Rég elfeledett kúriák nyomában Nagykörűben – II. rész

A Baldácsyak köddé vált otthona után Sziráki Sándorral egy másik nevezetes épületet, a Petrovay-kúriát vesszük nagyító alá. Róla több adatunk van, mivel számosan leírták, illetve megemlékeztek egykori formájáról. Kaposvári Gyula szolnoki múzeumigazgató 1959-ben kereste fel a nevezetes épületet, amikor még a család leszármazottja, Petrovay Olga tanítónő lakott benne.

Tőle tudjuk, hogy 1919-ben a románok a szolnoki Vártemplomhoz hasonlóan úgy szétlőtték, hogy már csak egy részét lehetett újjáépíteni. Hat szobája maradt összesen, ezért lett kastélyból kúria. Ki tudja, mi baja volt vele a bukaresti vitézeknek, talán tőlünk elszenvedett korábbi háborús vereségüket bosszulták meg vele. Amikor a győztesek hátán visszajöttek, mindent pusztítottak, amit láttak, így eshetett a ráadásul román származású Petrovayak otthona is sértett büszkeségük áldozatává.

Az újjáépítéskor jóval szerényebb külsőt kapott a helyiek által korábban kastélyként tisztelt kúria. A károk miatt kellett lebontani a nyugati homlokzatán húzódó oszlopsoros tornácot, valamint a keleti homlokzat közepét díszítő, egykor a ma is meglévő tiszafüredi Lipcsey-kúriával szinte teljesen megegyező négy oszlopon álló oromzatos, kiugró előrészt.

Szerencsére Kaposvári Gyula az emlékezet és Edvi-Illés Aladár festőművésznek a kúriában látott képe alapján rajzban is ránk hagyta az 1840 táján épült műemlék eredeti formáját. A reprezentatív lakot a kor klasszicista stílusában az a Petrovay László építtette 1847-ben, akinek családja a báró Nyáry családba beházasodva szerzett birtokot ezen a vidéken. Így kezdődött a települést gyümölcs-nagyhatalommá tevő, máig tartó sikertörténet.

Petrovay László ugyanis Széchenyi gazdasági tanítását követve, gyümölcsöst telepített a faluban, amit fia, Petrovay György fejlesztett tovább. Ő országszerte híres és jól jövedelmező faiskolát nyitott, amivel a helyi lakosok közt elterjesztette a gyümölcstermesztést, és megteremtette a germersdorfi cseresznye és más gyümölcsfák kultúráját. Petrovay György kertjében az általa indított „Nagykörűi Értesítő” című kertészeti folyóirat közlése szerint 1887-ben ötszázhúszféle körtefaj, ötszáz almafaj, száznyolcvanféle szilva, harmincfajta cseresznyecsemete létezett. A kert méretéről saját szemünkkel is meggyőződhettünk, mert Sziráki tanár úr iratai közül az épület és az azt körülvevő terület alaprajzát is elénk teszi beszélgetés közben.

– A kertben látható kúriát építtette Petrovay László, mutat a lapra Sziráki Sándor. – Az ő császtói birtokán született tizedik fia volt a munkáját kiteljesítő György, akinek egy relief is őrzi az emléktét a kultúrház falán. Majd elmegyünk, és azt is megnézzük – folytatja.

Ő egy óriási kertészetet csinált apja művéből, annak központjában állt a néhai kúria. A tudományos igénnyel művelt kertészet az ő nevéhez fűződik.

– Utána egy olyan meglepő történet került terítékre, aminek néhány fordulatát utána dr. Cseh Géza szolnoki főlevéltáros egyik tanulmánya is megvilágította számunkra. Az így több forrásból összeálló, Mikszáth Kálmán tollára kívánkozó história szerint Petrovay György sikeres kertészeti munkája mellett történész is volt, és 1906-ban, hatvanegy évesen egyszerűen pályát váltott. Családot, mindent hátrahagyva, Máramarosba költözött főlevéltárosnak, ráadásul katolikusból áttért az Erdélyben honos unitárius hitre.

