Csak néhány fénykép és emlék maradt az egykori nagyrévi kúriáról

A Jurenák–Kontsek-kúriát hiába keressük a térképen. Több mint harminc éve lebontották. Ha megmarad, falai sok mindenről mesélnének nekünk. Egy feltehetően a vallásüldözések, vagy parasztlázadás elől Elzászból Magyarországra menekült és itt otthonra találó nemesi famíliáról. Mellette a katolikus jogtudor és zeneművész pozsonyi polgárról, aki nagyrévi evangélikus lelkipásztorként fejezte be életét, közben részben köddé vált műgyűjteményével tett gazdagabbá bennünket.

Magáról az épületről csak néhány fénykép és visszaemlékezés tudósít bennünket. Virág Zsolt kastélylexikonja XIX. század végi historizáló stílusúnak írja le, bár kései ábrázolásain már nem sokat látni díszeiből.

Lebontása előtt még lakható, de kopár környezetben álló, elhanyagolt képét mutatta a világnak. Az alföldi kúriaépítészet képviselőjeként szabadon álló, téglalap alakú, majorsági épületekkel körülvett ház volt.

Annyi megállapítható róla, hogy egyenes záródású vasrácsos ablakai voltak, s mindkét homlokzatának közepén trapézoromzattal lezárt kiemelkedő rész törte meg a fal síkját. Közülük a bejárati oldalon levő oromzat oszlopokon nyugodott. Egyik oldalán falsíkba simuló, az előző századforduló ízlése szerinti színes üvegezésű, zárt verandájú, téglapadozatos tornác húzódott. Az egész kúria egy tehetős família hivalkodástól mentes, kényelmes otthona volt.

Feltehetően Jurenák Dezső építtette, akinek 1911-ben 413 holdas birtoka volt a környéken. A család a megyében másutt is rendelkezett jelentős ingatlanokkal. A nagyrévi kúriát halála után özvegye, a német származású Eigner Charlotte örökölte, aki később újabb házasságot kötött a szintén megözvegyült dr. Kontsek Károly helyi evangélikus lelkipásztorral. Ekkor vált az épület egy szép műgyűjtemény otthonává is.

Kontsek Károly Pozsonyba való ősi katolikus polgárcsaládból származott. A Tiszazugi Földrajzi Múzeumban őrzött önéletírása szerint 1892-ben született, s 1914-ben szerzett Budapesten jogi doktorátust. Az I. világháború idején a pozsonyi gyalogezredbe vonult be, majd hadügyminisztériumi és hadbírósági szolgálatot tejesített.

A muzsika iránt különösen fogékony jogtudor 1924-ben zenetanárként is diplomázott, majd evangélikus lelkészcsaládból származó első felesége hatására áttért a protestáns hitre, és elvégezte az evangélikus teológiát. Az előadóművészként is szép pályát befutó Kontsek végül elhagyta Csehszlovákiát. Mivel Pozsonyt az I. bécsi döntéssel nem csatolták vissza hozzánk, 1939-ben áttelepült Magyarországra. Ahogy önmaga írja: „A felvidéki területek lecsatolása alapján kilátástalanra vált, hogy magyar anyanyelvű és érzületű lévén, mint lelkész el tudjak helyezkedni.”

Nagyréven lett 1939 karácsonyától evangélikus lelkipásztor, s újabb házasságkötésekor költözött a Jurenák-kúriába. Ide telepítette otthonról átmentett csaknem 900 darab 18–19. századi porcelánból, üvegből, ódon bibliákból és egyéb műtárgyból, bútorból álló gyűjteményét, melyet a Kontsek ősök a napóleoni háborúk végétől kezdve mintegy 130 éven át gyűjtötték össze Pozsonyban.

Az anyag egy részét ma őrző szolnoki Damjanich János Múzeum szakemberei szerint a kollekció alapját feltehetően a család tulajdonában lévő örökölt készletek, egyedi tárgyak képezhették, azonban érzékelhetők benne a későbbi tudatos gyűjtés szempontjai is.

