Hamarosan Szolnokon énekel Koncz Zsuzsa

Ma is energiával telve indul koncertkörútra a Kossuth-díjas énekesnő. A turné egyik februári állomása Szolnok. Koncz Zsuzsával egyebek között arról beszélgetünk, honnan az a rengeteg erő, mely benne lakozik.

– Ha az embernek akad olyan dolga az életben, ami számára fontos, akkor viszi előre a saját lendülete. Ha pedig arra kíváncsi, hogy állok a korommal, akkor az a válaszom: lehet, hogy nagy hiba, de nincsen viszonyom vele. Nem számolgattam, és nem is számolom soha, hogy az időben hol tartok.

– Nem is szokott ünnepelni a születésnapján?

– De igen, nagyon szűk baráti, családi körben utazunk együtt ezeken a jeles napokon olyan helyekre, melyek érdekelnek bennünket. Főleg külföldre. Magyarországot gyerekkorom óta járom, úgy ismerem már talán, mint a tenyeremet.

– Hazánk gyönyörű szép…

– …lenne, ha nem látnék sok helyen leromlott házakat, szemetet, falfirkát, melyek nagyon elcsúfítják környezetünket. És ha a belvárosi flaszter nem bűzlene még télen is. Ezekről mind magunk tehetünk. Vidéken talán kevésbé elhanyagoltak a települések, az utcák, ott még az emberek magukénak érzik saját portájukat, és ami előtte van, azt is. De a fővárosban…! Sajnálom, hogy mi – itt lakók – is rongáljuk azt, ami földrajzi adottságai okán, szép lehetne. Mellesleg szép is és még így is ez az otthonom!

– Szokott nosztalgiázni?

– Soha. Persze, néha rákényszerítenek, főleg, ha a sajtó olyanokat kérdez, melyek a régi dolgokat firtatják. A nosztalgia különben egyfajta visszavágyás a múltba, ami nem az én „műfajom”.

Évekig noszogattak például arra, hogy legyen már egy könyv rólam is. Nehezen és kétkedve bólintottam rá végül. Tudni kell válogatni a „csomagokból”, melyek életünkön át kísérőink, melyeket ránk rak a sors, és időnként le is kell tenni belőlük, hogy helye legyen a jelennek, sőt a jövőnek is.Ez nekem nem esik nehezemre, én ilyen vagyok.

– Fényképalbumai sincsenek?

– Nincsenek. Fotók persze akadnak, méghozzá halomban, bent úszkálnak egy-egy fiók mélyén, teljesen rendezetlenül. Zöldi Gergely, aki írta, összeállította a már említett, rólam szóló könyvet, megígérte, hogy a munka befejeztével rendbe teszi a fotóimat. De azt hiszem, erre várnom kell még pár évet…

– Koncz Zsuzsa-dalokat szokott hallgatni?

– Nem. Saját magamon nem tudok jól szórakozni…

– Akkor hogyan telnek az üres napok, esték, órák?

– Jó lenne, ha lennének, de nincs ilyen, szinte folyton dolgozom. Az én munkám nem napi nyolc órás állás. Nagyon ritkán, mikor van időm, elmenekülök Magyarországról. Ekkor kapcsolódom ki igazán, mert itthon állandóan csörög a telefon, menni kell, mondani kell, megbeszélések egymás hegyén-hátán, tessék, most ön hívott például…! Mellesleg énekelni is kell nap mint nap. Itthon az ember kevéssé önmaga és ezt el kell fogadnom. Hiszen a közönségemé is vagyok, rendelkezésre kell állnom akkor, ha megkeresnek és ha a szakmai munkám ezt indokolttá is teszi. Ennyivel tartozom azoknak, akik szeretik a dalaimat, követik a pályámat. Egyébként nem vagyok beszédes alkat, soha nem nyilatkoznék, hogy: szomorú vagyok, mert eltörött a kiscicám lába. Szóval, nem vagyok egy tipikus „bulvármaca”!

– Soha nem érezte, hogy belefáradt már a „rendelkezésre állásba”?

– Mindennek ára van. Ha én tudom és szeretem, ráadásul úgy érzem, hogy eredménnyel is csinálom azt, amit csinálok, akkor meg kell tennem. Nem szeretek beülni az autóba, hogy elinduljak például a szolnoki koncert felé. De ez mind szertefoszlik majd, mert mikor kilépek a színpadra, csak a boldogság marad és a kívánság, hogy az este élménnyé váljon mindannyiunknak, akik ott leszünk!

– Ön vezet ilyenkor?

– Á, dehogy! Egy több órás koncert előtt-után nem is tudnék. Amúgy a mai napig szeretek vezetni, nemcsak itt a városban, hanem hosszabban is.

– Hogyan készül egy koncertre? Van valamiféle rituálé, amihez ragaszkodik?

– Két „kellékem” van: a tea és a gyógyvíz. A színpadon mindig vizet iszom, ami hetven százalékban gyógyvíz, harmincban rendes víz. A másik dolog, amihez ragaszkodom minden koncert előtt két órával: a hangbeálláshoz.

– Szigorú a zenészeivel?

– Mindenki kiváló muzsikus, olyan emberek, akiket a privát életben is szeretek. Ők nemcsak a munkatársaim, barátaim is. Nincs miért szigorúnak lenni velük, ugyanolyan felelősséggel teszik a dolgukat, mint én.

– Megesik, hogy színpadra lépéskor egy pillanatra még mindig megremeg a lába? Egy Aréna-beli koncert esetén például?

– De még mennyire! Maximalista lévén, mindig a lehető legjobbat szeretném kihozni magamból. Így aztán persze nem könnyű kimenni sem tízezer, sem kétszáz, sem harmincezer ember elé. Szóval, a megelőző pillanatok szörnyűségesek! (nevetés) Aztán jön a nagy boldogság és megkönnyebbülés, hogy érdemes volt. Aztán meg kisvártatva ott a fáradtság.

– Sok erő kell egy-egy koncerthez. A mai napig edzi testét?

– Persze! Most például síelni indulok. De nyugodjanak meg a szolnokiak, nem célom, hogy eltörjem a lábam, ott leszek a koncerten! Nem vagyok amúgy sem a sípálya ördöge, a fekete pályáktól igencsak ódzkodok.

– Rengeteg a hó most az Alpokban, több sípályát is lezártak…

– Remélem, hogy gyorsabbak leszünk a lavinánál, egyébként meg a hó, a napsütés, a friss levegő a hegyekben…, mindez síelés nélkül is varázslatos! És amióta nem lehet dohányozni a hüttékben, azóta szívesebben is tartunk egynél-egynél pihenőt. A kívül lévő fapadokat jobb idő esetén, azért inkább szeretjük.

– Jön-megy, fellép, utazik. Nem úgy tűnik, hogy klasszikus, pihentető …nyugger” éveket tervezett magának…

– Való igaz. De ha egy tégla netán véletlen a fejemre esne, meg is gondolhatom magam, nem…? Hiszen a következetlenség egyike a női „erényeknek”, ha nem tévedek.

Névjegy:

Név: Koncz Zsuzsa

Született: Pély, 1946. már­cius 7.

Foglalkozása: énekesnő

Első sikere: Táncdalfesztivál, 1966.

Kapcsolódó előadók: Omega, Metró, Illés, Fonográf, KFT.

Legfontosabb elismerései: Liszt Ferenc-díj, Kossuth-díj, Prima Primissima díj, Francia Becsületrend lovagja, érdemes művész.

Magyarországon megjelent lemezei száma: 98.