Ma már csak elhagyatott rom az egykori különleges kúria

Némi tekergés után jutunk el a Tiszafüredre vezető útról a Bánó család egykori otthonához. Egy néhai téeszközpont közelében találunk rá a romjaiban is szép épületre, ahol egy elvadult park jelzi, hogy jó helyen járunk. A növényzet gyakran kiváló kalauz. A törökök által a Gellérthegyre ültetett festőnövény, a buzér például máig emlékeztet a janicsárok vörös nadrágjára. Állítólag a nagykanizsai vár megtalálásában is főútjának még megmaradt fái segítettek.

Az elénk táruló látvány több mint elszomorító. Az igari határban álló, száz évet sem megért hajlék kinézete alapján akár középkori maradványként is beválna. A korábbi képein még viszonylag egyben levő kúria tetejét nem túl régen vihette magával a szél, de most esőtől a hóig minden otthonra talál falai között. Csoda, hogy téglái nagyrészt egyben vannak. Talán a közelben élő néhány család jelenléte gátolta meg, hogy kőbánya legyen belőle.

A belépéshez nem is kell a kilinccsel bajlódnunk, ajtóinak régen van már új gazdája, vagy az idő emésztette el őket. Néhány ablakkeretléc árválkodik csak a falban, s ahhoz is kell fantázia, hogy egykori, az emlékezetben fennmaradt berakásos parkettája képét magunk elé idézzük. Pincéje szeméttárolóként szolgál, s a természet is kezdi falai közt visszavenni az uralmat. Boltíves helyiségeiben fák nőnek, s a tetőtéren is sikeresen tanyát vertek a növények.

A kúria a háború után a jelek szerint nem vált be csirkekeltetőnek, s mióta magára hagyták, itt csak a pusztulás az úr. Pedig úgy tudják, hogy a hetvenes évekig még lakható állapotban volt

Virág Zsolt közlése szerint az első világháborút követően, de még 1935 előtt építtette Bánó Antal főtanácsos, kecskeméti járásbíró. Ő a Kecskemét határában levő kétszáz holdnyi birtoka mellett itt is valamivel több mint kétszáz holddal rendelkezett. A családnak mellette voltak földjei Ágasegyházán, Pusztakakaton és Kenderesen is.

A szabadon álló földszintes, eredetileg kontyolt nyeregtetős, változatos homlokzatú, műemléki védettségű kúria a szecesszió stílusjegyeit viselte, bár ebből ma nem sokat látni. Bal sarkán kiugró, vas csigalépcsőn át megközelíthető toronyszerű rész áll, amiről a ma is emlegetett Tornyos kastély nevét kapta. Felül szépen munkált vasrácsú erkély húzódik.

Az a fölötti trapéz alakú homlokzatot ma már hiányos fiatornyok díszítik. Ahogy átmegyünk a házon, hátul a háború után épült, de már részben elbontott épületrész töri meg az egységes képet. Újra kilépve a szabad levegőre, bár bent sem panaszkodhattunk a széljárás hiányára, nehéz eredeti környezetét magunk elé idézni. Telkét a háború után jórészt felosztották, újabb lakó- és gazdasági épületek állnak rajta. Közelében pedig egy néhai tehenészet képe zökkent vissza bennünket a valóságba.

A Bánó-kúriát a második világháború után szokás szerint államosították, s onnan kezdve nem volt gondos gazdája. A Tiszaigari Állami Gazdaságé lett, csirkekeltetőt csináltak belőle. Ekkor kezdték toldozni, foldozni, belső elrendezését megváltoztatták, ami szintén nem tett jót az épületnek. A mellette levő, úgynevezett kiskastélyt lakásokká, üzemi konyhává alakították, lebontott gazdasági épületei helyén szintén új falakat emeltek.

Berendezéséről semmit nem sikerült megtudnunk. Szokás szerint az is ebek harmincadjára kerülhetett. Ami nem pusztult el belőle, arról talán néhány műgyűjtő tudna bővebbet mondani. A rendszerváltást követően egy jogutód cégé lett az időközben rommá lett kúria.

A Bánó család egyik leszármazottja állítólag gondolkozott a visszavásárlásán, de végül őt is elriasztotta a vigasztalan látvány. Az élőlények közül ma már csupán elvadult parkjának megmaradt növényei ragaszkodnak szívósan a világhoz.

Ha lenne rá pénz, meg akarat, talán nem volna reménytelen vállalkozás a Bánó-kúria megmentése. A nem messze tőle található, lezárt termálvízkútra alapozva, akár új hivatalt is lehetne találni a számára, hiszen fürdőink iránt világszerte egyre nagyobb az érdeklődés.

Egy kisnemesi család Kecskemétről

A környék Mohács előtti birtokosairól dr. Vadász István nyugalmazott tiszafüredi múzeumigazgató tanulmánya igazít el bennünket. 1359-től a Szentmáriai, Szőllősi, Füredi, Kun nevű családokkal találkozunk. A félhold kihunytával először a komjáthi Komjáthy családot említik 1699-ből, őket követték a Panchy és Palkó, roffi Borbély famíliák, majd a Komjáthy családba beházasodó Elekek is birtokhoz jutottak itt. Szintén az oltár előtt szerezte földjeit a kúriát építtető bálthelyi Bánó család is, amikor Bánó Antal feleségül vette az Elek család egyik nőtagját. A Bánók régi kecskeméti nemesi famíliának számítottak, Pintér Ilona közlése szerint első ismert tagjuk, Bánó István a XVII–XVIII. század fordulóján városi szenátor volt Kecskeméten. A család legkiemelkedőbb tagja az 1770–1842 között élt Bánó János jogvégzett ember és szolnoki sótiszt volt. Ez tiszteletre méltó hivatalnak számított a maga idejében, Verseghy Ferenc, a költő édesapja is ezt a tisztséget töltötte be. A család csak hosszas próbálkozással tudta igazolni nemességét, azt a Mohács utáni nemesítéseket megőrző királyi könyvek szerint alig tizenkét évvel a kiváltságok eltörlése előtt, 1836-ban erősítette meg V. Ferdinánd király. Ő adományozott most már kétségbevonhatatlan címeres levelet Bánó Jánosnak és gyermekeinek. Ettől kezdve használták a baltyelei vagy baltheley előnevet.

Ha érdekli a régi megyei kastélyok története, itt a nagyrévi kúriáról olvashat.

Címek és rangok

A nemesi jogok 1848-as eltörlése nem jelentette a nemesség megszűnését. A különböző címeket az első világháborút követő trónfosztásukig osztogatták a Habsburgok. Az utolsó nagy nemesítési hullám pont a szabadságharc után kezdődött, amikor sorra születtek a katonabárói címek, illetve a kereskedelem és az ipar nagyjainak főnemesi rangjai. A hozzájuk kötődő megszólítások, a kegyelmes, méltóságos, nagyságos és társaik egészen a második világháború végéig szokásban voltak nálunk.