– Távozásának oka Cseh Géza leírása szerint családi bonyodalom lehetett. Bár Petrovay György bármikor szívesen értekezett a helybéliekkel kertészeti kérdésekről, s faiskolájából ingyen kaptak tőle oltványokat, rá is jellemző volt az abban a korban jellemző úri távolságtartás. Így mélyen érintette, amikor huszonöt éves Margit lánya beleszeretett apja koros, ötgyerekes kertészébe, akivel később összeházasodott, s három gyermekük is született. Apja, bár idővel megbocsátott lányának és megvette számára az előző írásunkban említett Schwarz-kúriát, nem tudta feldolgozni a történetet és ezért költözött a rosszindulatú megjegyzések elől a messzi Máramarosba.

– Nagykörűi kastélya Béla fiára maradt, ő azonban a távolban fejezte be életét. Távozásával a magyar történettudományt is jelentős veszteség érte. Magával vitt iratai, benne az Orczy levéltár egy részével, a reformkor olyan nagyjainak, mint Kazinczy Ferenc, Bessenyei György, Batsányi János, Szentjóbi Szabó Dávid, Révay Miklós és Barcsay Ábrahám levelezését is tartalmazták, Trianon után román kézre kerültek, ma az ottani nemzeti levéltártban találhatóak. Emlékét ettől függetlenül Máramarosban feledés övezte, ezzel szemben Nagykörűben máig tisztelettel őrzik.

– A történetet az épülettel folytatva, a románok miatt kúriává szegényedett kastélyát a második világháború után államosították, később visszaadták az örökösöknek, akiktől a Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat vette meg. Felújítását is tervezték, amiből végül nem lett semmi. 2000 táján a bontócsákány martaléka lett, pedig még megmenthető lett volna – mondta vele folytatott beszélgetésünk során a Nagykörűben élő Horváth Ferenc mérnök, aki a nyolcvanas években felmérte az épületet.

Szavai szerint a téglalap alakú, hosszú kúria falai, teteje akkor még épek voltak, de díszeitől és nyílászáróitól már megfosztották őket. Meglepő módon külső falai részben vályogból készültek, aminek nem takarékosság volt az oka. Hasonlóval más igényesebb épületeknél is lehetett találkozni. A vályog megfelelő alapozás, fedés és vakolás esetén semmivel sem romlékonyabb a kőnél és a téglánál. Ezzel szemben hőszigetelő képessége jóval nagyobb annál.

Ma a felmérés idején még megmenthető állapotban levő kúriának már nyoma sincsen, vettük szomorúan tudomásul, majd Sziráki tanár úrral és a fotós kollégával elindultunk a művelődési házba szemügyre venni a nevezetes épület ott látható régi fényképét. Célunkhoz érve annak külső falán a téli napsütésben egy bronz domborműre, Petrovay György arcmására vetnek árnyat a közeli fa ágai.

– Az emlékezet ebben a formában is tiszteleg nálunk a kiváló gazda és kertész alakja előtt, ahogy apjának sírját is kegyelettel őrizzük a helyi temetőben – zárja a Petrovayak történetét Sziráki Sándor.

Egy oláh eredetű család

A Petrovay família dr. Cseh Géza főlevéltáros adatai szerint Bereg, Máramaros és Ung megyéből származott román és ruszin ősöktől. A családtörténész Petrovay György Hosszúmezey Szaniszlótól, a románok tizennegyedik században élt, Havasalföldről Ung megyébe költözött vajdájától származtatta magát. A következő évszázadban számos birtokot, többek között újabb családnevüket adó Petrovát szereztek. Bár ekkor még románul beszélhettek, már a magyar nemességhez tartoztak, leszármazottaik egy része elmagyarosodott. Cseh Géza arról is megemlékezik, hogy egy közlés szerint maradhatott román águk is, mert az 1878-as orosz–török háborúból fennmaradt az ott vitézkedő Petrován ezredes neve.

Nagykörűi kastélytúra-sorozatunk előző cikkét itt olvashatja.