Az 1952-es államosításkor a kúria a helyi Haladás termelőszövetkezet tulajdonába került, Kontsek Károly pedig rá egy évre eltávozott a földi világból.

Özvegye, hogy megmentse a gyűjteményt, ekkor felajánlotta az államnak, s így a védetté nyilvánított kincsek gondozójaként néhány szobát megtarthatott otthonából. A visszaemlékezések szerint ezekben az években németórákból és zongoraleckékből tartotta fenn magát.

A kúria értékeinek sorsa az ő 1967-ben bekövetkezett halála után vett új fordulatot. Az antik üvegek, porcelánok továbbá az értékes bútorzat részben a budapesti Iparművészeti Múzeumba, illetve a szolnoki Damjanich János Múzeumba kerültek. De nem minden. Nagyrév néhány évvel ezelőtt szerette volna a helységben kiállítani az anyag egy részét, s akkor került napvilágra, hogy Kontsekné zongorájától kezdve férje értékes bibliagyűjteményéig számos tárgynak már közgyűjteménybe kerülése előtt nyoma veszett.

Néhány évvel ezelőtt mi is foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. A tárgyak után nyomozó Burka István nagyrévi polgármester akkor Joó Zsuzsa újságírónak elmondta, hogy nagyon szeretnének az elveszett kincsek nyomára akadni, ennek érdekében „magánnyomozásba” fogtak.

– Ezen műtárgyakból szeretnénk egy helytörténeti kiállítást szervezni – mondta Burka István.

– De nem az egykori Kontsek-féle lakóházban, mert az már nincsen meg. Egy darabig szolgálati lakásként működött, meg raktárként, később lebontották. Van viszont egy másik ingatlan Nagyréven, melyet pályázatból szeretnénk felújítani, ez adna helyet a Kontsek-tárlatnak és egy postamúzeumnak is. Visszaemlékezések szerint a szóban forgó tárgyak még a hatvanas években is megvoltak – és éppen Kontsekék otthonában.

– A múzeumokba került műkincseket ma a törvény szellemében őrzik, a porcelán egy része például bármikor megtekinthető a Polgárok a századelőn tárlaton. Az elveszett tárgyakról azonban csak remélhetjük, hogy még az országhatáron belül vannak, s egyszer talán találkozhatunk velük.

Egy francia nemesi família

A Jurenak de Sultz család az elzászi Soultz faluból származó francia középnemes család. Magyarországon először 1553-ban említik őket a Felvidéken. Az Alföldön az 1700-as évek végén jelentek meg. A família egyik tagjának, Jurenák Sándornak életveszélyes kalandja is volt a háború alatt.

Dr. Cseh Géza főlevéltáros tanulmányában olvashatjuk, a birtokos 1942-ben német anyanyelvű nevelőnőt fogadott. Amikor a német megszállás után Gestapo-ügynökök tűntek fel a környéken, az asszony a házigazdának elmondta, utána nyomoznak. Kiderült, iratok nélkül szökött át Magyarországra, mivel a nácik által a dachaui koncentrációs táborban meggyilkolt Viktor Mittermann keresztényszocialista osztrák politikus özvegye.

Jurenákéktól kért segítséget, s a család barátja, dr. Szarka Gyula főszolgabíró hamis iratokkal Törökszentmiklóson bújtatta el az asszonyt. Megyénk elmúlt bő fél évszázada egyébként más gyűjtemény végzetét is okozta. Így például dr. Madarász István e sorok írója által még egyben látott, főleg alföldi festők műveit őrző hagyatékáét is. Az egykor Karcagon élt főszolgabíró apja Madarász Imre, a helyi követválasztáson Jókai Mórt megbuktató, majd parlamenti mandátumot szerző református lelkész volt.