Léteztek, vagy sem? Mindent megtudtunk a boszorkányokról

– Könyves Kálmán soha nem mondta azt, hogy boszorkányok nincsenek, de ez csak a sokat idézett törvénye eredeti, latin szövegéből derül ki – kezdte mondandóját Kiszely Tóth Anett, akitől azt is megtudtuk, hogy boszorkányokkal már Szent István királyunk törvényei is foglalkoztak.

– Mindkét uralkodó kétféle ártó lélekről szólt. Megkülönböztette a latinul malefica, vagy maleficus néven említett boszorkányt, vagy varázslót, illetve a strigát, a régi pogány vallások állatok képében megjelenő papnőit. Az előbbiekről azt írja, hogy a főesperesek keressék meg őket, s vigyék a törvény elé, tehát őket létezőnek tekintette. Csak a strigákról mondta ki, hogy róluk említés se

essék.

Az utókor félreértelmezi a felvilágosult uralkodó Kálmán király törvényének mondanivalóját, mondta a történész, akitől azt is megtudtuk, hogy a boszorkányhit valójában szinte egy idős az emberiséggel.

– A tudomány térhódítása előtt, amikor nem voltak megnyugtató magyarázatok a világ jelenségeire, az embereket nagyban befolyásolták a hiedelmek. Más kérdés, hogy mikor hogyan álltak hozzá a boszorkánysághoz, mint tevékenységhez, mint társadalmi jelenséghez. A boszorkány szót, ami először 1551-ben jelent meg írásban, hol kedvesebb, hol sértőbb formában használjuk ma is. Közben arra is választ kaptunk, hogy a ma ismert, a női nemhez tartozó seprűhuszár mikor bukkant fel a köztudatban.

– Könyves Kálmán után sokáig szunnyadt ez a gondolat, míg a 14. században Európán végig nem söpört a fekete halál, a pestis. Az emberek az ördög művét látták benne, s az egyháznak reagálnia kellett a teljes falvakat kipusztító vészt kísérő hisztériára. Az ördög cinkosainak tartott emberek felkutatására és megbüntetésére létrehozták az inkvizíciót. Ekkor történt egy nagy fordulat, amiben egy könyvnek is szerepe volt.

Akkor látott napvilágot a Malleus Maleficarum, magyarul Boszorkánypöröly, a boszorkányok elleni harc kézikönyve, egy tapasztalt, dörzsölt Domonkos rendi főinkvizítor, Heinrich Kramer műve.

– A szerzetest latin nevén Institorisnak hívták, és a 15. századi Tirolban ténykedett – folytatja a históriát a történész. – Műve egy jogszabálygyűjtemény, ami arról is szól, hogyan lehet felismerni és elpusztítani a boszorkányokat. Institoris, mielőtt megírta könyvét Rómában megszerezte VIII. Ince pápa támogatását a tevékenységéhez.

– Ebben segítette az inkvizítorként vagyonelkobzásokból szerzett arany is, ami minden ajtót megnyitott előtte. A magas pártfogó ellenére otthon mégis kudarcot vallott. Innsbruckban egy fiatalasszonyt hiába vádolt meg boszorkánysággal, s mindenféle szexuális és szörnyűséges cselekedetekkel, az egyházmegye püspökének jogásza ostobaságnak találta a vádat, és felmentette az asszonyt. Institoris megszégyenülve hagyta el Innsbruckot és haragjában egy év alatt megírta művét, ami az akkor terjedő könyvnyomtatás nélkül valószínűleg ismeretlen maradt volna.

Így azonban szerzőjének rosszindulata és tehetsége pusztító erővé vált. Futótűzként terjedő művével a boszorkányoktól való félelem hatására Institoris egész Európát megfertőzte a gondolataival. Szerzőjének leplezetlen nőgyűlölete okozta, hogy ettől kezdve kezdtek főleg nőket vádolni boszorkánysággal.

– Institoris szerint a nők rontják meg az embereket – mondja némi mosollyal a történész. – Művében kifejti, hogy az eredendő bűn a nők gyengeségéből fakad és így könnyebben válnak az ördög cinkosává. Az egész könyvet átjárják a női szexualitással kapcsolatos gondolatai, s tény, hogy a Boszorkánypöröly után a hisztéria Németországban egész falvak teljes nőnemű lakosát irtotta ki gyermektől az öregasszonyokig. Azóta fonódik össze a nők alakja a boszorkánnyal.

Hazai tájakra térve kiderült, hogy nálunk szerencsére nem volt ilyen kedvezőtlen a helyzet.

– Országunkban soha nem volt akkora boszorkányüldözés, bár a Boszorkánypörölynek már az első kiadása megjelent itthon. Erről tanúskodik a Kalocsai Érseki Könyvtárban található, 1487-ből való példány, amit az érsekség szívességéből magam is a kezembe vehettem. A visszafogottságban közrejátszhatott a gondolkodásmódtól kezdve a valláson át a helyi hatalom szemléletéig sok minden.

– A megyében még ennél is jobb volt a helyzet, legalábbis erről tanúskodnak a levéltárakban őrzött, általam átnézett korabeli iratok. Szolnokról érdekes módon egyáltalán nincs semmi adat, de ez köszönhető a nagyfokú iratpusztulásnak is. Az utolsó megyei feljegyzés, amivel találkoztam, egy 1812-es túrkevei ítélet, ahol a bíróság két egymásra vádaskodó asszony ügyében helyezte kilátásba bűnismétlés esetén a városból való kitiltást. De ez már a végjáték volt.

Mi lett a boszorkányperek vége? – ismétli utolsó kérdésünket Kiszely Tóth Anett. Ahogy kezdődött, úgy végződött a hisztéria. Mint a vihar. Voltak előszelei, tombolt, utána elcsendesedett.

A néphit szerint berepült az ablakon

A boszorkány ótörök eredetű szó, a bazirgan nyomót jelent. A néphitben az ablakon berepülő, vagy valamilyen állat képében megjelenő rontó lélek. Ráül valakinek a mellkasára és egész éjszaka ott tanyázva nyomja a lelket. Azonos a lidércnyomással, vagy rémálommal. Az tény, hogy van, aki más, szelídebb formában ma is műveli a boszorkányságot. Bő évtizeddel ezelőtt még e sorok írója is készített interjút e szakma szolnoki művelőjével.