepeltetése. Főúri mozgása, „gyógyszerészi” hangja csokornyakkendő és monokli nélkül is elengedhetetlen kelléke Báró Jankovitsnak. Fejes Katica üde színfolt Zsuzsiként, Dósa Mátyás pedig a legbriliánsabb hazai táncos-komikusokra emlékeztetheti a nagyérdeműt Miklós megformálása közben.

A két blődli figura, Mimóza (Jankovics Anna) és Trafina (Zelei Gábor) kellőképpen idétlenek a jellegtelen jelenetekben is, de hát a műfaj az adja magát: túllihegi az érzelmeket, a boldogságokat és a bolondságokat. A számtalan nem mellékes mellékszereplő mellett nem lehet eltekinteni Gyöngyössy Katalin szerénységtől átitatott méltósággal közreadott játékától. Ő az örök tavasz A régi nyárban.