Charley nénje a Szigligetiben: zenés vígjátékon szórakozhat a néző

Az angol Brandon Thomas „Charley nénje” című darabja minden színházi rekordot megdöntött már. Az 1892-es londoni, szilveszteri ősbemutatója óta nem telt el egyetlen nap, hogy a világ színházai közül valamelyikben ne játszották volna. A vonatkozó műsorfüzet szerint a statisztikákban több mint félmillió előadással áll az élen, szinte behozhatatlanul előzi meg a színháztörténet minden más darabját.

Előfordult, hogy egyszerre negyvennyolc színházban játszották huszonkét nyelven az eddig összesen negyvenkilenc nyelvre lefordított művet. Egy svájci újságíró kinyomozta, hogy az 1848-ban született Thomas 1915-ben bekövetkezett halála utáni ötven évben a családja mintegy félmilliárd fontnyi jogdíjat kapott. A Brandon família, pénzt nem kímélve, negyven magándetektívet alkalmazott egy időben, akik a világ minden részén kutattak orvelőadások és plágiumok után.

Pesten öt évvel a londoni premier után, 1897-ben mutatták be a darabot először, majd pedig 1928-ban, Csortos Gyulával a főszerepben újították fel. Szolnokon – tudtommal – először az 1967–68-as színházi évadban, Bor József rendező állította színpadra a „Charley nénje”-t. Akkor még Nádas Gábor zenéjével. Amióta 1970-ben Aldobolyi Nagy György új muzsikákat, frissen zengő, fülbemászó, napi slágerként dúdolható betétdalokat komponált a műhöz, melyek dalszövegeit ráadásul a szintén zseniális Szenes Iván vetette papírra, azóta közel ötven éve minden évadban műsorra tűzte legalább egy hazai színház. Ezúttal, utolsó idei premierként a szolnoki Szigligeti is.

Ha csupán a magyar nyelven szóló melódiákért ülünk be a nézőtérre, máris lesz egy jó napunk. De a tökéletes körítés közepén a Jászai Mari-díjas Molnár László által remekül kifőzött és összerendezett, illetve a darab szereplői által olykor láthatóan improvizált gegekkel föltálalt főmenü élvezettel fogyasztható. Még akkor sem üli meg a pocakot, ha a kiismerhető poénok kidurranása előtt jóval, sokan a hasukat fogják a nevetéstől. De hát a Charley nénje épp ezért is a Charley nénje...

Ami arról szól, hogy Charley és barátja, Jack beleszerettek a szép Spittigue lányokba, Kittybe ás Annie-ba, akiket apjuk féltékenyen őriz. Ráadásul a fiatalembereket nem veti fel a pénz, ezért esélyük sincs a zord apa jóindulatát elnyerni. Charley nénjének, a dúsgazdag milliomosnak a látogatása azonban reményt kelt a fiatalokban. Remek tervet eszelnek ki, ám mindent tönkre tenni látszik, hogy Donna Lucia, a néni nem érkezik meg. Ezen az apróságon hamar túlteszik magukat a fiatalemberek, és ráveszik barátjukat, hogy játssza el a néni szerepét. Minden szépen halad addig, amíg a valódi Donna Lucia meg nem érkezik...

A főszerepben és a megdolgozott verejtékben lubickoló Harna Péternek tulajdonképpen lehetne ez a darab egyfajta jutalomjátéka. A tíz éve a Szigligetit erősítő művészt a tavalyi Fekete Péter óta koncentrált szerepek találják meg a nagyszínpadon és a Szín-Mű-Helyben egyaránt. Tekintélyes alkatához és barátságos személyiségéhez az idei Arzén és Levendula Teddyje épp úgy illik, mint a szintén mostanság műsoron futó A dzsungel könyve Baluja, s mintha Brandon Thomas is őreá szabta volna a lazán léha oxfordi diák, a mindent (is) bevállaló Frank Babberley, valamint az álmadonna, Donna Lucia d’Alvadorez figuráit.

Fontos és pontos diáktársfelelősei a humorbombák tökéletesre időzített pukkanásáért Barabás Botond, mint Jack Topplebee és Dósa Mátyás, mint az igazi nagynéni unokaöccse, azaz Charley Wykeham. Olykor plusz szolgáltatás gyanánt a maguk, ezáltal a közönség szórakoztatására is játszanak, de ez inkább hozzáad a jelenetek vidámságához, mint elvenne belőlük. Arra azonban álmomban sem gondoltam, hogy egyszer, egy szentimentálisan romantikus hangulatban Karczag Ferenc hódítja meg újra-vissza Gyöngyössy Katalint.

Pedig a valódi Charley nénje (Donna Lucia) Sir Francis Topplebee fehér és lila orchideáitól, illetve karcos hangjától gyengül a karjaiba bele (opplá). Apropó, Gyöngyössy Katalin! A pályáját (1963–69) épp a Szolnoki Szigligeti Színházban kezdő művésznő a március 15-i nemzeti ünnepünkön vette át megérdemelten a Kossuth-díjat (gratulálunk a nagyra méltó elismeréshez! – a szerző).

Nem tudok eltekinteni a nem mellékes mellékszerepek méltatásától sem: a Spittigue lányokat alakító Molnár Nikolett és Jankovics Anna páratlan párosa precízen egyszólamú, Kertész Marcella Ellája és Ónodi Gábor kertésze fontos kellékek, míg Mészáros István Brasettje és főleg Horváth Gábor Stephen Spittigue-je sok esetben nem nyomasztóan görcsös nevetgélést, hanem nyilvánvaló nevetőgörcsöt okozott a függöny túlfelén. Megtekintve az idei szolnoki előadást, igaznak tűnik a karczagi mondás: „Még mindig van idő elővenni a „Charley nénje”-t!

Költözik a társulat, ennek fényében állították össze a repertoárt

Június 15-én épületbúcsúztató gálaműsorral köszön el a felújításra váró teátrumtól a színtársulat és közönsége. A Szigligeti az évad végén átköltözik az Aba-Novák Agóra Kulturális Központba. Balázs Péter színigazgató tájékoztatása szerint olyan repertoárt állítottak össze, amely a változó külső körülményektől függetlenül tovább élteti a színház eddigi hagyományait, s ugyanúgy szolgálja a közönség szórakozását, szellemi és lelki épülését, mint az elmúlt években mindig. A bérlet öt előadásra szól majd.

Az első bemutató Lajtai Lajos és Békeffi István „A régi nyár” című romantikus operett lesz, a „Hol van az a nyár”, a „Legyen a Horváth-kertben Budán”, vagy a „Van-e szerelmesebb vallomás” című slágermelódiákkal. A nosztalgikus zenés játékot egy vérbő komédia követi, William Shakespeare: „Lóvátett lovagok” darabjával. Karácsony előtti utolsó bemutató Mikszáth Kálmán „Szent Péter esernyője” regénye lesz. Majd az Aba-Novák színpadára kerül Thornton Wilder színműve, „A mi kis városunk”, valamint Nóti Károly „Nyitott ablak”-a. A Szín-Mű-Hely továbbra helyben és rendben, a megszokott rendben fogadja az „ezerfejű” helyett a száz lelket számláló nézőtáborát.